Ana səhifə

Tóth Zoltán József Magyar közjogi hagyományok és nemzeti öntudat a 19. század végétől napjainkig Adalékok a Szent Korona-eszme történetéhez


Yüklə 1.72 Mb.
səhifə1/37
tarix13.06.2016
ölçüsü1.72 Mb.
  1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   37

PPEK 531 Tóth Zoltán József: Magyar közjogi hagyományok és nemzeti öntudat…


Tóth Zoltán József

Magyar közjogi hagyományok és nemzeti öntudat

a 19. század végétől napjainkig
Adalékok a Szent Korona-eszme történetéhez
mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK)

– a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza – állományában.


Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb hírekért

látogassa meg a http://www.ppek.hu internetes címet.




Impresszum



Tóth Zoltán József

Magyar közjogi hagyományok és nemzeti öntudat a 19. század végétől napjainkig

Adalékok a Szent Korona-eszme történetéhez
2., bővített kiadás
Societas perfecta 3.

Sorozatszerkesztő: Dr. Kránitz Mihály

____________________

A könyv elektronikus változata
Ez a publikáció a Szent István Társulatnál 2008-ban megjelent azonos című könyv elektronikus változata. Az elektronikus változat a szerző engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más jog a szerzőé.

Tartalomjegyzék


Impresszum 2

Tartalomjegyzék 3

Bevezetés 5

I. rész –


Eckhart Ferenc „Jog- és alkotmánytörténet” című tanulmányának politikai vitája 1931-ben. Az első „Eckhart-vita” az 1930-as években 11

1. Nézetek a magyar történelmi alkotmányról 1919 után 12

2. Az első Eckhart-vita kirobbanása 1931-ben.
Interpelláció az Országgyűlésben 17

3. Eckhart Ferenc nézetei és nézeteiről a napi sajtóban és a közéleti fórumokon 1931-ben 22

4. A szellemtörténeti módszer vitája 32

5. Az előzmény: Timon Ákos küzdelmei a sajtóban és az egyetemen 43

II. rész –
Tudományos vita a Szent Korona-Tanról és a magyar történeti alkotmányról 1931–1947 51

1. Eckhart Ferenc tudományos, módszertani elemző és kritikai szempontjai 52

2. Kérdések a Szent Koronáról 64

3. A „Szent Korona elméletéről” 72

4. A koronafogalom tartalma a középkorban.
Nézetek a magyar történeti alkotmány közjogi tartalmáról 76

1.) A koronafogalom középkori használata, a királyi felségjogok kérdése 76

2.) A korona, mint az állam szimbóluma. A korona és a regnum fogalom használatának tartalma 78

3.) A Szent Korona-tagság és a hatalom átruházás és ellenőrzés kérdése Magyarországon és a korabeli Európában, a közjogi eredetiség kérdése 82

4.) A koronához köthető tulajdon kérdése és jelentősége 90

5. A Szent Korona-tan Eckhart Ferenc munkássága alapján 94

6. Hűség és benefícium; a földtulajdonlás kérdése 97

7. Vita az 1222-es Aranybulla jelentőségéről 107

Összegzés 115

III. rész –


Szellemtörténeti vita az 1950-es években. A „második Eckhart-vita” 117

1. Eckhart Ferenc és a budapesti jogtudományi kar 1945 után 118

2. Élet a jogtudományi karon 1948 és 1955 között 123

3. Tudományos és politikai viták az Állam- és Jogtudományi Kar kari tanácsülésein 1950–1955 között 127

4. Az Eckhart-vita 1955-ben. Sarlós Márton és Eckhart Ferenc vitája. Bónis György hozzászólása 131

5. Felszólalások az 1955-ös vitában 139

6. Az 1955-ös Eckhart-vita hatásai 146

IV. rész –


Viták a Szent Korona-Tanról 1989 után 150

1. Miért folytatódik a vita az 1990-es évektől ismét? 151

2. A Szent Korona és a Szent Korona-tan 1978 után 153

3. Eckhart Ferenc és Timon Ákos 1989 után 160

4. Az 1989–1990-es „címer-vita”.
Vita a történelmi hagyományokról az 1990-es években 164

5. Vita a „Szent István államalapításának emlékéről” és a „Szent Koronáról” törvényjavaslatról az Országgyűlés bizottságaiban 171

6. A törvényjavaslat általános vitája. Kompromisszum a Szent Korona-tanra történő utalás kivételéről a Preambulumból. A törvényjavaslat elfogadása 175

7. „A Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról” szóló törvényjavaslat elfogadása 199

8. Az 1999-es vita a sajtóban. Napjaink vitái 202

Összefoglalás 213

Summary 217

Irodalomjegyzék 219

Névmutató 238

Fülszöveg 244




Gyermekeimnek, tanítványaimnak

Bevezetés


A magyar történeti alkotmány azoknak az alkotmányos garanciáknak a rendszere 1848-ig, amelyek az intézmények működését és a szabadságok érvényesülését biztosították a törvények és a szokásjogok jelentette tradicionális jogrendben. A biztonságot és az alkotmányosságot a törvényesség és a folyamatosság jelentette. A 19. század második felében a modern magyar állam, amely az 1849-es szabadságharc leveréséig tartó állammal jelentette ki a folytonosságát, a régi alkotmányos formákat, azokat kiegészítve is, új tartalommal töltötte meg. Az új alkotmányos struktúra jogi és politikai legitimációját jelentő alapvető törvények, és szokásjogok egységes rendszerét Deák Ferencre hivatkozva a jogtudomány és a politika elnevezte „Szent Korona-tannak”, mely a Szent Korona eszmeiségének alkotmányos kifejezése. Az alkotmányos garanciák igényének, esetenként korai megjelenésének eredetét – ebben is fenntartva a nemesi alkotmányosság szemléletét, amely jogait és egyes intézményeit Werbőczyn keresztül az 1222-es Aranybulláig, sőt a honfoglalás egyes hagyományáig vezette vissza – a folyamatosság hangsúlyozásával a középkori magyar államban találta meg. Általános nézet, és majd a jogtörténeti iskola szerint a Szent Korona-tanhoz kötött intézmények tartalmilag az évszázadok során változhattak, de a történeti magyar állam közösség és államszervező szempontjai, vagyis magának a később Szent Korona-tannak nevezett alapelvek a kezdetektől állandóak voltak és az alkotmánytörténetben nyomon követhetők. Az évszázadok folytonos történéseire épülő történeti alkotmány jellegzetessége, a törvényesség és annak igénye a kulcskérdés, amelynek védelmére Deák Ferenc a magyar alkotmány jogfolytonosságról szóló megállapításait kidolgozta.1 A Szent Korona, illetve hozzá kapcsolódó alkotmány, alkotmányosság, szabadságok a magyar nemzeti önmeghatározás, öntudat meghatározó részévé vált a középkor századaitól.

A 19. század utolsó évtizedeire az általános politikai szemlélet, illetve a jogtörténet és az alkotmányjog oktatása az ezeréves magyar alkotmányosságról és egyedülálló magyar alkotmányos fejlődésében hitt, és próbálta ezt tudományosan is megalapozni. A társadalomtudományok között egyedül magyar alkotmánytörténet, az úgynevezett jogtörténeti iskola tudta hivatalos, tudományos álláspontként kiindulási és kutatási alapként elfogadtatni az eredeti, 1850 előtti, a Magyar Tudományos Akadémia által is támogatott sajátos és egyedülálló hivatást hordozó magyar származás és őshagyomány-szemlélet. A 20. század első felének magyar kataklizmái után még inkább öntudatot megőrző kapaszkodó pontnak tekintették a tudományosan alátámasztva gondolt, jogfolytonos egyedülálló magyar történeti alkotmányfejlődést, a sajátos magyar közjogi érzéket, államalkotó és fenntartó tehetséget.

A Szent Korona-tan története ezért a 20. században egyrészt magyar alkotmány történet, másrészt Magyarország politika története is. Az alkotmányos rend, a politikai rendszerek változásai és a különböző ideológiai szempontok összeütközései. A magyarországi alkotmányos és politikai rendszer változásai, vagyok az arra tett kísérletek, feltételezik a magyar múlt eltérő értékelését, és annak részeként, azzal összefüggésben a Szent Korona-tan különböző értelmezését, megítélését is. A modernizációs politikai törekvések és a hagyományos világ összeütközései, illetve a hagyományos világon belüli politikai koncepcionális konfrontációk közvetlen kihatással vannak a legitimációt jelentő Szent Korona-tanhoz való viszonyra is az 1860-as évektől egészen 1946-ig. A történelmi magyar múlt szemlélete mindig összefügg az éppen uralkodó politikai, alkotmányos viszonyokkal is. Ez nemcsak a második világháború végéig tartó hatalom esetén igaz, hanem legalább ugyanolyan hangsúlyozottan az 1946/48-tól 1989-ig tartó (a katonai megszállás által is meghatározott) politikai rendszerre és az időszakon belül többször megtörtént jelentős változásokra is tekintettel, de ugyanakkor az 1990-es évek óta zajló egyes politikai, alkotmányos és tudományos vitákra is.

Az elmúlt százötven év változó politikai struktúráiban a 20. században új elem kerül a viták középpontjába, kereszttüzébe, válik meghatározó konfrontációs ponttá: a tudományos célzatú, vagy igényű állásfoglalások. A magyar történeti alkotmányról, eredetéről, egyediségéről tett tudományos igényű megállapítások politikai állásfoglalásnak is hatnak és ezért hatalmas, elemi erejű vitákat váltanak ki. Éppen ezért a kérdéssel kapcsolatos tudományos megállapítások állandó, az új eredményeket és nézőpontokat is beépítő igazolásra szorulnak az elmúlt másfél évszázadban.

Természetesen az uralkodó politikai, ideológiai álláspontnak megfelelő megállapítások mindig elfogadottabbak, mint az azt megkérdőjelezők, illetve az „uralkodó eszmék” is mindig igyekeznek állást foglalni abban, hogy mit tekintenek tudományosnak. És ami tudományos, az objektív, tehát vitathatatlan. Tekintettel a Szent Korona-tannak a történelmi magyar közjogi gondolkodásban elfoglalt helyére a tudományos állásfoglalás mindig a nemzeti öntudatra kiható kérdés is volt.

A Szent Korona-tan történetét, tehát lehet vizsgálni a történelmi szemlélet megváltozásának tükrében, az alkotmányos változások szempontjából, a tudományos történeti kutatás eredményeinek bemutatásával és politika történeti szempontokból is.

A 20. századi magyar történelem gyakori drámai fordulatai ezért sajátosságként újból és újból előidézték a Szent Korona-tan körüli vitákat. Ezek a viták, pedig szimbolikusan és közvetlenül kötődnek a magyar jogtudomány kiemelkedő személyiségéhez, Eckhart Ferenchez is, aki akarva, akaratlanul tudományos megállapításaival, illetve a magyar tudományos és politikai közéletben elfoglalt helyzete miatt emblematikus alakjává vált ezeknek a vitáknak. Tudományos megnyilatkozásai, illetve az ezekre történő hivatkozás, vagy értelmezés a magyar alkotmány- és politika történelem, illetve az alkotmányos jogrendről, az aktuális politikai hatalom legitimációjáról folyó viták középpontjába kerültek és máig ott is maradtak.

Ezért, aki a Szent Korona-tan 20. századi történetét vizsgálja, nem kerülheti el az úgynevezett Eckhart vitákban felmerült kérdések tanulmányozását. Természetesen az Eckhart viták tanulmányozása, vizsgálata nem fedi le a Szent Korona-tan szerepének teljes körű feltérképezését, de megismerteti azokat a kérdéseket, problémákat, amely alapja és kulcsa a 20. századi (és korábbi) magyar alkotmány és politika történet megismerésének, megértésének, továbbá érthetővé teszi azt a magyar nemzeti öntudatot, amelynek jellegzetessége és meghatározója a Szent Koronához és a Szent Korona-tanhoz kötődő közjog ismeret és szeretet, a sajátjának vallott alkotmány és alkotmányosság.



A 20. század magyar történelmének drámai fordulatai mindig a magyar alkotmány- és jogszemlélet változásait is jelentették. Ez önmagában természetes is, hiszen ha politikai rendszer, illetve az állam és kormányforma változik, akkor azt megelőzi, vagy azzal együtt jár a közéletet és a közgondolkodást meghatározó filozófiai és ideológiai gondolkodás átalakulása. A változás és a változtatni akarás, illetve a magyar alkotmány- és jogszemlélet változásának tükre az úgynevezett Eckhart-vita, vagy Eckhart-viták, az Eckhart Ferenc tudományos munkásságával összefüggésben kialakult tudományos, publicisztikai és politikai összeütközések. Az 1930-as évek eckharti értelemben vett tudományos kutatás módszertanát és annak alkalmazásának igényét, a történeti múlt, továbbá miután az akkor hatályos történeti alkotmány történetiségének vitájáról van szó, pozitivista – modernista politikai rendszerkritikaként értelmezték a vitát kirobbantók. A konfliktus oka, hogy Eckhart Ferenc megkérdőjelezte, hogy a tudományos kutatások alátámasztják a Szent Korona-tanról a közjogban, és a közéletben elfogadott axiómákat, és az ahhoz kapcsolódó alkotmány- és jogtörténeti nézeteket. Az első úgynevezett „Eckhart-vita” az 1930-as években zajlik a korszak alkotmány és az alkotmánytörténeti szemlélet alapvető paradigmáinak történeti megalapozottságáról. A vita, elsődlegesen a részben a szellemtörténeti, de lényegében a pozitivista kutatás tudományos módszertanát képviselő Eckhart Ferenc és a magyar történeti alkotmány közjogászai között robbant ki 1931-ben, amikor Eckhart a budapesti egyetem professzoraként megjelentette „Jog- és alkotmánytörténet” c. cikkét a Hóman Bálint szerkesztette „A magyar történetírás új útjai” kötetben.2 Erre a dolgozatra, amelynek koncepcióját a szerző tudományos munkássága során mindig vallotta, de az ott tett egyes megállapításain később változtatott a vitázók máig kiinduló pontnak tartják. A heves tudományos és politikai vita hatásait tekintve egészen az 1940-es évek első feléig tartott. Közben Eckhart Ferenc 1941-ben megjelentette a Szentkorona-tan történetét összefoglaló és bemutató munkáját „A Szentkorona-eszme története” címmel,3 amely később tudományos alapossága miatt, alapműnek bizonyult a kérdéssel foglalkozók körében.

A jogtörténeti iskola álláspontja szerint a magyar történeti alkotmány részeként a magyar koronaeszme eltér az európai fejlődéstől, mert egy valóságos és szent koronához kötődik. Ennek következtében a korona jelenlététől kezdve kialakul a király hatalmától független spirituális eszmei hatalom, aminek megtestesítőjéhez a Szent Koronához az alattvalókat, az országlakosokat sajátos személyes hűség köti. Ez befolyással bír a jogrendre, a közjogra, mivel hozzájárul a szakrális eredetű hagyományos szokásjog fennmaradásához. A másik sajátos jellegzetessége a magyar közjognak, hogy a Szent Koronához kötődik a megosztott, közjogi hatalom gyakorlata és elmélete is, a királytól elkülönülő közhatalom gondolatiságának és gyakorlatának kialakulása már a 11. század kezdetétől. Így a spirituális és a közjogi hatalom is elválaszthatatlanul összefonódik, és amely mind az uralkodót, és mind a korona többi tagját köti annak eredetéhez, a Szent Koronához, amelytől az egymáshoz összekapcsolódó mérlegszerűen egyensúlyba kerülő hatalmukat nem függetleníthetik. Ez a sajátosság eredményez egy sajátos magyar közjogi konstrukciót és fenntartja a történeti alkotmányt.4 A Szent Korona-tan közjogi konstrukciója szerint a hatalom teljessége, a (szuverenitás) a Szent Koronáé. Ezért hatalmat gyakorlók, birtoklók nem rendelkeznek, nem rendelkezhettek sem elvileg, sem gyakorlatilag centralizált formában annak minden eszközével. Azok megoszlanak az uralkodó és a nemzet, illetve a neveikben eljárók között. Így a hatalmi ágak (a törvényhozó, törvénykezdő, végrehajtó így a hadsereg és pénzügyi irányítás is) formai megosztását megelőzi az uralkodó és a nemzeti közötti tartalmi hatalommegosztás. Ez a konstrukció úgy tűnik, egyezik az Európában a középkori előzmények alapján az újkorban kialakult hatalommegosztási elvvel, de mégis eltér, hiszen ott korábban az uralkodó rendelkezett a hatalom teljességével (szuverenitással), később a nemzet, a nép. Így vagy az egyik, vagy a másik az ő korlátlan abszolút teljhatalmát osztja meg funkcionálisan (hatalmi ágak megoszlása), de valójában az a hatalmat gyakorlók a centralizálás által korlátlan hatalomra tesznek szert. A magyar közjogi konstrukció ezt nem teszi lehetővé, miután a szuverén a Szent Korona, a hatalmat gyakoró két pólus között a hatalommegosztás nemcsak funkcionális, hanem tartalmi is. Így válik lehetővé, hogy a központi végrehajtó hatalom úgy tud erős lenni, hogy nincs többsége például az országgyűlésben, de ugyanakkor a központi, de nem centralizált hatalom nem áshatja alá, nem korlátozhatja az őt a valóságban is ellenőrizni és korlátozni képes testületi, közösségi, etnikai, vallási-egyházi autonómiákat és más intézményeket, így az országgyűlést sem. A Szent Korona-tan, az centralizáció kizárásával, illetve korlátozásával nem engedi, alkotmányellenes illegitim hatalomként kezeli a bárminemű, bármilyen formájú, jellegű kisebbségi uralmat a többség felett, az országos politikai jogokkal rendelkezők körében. A Szent Korona-tan alapján, a magyar történeti alkotmány a részvételt a közügyekben nem teszi függővé nemzeti származástól és minden korban toleránsabb a vallási különbözőségekkel, mint Európában másol. Úgy őrzi az alkotmányosság a magyar kultúrát, hogy más nemzetek saját kultúrájuk megőrzése, megtartása mellett részesei kívánnak maradni a Szent Koronának. (A Trianoni békeszerződés sem biztosította a „népek önrendelkezését”, hogy a kérdésben népszavazással állást foglaljanak.) Lásd: Eckhart Ferenc, Kocsis István, Timon Ákos, Tóth Zoltán József, Vass Csaba, Zétényi Zsolt, Zlinszky János, és a jogtörténeti iskolákhoz tartozók írásait.

Eckhart Ferenc, valamint a jogtörténeti iskola követői közötti vita egyik kérdése az volt, hogy vajon a korona, mint fogalom mikor vált el a király személyes hatalmától, mikortól lett az ország koronája közjogi értelemben is. Előbb következett-e ez be, mint Európában máshol, vagy nem. Ha nem, akkor nem tartható az az álláspont, hogy a magyar jogrend közjogiasabb lett volna, mint más nyugat- vagy közép-európai jogrend, és az sem fogadható el tudományos álláspontnak, hogy a koronaeszme az európai modellnek megfelelő rendi állam megjelenésénél korábban kialakult volna. A nemzeti öntudat részeként, a hagyományos közjogi gondolkodás szerinti Szent Korona-tan a hatalommegosztás és hatalom ellenőrzés magyarországi politikai, közjogi hagyományának gyakorlatban alkalmazott és elméletben lefektetett öröksége, amely eredetében még a Géza és Szent István általi államalapításnál is korábbi. Ekként jóval megelőzi az európai felvilágosodás jogállam koncepcióját, amely a hatalommegosztás és ellenőrzés tézisére épül. A 20. század magyar történet és jogtörténet írásának egyik iránya, amely 1945 után válik kizárólagosan elfogadott tudományos szemléletté, mielőtt még bizonyítaná, tagadja a sajátos magyar politikai és hatalomgyakorlási hagyományt, vagy ha elismeri, akkor azt reakciósnak nevezi, lemaradt fejlődésből következő jelenségnek nevezi, hacsak nem az általa „haladónak” nevezett politikai erők, személyek követelik, vagy gyakorolják.

A második „Eckhart-vita” az 1950-es években folyik le, amely célja az 1945 előtti magyar politikai és alkotmányos rendszerek (kivéve, amely forradalmiak voltak és haladónak neveztettek[nek]) megbélyegzése, elítélése. Ez, az 1955-ben, több évi lappangás, érlelés után kirobbant vita hozzájárulhatott Eckhart Ferenc egészségének megromlásához is, 1957-ben bekövetkezett halálához. Az 1950-es évek után viszont, az eckharti szemlélet, bár részleges és messze nem tökéletes védőpajzsként a totális államrend és politika közegében, ha töredékesen is, de lehetővé tette az objektivitás igénye szerinti és színvonalú, részeredményeket hozó történészi és jogtörténészi munkát.5 A harmadik vitában 1989 után alapvetően az alkotmányos jogfolytonosság kérdése és ezen belül az 1945 előtti jogtörténeti iskola és történelmi, tudományos hitelessége merül fel ismét. Mindegyik vitában felmerül, hogy elfogadható-e kizárólagos tudományos nézetnek, paradigmának a felvilágosodás kori eredetű marxista, sztálinista, avagy liberális irányultságú fejlődés-elvű koncepció.

Az Eckhart-viták tanulmányozás során, annak hátterének megértéséhez elengedhetetlen az MTA Kézirat és Régikönyv Gyűjteményében az Eckhart hagyatékban ránk maradt forrásokból Eckhart személyiségének tanulmányozása is. Miként hathatott rá, hogy felmenői a nagyszülőkig mindnyájan aradi német kispolgári környezetből származnak,6 hogy a század elején az adott társadalmi környezetben mindig liberálisnak számító Eötvös Kollégiumba tanult, ahol igazgatója Marczali Henrik volt.7 Továbbá, hogy 1928-ig csaknem huszonöt éven keresztül Bécsben (illetve rövidebb időszakban, Berlinben) élt, tanult és dolgozott. Levelezéséből megismerhető az a személyes baráti és kapcsolat rendszer, amely munkájában segítették, és ami esetenként megvédte és támogatta őt, mind 1945 előtt, mind 1945 után. Szoros barátsága Szekfű Gyulával, Domanovszky Sándorral, Károlyi Árpáddal, Klebelsberg Kúnóval, Illés Józseffel, Moór Gyulával, Mályusz Elemérrel. Követhető, ahogy az előbbiek segítették őt, illetve ő is segítette őket (Mályusz Elemér esetén főleg Eckhart támogatta őt). Ugyanakkor szoros kollegiális viszony kötötte össze őt Tomcsányi Móriccal is, aki érezhetően magánviszonyaiban tisztába volt Eckhart nálánál nagyobb befolyásával. Hasonló a helyzet Molnár Kálmánnal is. Az 1945-ös változások után segítségére volt, a sok esetben még az Eötvös Kollégiumig visszavezethető baloldali, liberális kapcsolatrendszere. 1945 után Molnár Erikkel, illetve Bolgár Elekkel a korábbi évekre visszamenő közvetlenebb viszony a nehéz helyzetekben segítségére voltak, továbbá a világháború után számos egykori, őt tisztelő tanítványa került meghatározó kulturális, politikai szerephez.

Magát a vitát, több szerző, így Mezey Barna, Kardos József, Rácz Lajos, és Zétényi Zsolt is feldolgozták, akiknek tanulmányára írásom is alapoz.8

Munkám első részében az 1931-es vita történeti és tudományos előzményeit, hátterét, valamint lefolyását mutatom be, kitérve a szellemtörténeti módszer tárgyalására is, elsősorban az Országgyűlésben elhangzottak és a sajtóban leírtak alapján, és egyetemi források felhasználásával. A tanulmány második része az 1931-es „programesszé” alapján 1931-ben elkezdődött és hatásaiban az 1940-es évekig tartó tudományos vitát elemzem, összevetve az egyes kérdésekben felmerült különböző álláspontokat. A harmadik rész az 1955-ös „szellemtörténeti” vita előzményeinek, lefolyásnak és hatásainak leírását tartalmazza. A tanulmány negyedik része az 1990-es évek országgyűlési, tudományos és politikai vitáit mutatja be, az 1970-es, 80-as évekig visszanyúló történések felvázolásával. Napjaink vitáinak közvetlen tudományos és ideológiai előzményeit, elemeit, érveit megtaláljuk a korábbi „Eckhart-viták”-ban.

Ezek a viták a magyar történeti tudat, önazonosság vitái is, amelyek éppúgy, mint a 20. században, ma is sorsunkról, jövőnkről szólnak. Az olvasó kezében tartott kötet a jelenlegi alkotmányos és politikai helyzet megítélésében kíván szempontokat nyújtani, bemutatva a napjainkban is zajló egyes viták történeti hátterét, okait. A könyv megszületéséért a kiadó és a Keresztény Közéleti Akadémia, Kránitz Mihály elnök úr mellett köszönet illeti Horváth Pál, Kardos József, és kitartó segítségéért Stipta István professzor urakat, valamint Balogh Elemér professzor urat a sokat jelentő biztatásáért, Szabó István tanszékvezető urat kollegális segítségéért. Varga Csaba professzor úr baráti segítsége a kötet megjelenésének nélkülözhetetlen feltétele volt. Külön köszönettel tartozom Zétényi Zsolt jogtudósnak, közjogásznak a nekem nyújtott sokrétű, nagy jelentőségű és atyai segítségért és feleségemnek, Brigittának, hogy az eddig tudományos munkásságom fontos részét jelentő kötet elkészültéhez biztosította a megfelelő és szükséges családi hátteret.

  1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   37


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©kagiz.org 2016
rəhbərliyinə müraciət