Ana səhifə

Szegedi Tudományegyetem-széF


Yüklə 140.57 Kb.
tarix09.06.2016
ölçüsü140.57 Kb.
A CSEHSZLOVÁK ÁLLAM ELSŐ FELBOMLÁSÁNAK

(1938-39) REGIONÁLIS VONATKOZÁSAI
Gulyás László, adjunktus,

Szegedi Tudományegyetem-SZÉF




BEVEZETÉS


1918-ban a Masaryk által kidolgozott csehszlovákizmus eszmei talaján megszületett a cseh és a szlovák nemzet közös állama Csehszlovákia. Amely alig húsz éves fennállás után 1938-39 folyamán elemeire hullott. Így jöhetett létre 1939-ben a „független” szlovák állam. Bár 1945 után a nemzetközi helyzet alakulása lehetővé tette a csehszlovák állam újjászületését, a szocialista érában a szlovákok részéről továbbra is a csehszlovákizmus elutasítása volt a jellemző. Miután 1989-ben Charles Gati szavaival élve „füstbe ment” a kelet-közép-európai szocialista tábor, számos Közép-Európával foglalkozó történész és szakértő úgy gondolta, hogy Csehszlovákia a térség egyik stabil pontja marad. Sőt abban bíztak, hogy Csehszlovákia a demokratikus átmenet modelljéül szolgálhat a többi soknemzetiségű posztkommunista ország (elsősorban a Szovjetunió és Jugoszlávia) számára. A szekértők számításai azonban nem váltak be, a csehszlovák állam gyorsan – 1993-ban - szétesett két önálló államra.

Azaz a csehszlovák állam alig több mint hetvenéves fennállása alatt két ízben is elemeire hullott.Úgy véljük, hogy a csehszlovák állam kétszeri szétesésével a regionális tudománynak kiemelten kell foglalkoznia, hiszen a csehszlovák állam történetének ilyen irányú vizsgálata közelebb vezethet bennünket a közép-európai regionalizmusok megértéséhez.

Egyrészt oly módon, hogy segít feltárni az a regionális etnikai nacionalizmusok mozgatórugóit, motivációit. Hiszen Közép-Európában a kulturális, nyelvi és etnikai különbségek mindig keveredtek más tényezőkkel (gazdasági fejlettségi különbségek, földrajzi sajátosságok).

Másrészt segít elkülöníteni a regionalizmus integratív, autonomista és dezintegratív változatát.


A csehszlovák állam fennállásának első húsz évében az alábbi volt az alapkérdés: Hogyan lehet Szent István és Szent Vencel országrészeit összeilleszteni?


Erre a kérdésre a csehszlovák politikai elit, nem tudott helyes választ adni, és így az állam 1938-39 folyamán szétesett.

Előadásunkban ezen ún. első széteséséhez vezető út néhány jellemzőjét kívánjuk meg feltárni.


1. Csehszlovákia regionális problémái


Az újonnan létrejövő Csehszlovákia határai közé került különféle területek, azelőtt sohasem alkottak közös (értsd egységes - G.L.) államot. Jelen esetben az Osztrák Magyar Monarchiát nem tekintjük egységes államnak, hiszen a cseh tartományok államjogilag Ausztriához, míg az egykori Felvidék a Magyar Királysághoz tartozott, ezért az új állam vezetőinek legfontosabb feladata az volt, hogy megteremtsék az új állam politikai egységét, majd erre alapozva közigazgatásilag és gazdaságilag is hosszú távon (szeretnénk hangsúlyozni a hosszú távú szót – G.L.) működőképessé tegyék államukat.

Véleményünk szerint ez a kihívás egyértelműen arról szólt, hogyan képes a két világháború közötti csehszlovák politikai elit az új állam regionális különbségeit kezelni. Képes-e a különféle régiókból egységes államot teremteni, avagy a centrifugális erők szétszakítják államukat. Ennek megfelelően jelen alfejezet első részében megvizsgáljuk a csehszlovák állam kiinduló alapadottságait (előnyök és hátrányok számbavétele), majd a második részben feltárjuk, hogy Szlovenszkó regionális fejlődését (azaz egykori Felvidéket), hogyan befolyásolták az egységes csehszlovák állam megteremtésére irányuló törekvések.

1.1. A csehszlovák állam adottságai, avagy előnyök és hátrányok

Az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamai közül a legkedvezőbb gazdasági helyzetből Csehszlovákia indult. Területét nem rohanták le és nem pusztították el a háború alatt. A volt Monarchia gazdasági potenciáljának aránytalanul nagy hányada esett az újonnan létrejött Csehszlovákiára. A különféle szerzők adatai néhány ponton eltérnek egymástól, de többségükben egybehangzóan állítják, hogy a Monarchia osztrák tartományainak ipari kapacitásának mintegy 70%-a Csehszlovákiához került. Ezen belül a feketeszén-bányászat 75%-a, a barnaszéntermelés 63%-a, a vasipar 60%-a, a vegyészet 75%-a, a textil- és építőipar 75-80%-a az üveg-, illetve cukoripar több mint 90%-a maradt Csehszlovákiában (Berend T. – Ránki Gy. 1987., Lengyel Gy. 1980., M. Rechcigl 1968., Z. P. Pryor 1973). Ráadásul a Felvidékkel Csehszlovákiához került a történelmi Magyarország iparának 20% is (Vadkerty 1993).

Csehszlovákia a Monarchia népességének mintegy 28%-t örökölte (13,6 millió főt), de a Monarchia ipari népességének közel 45%-a került csehszlovák területre (., Lengyel Gy. 1980.)

Az első világháború előtt az egy főre jutó cseh nemzeti jövedelem megközelítette a németet, hozzávetőleg megegyezett az osztrákkal (Z. P. Pryor 1973).

Megállapíthatjuk, hogy az újonnan létrejött köztársaság anyagi-gazdasági feltételrendszere igen kedvező induló adottságokkal rendelkezett. Területén összpontosult az egykori Monarchia iparának kétharmada, lakosságának azonban csak negyede. Ráadásul elegendő jó minőségű termőfölddel is rendelkezett.

„Nincsen rózsa tövis nélkül” – tartja a mondás, ami az új szülött Csehszlovákiára anyagi-gazdasági feltételrendszerére is igaz. A fentebb felsorolt előnyök mellett a csehszlovák állam már létrejöttének első percétől két súlyos belső ellentmondással küszködött:




  • Az új államot alkotó területek között kirívó gazdasági különbségek voltak.

  • Ráadásul ezek a különbségek jelentős mértékben nemzetiségi különbségként is megjelentek.

Véleményünk szerint ezt a két ellentmondást a csehszlovák állam alap problémája ezért indokolt részletes vizsgálata.


1.1.1. A gazdasági élet kiinduló feltételei

Csehszlovákia gazdaságának színvonala és profilja a köztes-európai térségben a két világháború között a legmodernebbnek számított. Csehszlovákiában a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya a legalacsonyabb, az iparban dolgozók aránya pedig a legmagasabb volt a két világháború közötti köztes-európai államok közül.1


1. TÁBLÁZAT Csehszlovákia lakosságának gazdasági szektorok szerinti megoszlása

Gazdasági szektor

1921

1930



%



%

Mező- és erdő-gazdálkodás, halászat

5 385 790

39,57

5 101 614

34,64

Ipar, kézműipar

4 601 098

33,80

5 146 937

34,94

Kereskedelem, bankok

787 243

5,78

1 094 468

7,43

Közlekedés, hírközlés

590 670

4,33

715 841

4,86

Katonaság

159 853

4,33

193 463

1,31

Háztartási alkalmazott

173 428

1,27

183 814

1,25

Egyéb

1 250 792

9,19

1 479 336

10,04

Összesen

13 613 172

100,00

14 729 536

100,00

Forrás: Joseph Rothschild: East Central Europe bertween Two World Wars. History of East Central Europe Volume IX. University of Washington Press, Seattle-London 1974.

A fenti Csehszlovákia egészére vonatkozó megállapításokat azonban elfedik azt a tényt, hogy ország egyes területei között óriási fejlettségbeli különbségek voltak. Ezeket a regionális fejlettségbeli különbségeket mutatják meg az alábbi táblázatok:


2. TÁBLÁZAT A különböző gazdasági szektorokban foglalkoztatottak tartományok szerinti megoszlása % 1921-ben

Gazdasági szektor

Csehország

Morvaország és Szilézia

Szlovákia

Kárpátalja

Mező- és erdő-gazdálkodás, halászat

29,69

35,27

60,63

67,63

Ipar, kézműipar

40,55

37,79

17,43

10,41

Kereskedelem, bankok

6,87

5,30

4,14

4,66

Közlekedés, hírközlés

5,58

4,97

3,53

2,47

Szabadfoglalkozásúak, tisztviselők

6,08

5,44

5,01

4,37

Egyéb

11,23

11,23

9,26

10,48

Összesen

100,00

100,00

100,00

100,00

Forrás: Joseph Rothschild: East Central Europe bertween Two World Wars. History of East Central Europe Volume IX. University of Washington Press, Seattle-London 1974.
3. TÁBLÁZAT A városi és a falusi lakosság megoszlása, és az írástudatlanság tartományok szerinti megoszlása % 1921-ben

Tartomány

Városi lakosság

Falusi lakosság

Írástudatlanság

(6 éves kor felett)



Csehország

22,3

77,7

2,10

Morvaország

21,9

78,1

1,49

Szilézia

15,9

84,1

Nincs adat

Szlovákia

11,1

88,9

8,16

Kárpátalja

11,1

88,9

30,88

Csehszlovákia

18,9

81,1

4,06

Forrás: A szerző saját szerkesztése2
Összehasonlításképpen bemutatjuk Köztes-Európa néhány egyéb országának analfabétizmussal kapcsolatos mutatóit:
4. TÁBLÁZAT Az analfabéta lakosság aránya Köztes-Európában

Ország

Írástudatlanság

Ország

Írástudatlanság

Németország

4,0

Albánia

85

Ausztria

6,0

Románia

50

Szlovénia

7,0

Szerbia

40

Magyarország

10,0

Bulgária

32

Csehszlovákia

4,06

Lengyelország

32

Forrás: A szerző saját szerkesztése3
A táblázatokból erős regionális különbségek, pontosabban egy háromosztatú Csehszlovákia képe bontakozik ki előttünk:


  • A nyugati régió (Csehország, Morvaország és Szilézia) minden fontosabb dimenzióban (ipari foglalkoztatottak aránya, városi lakosok aránya, írástudatlanság mértéke) tekintetben az ország legfejlettebb része. A fejlett európai országnak számító Németország, illetve Ausztria adatainak megfelelő szintet mutat.

  • Ezzel szemben Kárpátalja a legelmaradottabb. Különösen megdöbbentő adat a 30%-os írástudatlanság. Ez sokkal közelebb esik az elmaradott balkáni országok szintjéhez, mint német vagy osztrák szinthez.

  • A fejlett nyugati régió és az elmaradott Kárpátalja között található Szlovákia fejlettsége. Az írástudatlanság dimenziójában inkább a nyugati régióhoz közelebb, viszont gazdaság szerkezetében és a és a falusi/várisi lakosság arányában inkább Kárpátaljához közelebb.


1.1.2. Etnikai megosztottság, avagy nemzetállam kontra több nemzetiségű állam

A Csehszlovák Köztársaság deklaráltan nemzetállamként alakult meg – a csehszlovák nemzet államaként –, de valójában több nemzetiségű államalakulat volt. Ezt jól mutatja a következő táblázat:4


5. TÁBLÁZAT Csehszlovákia etnikai megoszlása (anyanyelv szerint)




1921-es népszámlálás

1931-es népszámlálás



%



%

Csehszlovák

8 760 937

65,51

9 688 770

66,91

Német

3 123 568

23,36

3 231 688

22,32

Magyar

745 431

5,57

691 923

4,78

Rutén (ukrán)

461 849

3,45

549 169

3,79

Héber és jiddis

180 855

1,35

186, 642

1,29

Lengyel

75 853

0,57

81 737

0,57

Egyéb

25 871

0,19

49 636

0,34

Összesen

13 374 364

100

14 479 565

100

Forrás: Joseph Rothschild: East Central Europe bertween Two World Wars. History of East Central Europe Volume IX. University of Washington Press, Seattle-London 1974.
Jól kiolvasható a fenti táblázatból, hogy a „csehszlovák nemzetállam” állampolgárainak egyharmad része (1921-ben 34,3%-a, 1931-ben 32,7%-a) valamely nemzetiséghez tartozott. Vagyis a csehszlovák állam esetében a nemzetállam elnevezés erősen kétségessé válik, helyesebb volna a multietnikus állam elnevezést használni. Ráadásul Rothschild táblázata összeállításakor elfogadta azt a két világháború között követett hivatalos csehszlovák statisztikai gyakorlatot, hogy a csehszlovák statisztikusok nem voltak hajlandóak a cseh és a szlovák nemzet adatait egymástól elkülönítve részletezni. Úgy véljük érdemes egy cseh/szlovák bontású táblázatot is megvizsgálnunk.5
Csehszlovákia etnikai megoszlása (anyanyelv szerint)




1921-es népszámlálás

1931-es népszámlálás



Az összlakosság

%-ban




Az összlakosság

%-ban


Cseh

6 831 618

52,52

7 426 284

53,03

Szlovák

1 968 100

15,13

2 295 809

16,39

Csehszlovák összesen

8 799 717

67,65

9 722 093

69,42

Csehszlovákia teljes

lakossága



13 006 604

100,0

14 004 179

100,0

Forrás: A szerző saját szerkesztése6
A Masaryk és Benes által vezetett első világháború alatti külföldi emigráció programjában már igen korán megjelenik csehszlovákizmus fogalma (Gulyas 1996., Gulyás 2000.)

Edvard Benes 1916-ban Párizsban kiadott „Détruisez l’ Autriche-Hongrie” – magyarul7 „Zúzzátok szét Ausztria-Magyarországot”– politikai pamfletjében –, amely gyakorlatilag az emigráció első programja volt – tudatja a világgal, hogy: „A csehszlovákok vagy egészen egyszerűen a csehek, két elemből állnak: a hét milliónyi csehből, akik Csehországban, Morvaországban és Sziléziában élnek, és a három milliónyi szlovákból, akik Magyarország északi részén, a Morva és a Duna összefolyásától a Felső-Tiszáig laknak…az egyazon nemzet a két ágának ugyanaz a kultúrája, ugyanaz a nyelve és ugyanaz a történelme: a szlovák dialektus alig tér el a csehtől.”8

A csehszlovákizmus jegyében született meg az új állam ún. Első Törvénye, 1918. október 28-án, melynek preambuluma így hangzik: „Létrejött az önálló csehszlovák állam. Hogy az eddigi jogrend folyamatossága az új helyzetben megmaradjon, hogy ne keletkezzenek zavarok, és szabályozva legyen az új állami létre való zavartalan átállás, a Nemzeti Bizottság, mint az állami szuverenitás megvalósítója, a csehszlovák nemzet nevében elrendeli…”9

Fontosnak tarjuk felhívni a figyelmet arra, hogy a szövegben mind az állam, mind a nemzet jelzőjeként a csehszlovák szó szerepel. Ez azt mutatja, hogy a csehszlovákizmus fikciója az új állam hivatalos ideológiájává vált. Azt az ellentmondást, hogy Csehszlovákia deklaráltan nemzetállamként született meg – a csehszlovák nemzet államaként –, miközben valójában több nemzetiségű állam volt, az ország alapítói – Masaryk és Benes – a csehszlovákizmus fikciójával próbálták meg feloldani. Az egységes csehszlovák nemzetről kialakított, célszerűségi szempontok alapján létrehozott fikció azonban számos problémát okozott a csehek és szlovákok viszonyában, mely problémák végigkísérték az első Csehszlovák Köztársaság történetét.

A problémakört még tovább bonyolította többi kisebbség (németek, magyarok, lengyelek) földrajzi elhelyezkedése.

Mindezekből az alábbi fontos következtetések vonhatók le a Csehszlovák Köztársaságra vonatkozóan:




  • Ha nincsen egységes csehszlovák nemzet, akkor a 6,8 milliónyi cseh mindössze az állam összlakosságának a felét (pontosan 52,52%-t) adta volna. A 3,1 milliónyi német az állam második legerősebb kisebbsége, míg a 1,9 milliónyi szlovák csupán a harmadik nemzet lett volna.

  • A csehek és a szlovákok csupán együtt – azaz csehszlovák nemzetként érték el –, érték el az új állam népességének kétharmadát (1921-ben 65,51%-t).

  • Csehszlovákia polgárainak egyharmad része (1921-ben 34,3%-a, 1931-ben 32,7%-a) valamely más nemzetiséghez tartozott, azaz az állam egyértelműen több nemzetiségű.

  • A nagy létszámú német (3,1 millió fő), magyar (745 ezer fő) és lengyel (75 ezer fő) kisebbség a stratégiai fontosságú határ menti területeken (Szudéta-vidék, Csallóköz, illetve a magyar határ mentén, Teschen) tömörült.

  • Négy csehszlovákiai kisebbségnek (lengyel, magyar, német, ukrán) saját anyanemzete volt, sőt közülük háromnak (lengyel, magyar, német) saját nemzetállama is volt, és az anyaországok folyamatosan támogatták őket (Ziedler 2000).

Itt jegyezzük meg, hogy bár a Szudéta- vidék 1918 előtt a Monarchiához tartozott, az ottani németek 1918 után nem annyira Ausztriát, hanem inkább Németországot tekintették anyaországuknak.

  • Ráadásul a németek az egykori Monarchia nyugati területein, illetve a magyarok a keleti területeken 1918 előtt az uralkodó nemzet szerepét töltötték be, így lélektanilag is nehezen viselték a kisebbségi létet.


Összefoglalva az eddig elmondottakat Csehszlovákia megörökölte az Osztrák-Magyar Monarchia gazdasági kapacitásának jelentős hányadát. Jól mutatja ezt, hogy az új állam létének első pillanataitól kezdve a gazdaságilag fejlett európai államok közé tartozott, s az egy főre eső ipari termelés alapján a világranglista 15-16. helyén állt (Vadkerty 1993.)

Ugyanekkor a csehszlovák állam egyes területei között komoly fejlettségbeli különbségek voltak. A területi adottságokból és a korábbi eltérő gazdaságfejlődési tradíciókból adódó különbségek Csehszlovákiát három markánsan elkülönülő régióra osztották.Ráadásul ezek a regionális különbségek nemzetiségi differenciát is jelentettek, a fejlettebb és elmaradottabb területeken más nemzetek éltek.

A csehszlovák politikai elitnek azzal a problémával kellett szembenéznie, hogy a fentebb részletezett előnyöket (a Monarchia nyugati részének kedvező gazdasági öröksége) jól ki tudja-e használni az állam veleszületett fogyatékosságainak (etnikai sokszínűség, regionális fejlettségbeli különbségek) ellensúlyozására.

Véleményünk szerint a csehszlovák politikai elitnek hármas feladatot kellett megoldania:




  1. Politikai síkon megoldani a csehszlovákizmusból hivatalos ideológiává válásából fakadó szlovák-kérdést (lásd szlovák autonómia törekvések)

  2. Szintén politikai síkon kezelni a kisebbségeket, azaz biztosítani a németek, a magyarok, és a lengyelek lojalitását a csehszlovák államhoz.

  3. Egy olyan gazdaságpolitika kidolgozása ás végrehajtása, mely lehetővé teszi a hagyományosan ipari, illetve agrár dominanciájú régiók közötti organikus gazdasági kapcsolatok kiépítését és a regionális egyenlőtlenségek kompenzálását.

Terjedelmi kereteink miatt az I.-sel és II.-sel jelzett kérdésekre jelen előadásunkban nem térünk ki. Így következő alfejezetünkben a III.-sal jelzett kérdéskört vizsgáljuk meg részletesen.


2. Szlovenszkó problematikája és a csehszlovák állam

Mint láthattuk az új csehszlovák gazdasági téren kedvező helyzetből indult, jól mutatja ezt, hogy 1921-ben amikor az osztrák és magyar termelés még alig-alig tudott kiemelkedni válságos helyzetéből, a csehszlovák ipar már a háború előtti termelés 70-80%-t termelte (Z. P. Pryor 1973). 1918 előtt a cseh (és persze az osztrák) ipar termékeinek jelentős része – például a textiláruk exportjának ¾ része – a Monarchia agrár területein talált piacra. Ezzel párhuzamosan az agrár területek termékeit – például a magyar gabonát és lisztet, a magyar export 90%-át – az osztrák cseh területek vették fel (Berend T. – Ránki Gy. 1976).

Illés Iván értékelése szerint a Monarchia 50 milliós piaca tette lehetővé a cseh ipar dinamikus fejlődését, éppen úgy, ahogy ez biztosított a magyar agrár fejlődés számára is piacot (Illés 2002). 1920 után a Monarchia utódállamai a régi egységes gazdasági keretekből kiszakadva egyoldalú termelőkapacitásokkal rendelkeztek. Nézzünk erre két példát:


  1. Csehszlovákia az ipari kapacitások túlzottan nagy hányadát örökölte, de a mezőgazdasági termékekből behozatalra szorult.

  2. Magyarország jelentős plusz mezőgazdasági kapacitásokkal rendelkezett, miközben az ipar terén számos nyersanyag hiányával küszködött.10

Megállapíthatjuk, hogy a létrejövő új „nemzetállamok” egyik legfontosabb problémája a birodalmi piacok elvesztése, azaz a piac hiánya volt. Elméletileg ezeknek a problémáknak a megoldására két gazdaságpolitikai lehetőség adódott:




  1. Kereskedelempolitikai együttműködés, azaz a 1918 előtti gazdasági rendszer újjáépítése.

  2. Fokozott gazdasági nacionalizmus, azaz a régi gazdasági szálak kettészakítása és az önellátásra való berendezkedés, azaz az autarchia.

A térség összes országa protekcionista intézkedésekkel (behozatali tilalmi rendszabályok igénybevételével) az elzárkózás utját választotta (Berend T. – Ránki Gy. 1976).

A korábban összetartozó területek között vámfalak emelkedtek, időszakonként az egyes országok között kifejezett vámháború dúlt. Meg kell jegyeznünk, hogy csehszlovák részről mezőgazdasági protekcionizmus, magyar részről az ipari termékek állami védelme árnyékolta be a két ország gazdasági kapcsolatait, és ebből szinte logikusan következett a vámháború (Romportlová 1988). A hagyományos kereskedelmi kapcsolatok gyengülését jól mutatja, hogy Csehszlovákia háború utáni 52%-os közép-európai országokba irányuló kivitele 1924-re 37-ra, 1929-re pedig 31%-ra esett vissza (Arató 1977).

A fentiekben belehelyeztük Csehszlovákia gazdaságát a versaillesi békével létrejövő új köztes európai gazdasági viszonyokba. Ennek összegzéseképpen megállapíthatjuk, hogy a csehszlovák gazdaság problémája a viszonylagos túliparosodottság, pontosabban szólva a hagyományos piacoktól való elszakadás, az export lehetőségek beszűkülése volt (Z. P. Pryor 1973). Ezen problémát tovább bonyolította az ország egyes régiói közötti óriási fejlettségbeli különbség. Lengyel György szerint a hagyományosan ipari (durván leegyszerűsítve Csehszlovákia nyugati része), illetve agrár dominanciájú régiók (értsd Szlovákia és Kárpátalja) között elvileg megvolt az organikus gazdasági kapcsolatok kiépítésének, s a fokozatos kiegyenlítődésnek a lehetősége (Lengyel Gy. 1980) Ezen alternatíva megvalósulása Szlovenszkó komoly fejlődését, illetve a csehszlovákiai regionális különbségek bizonyos fokú kiegyenlítődését eredményezte volna.

Kijelenthetjük azonban, hogy a 20-as évek szlovenszkói gazdasági életében nem ez a tendencia bontakozott ki, a régió a fejlődés helyett a hanyatlás állapotába került. Ennek oka, hogy a gazdaságilag jóval erősebb cseh polgárság Csehszlovákia és ezen belül Szlovenszkó gazdasági életét saját érdekeinek megfelelően szervezte át.

Nézzük meg, hogyan történt ez gazdasági élet négy legfontosabb szektora az ipar, a mezőgazdaság, a pénzügyek és a közlekedés terén.




  • Ipar

Szlovákia a történelmi Magyarország ipari kapacitásának 20%-t örökölte meg. Ezen belül a papírgyártás 53,7%-t, a textilipar 33,6%-t, a bőrfeldolgozás 27,4%-t, a vasgyártás 26,9%-t ((Vadkerty 1993.) A cseh iparnak azonban nem volt szüksége erre az örökségre. A cseh polgárság a gyárak és ipari üzemek egész sorát építette le Szlovákiában. Seluczky adatai szerint a 20-as években Szlovenszkóban 250 vállalatot szüntettek meg, amelyek közel 30 ezer főt foglalkoztattak (R. Seluczky 1964). Ennek magyarázata egyszerű. A cseh ipar – melynek kapacitásai a Monarchia piacaihoz voltak méretezve – exportnehézségekkel küszködött, ezért a csehek a konkurens szlovákiai ipar visszaszorításával, leépítésével próbáltak piachoz jutni. Ennek érzékeltetésére néhány adat:11


  • A barnaszén- és a vasércbányászat 1924-ben az 1913-as termelésének alig egytizedét produkálta.

  • 1920-ban a szlovákiai kohók adták a csehszlovákiai nyersvastermelés 10-12%-át, de 1930-ban már csak 2,7%-t. Ennek magyarázata, hogy több kohót (Krompa, Tiszolc, Zólyom) is bezártak.

  • A losonci üzem 1918 előtt a történelmi Magyarország legnagyobb vetőgépgyára volt, 1920 után ez a gyár csak évente hat hónapot dolgozott és termékeinek egy része így is raktáron maradt.

  • A három zománcedénygyár közül kettőt bezártak, a megmaradt füleki gyár 1300 munkásából 1000-t elbocsátottak.

  • A pozsonyi robbanóanyag-gyártó cég (Dimat-Nobel) részlegeinek többségét áttelepítették Csehországba (a Pádubice melletti Semtinbe).

  • Szinte teljesen megszűnt a szlovákiai gyufagyártás – csak Besztercebányán maradt egy üzem –, a termék egyedüli gyártója és forgalmazója a csehországi Soló vállalat lett.

  • A szlovákiai gyapjúfeldolgozás szintén válságba került, a csehszlovák hadsereg Csehországban vásárol posztot.




  • Pénzügyek

Egy-egy ország, illetve régió gazdasági életének működését jelentős mértékben befolyásolta a pénzügyi politika. Kijelenthetjük, hogy a prágai kormány pénzügyi politikája hátrányosan érintette Szlovákiát, helyhiányában csupán felsorolásszerűen mutatjuk be ennek főbb megnyilvánulási formáit:12

  • Az egyéneket érintő ún. kereseti adó Szlovákiában (és Kárpátalján) 10%-os, míg a cseh ország részekben 4%-os volt.

  • A nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adókulcsa Szlovákiában 6 és 20% között változott – ráadásul ezt még egy ún. pótlék is sújtotta –, míg a cseh ország részekben 10%-os volt és nem volt pótlék.

  • Míg Szlovákia az összadók 15%-t fizette be az államkincstárba, addig költségvetési részesedése csak 6%-os volt.

  • Az állami beruházások esetében a beruházások 10%-a esett Szlovákiára, holott a lakosság 27%-a élt itt.

  • 1918 után a magyar és az osztrák tőke kivonult Szlovákiából és a szlovák tőke nem volt képes elfoglalni az ily módon keletkező űrt, ugyanis a hitel- és bankélet irányítása is a cseh pénzintézetek privilégiuma lett. Ezt aztán alaposan ki is használták a cseh pénzintézetek, a cseh országrészekben szokásos kamatlábaknál 30-40%-al drágábban hiteleztek Szlovákiában. A magas kamatlábak ellen felszólalt a Szlovák Bankok Szövetsége is, de jelentős mérséklést nem tudtak kiharcolni.




  • Közlekedés

A gazdasági élet működtetésének másik fontos feltétele a korszerű közlekedés – elsősorban a vasúti közlekedés –, megléte, illetve folyamatos fejlesztése. 1918 előtt a csehországi, morvaországi és a sziléziai vasúti hálózat kiépítésekor a Béccsel való kapcsolat megteremtése volt a cél, míg a Felvidék és Kárpátalja esetében a vasúti sínek – és persze közutak – Budapestre vezettek. Következésképpen a közlekedési összeköttetés az új csehszlovák állam korábban Ausztriához, illetve Magyarországhoz tartozó részei között igen gyér volt.

A kelet-nyugati irányban hosszan elhúzódó Csehszlovákiában a gazdaság egy jól működő kelet-nyugati vasútvonalat igényelt volna. Ennek az igénynek csupán a Budapest-Párkány-Érsekújvár-Pozsony-Bécs, illetve a Kassa-Oderberg vonal felelt meg. A kelet-nyugati irányú vasúti összeköttetés 1938-ig csak részben valósult meg (Vadkerty 1993).

Ráadásul a vasúti tarifák megállapítása is a szlovákiai gazdasági életet sújtotta. Szlovákia területén a vasúti teherszállítás tarifái 1932-ig 50%-al magasabbak voltak, mint a cseh országrészekben. Ennek érzékeltetésére egy gyakorlati példa: A szállítási költség Prágából Kassáig kevesebb volt, mint Zsolnától Kassáig. Arató Endre számításai szerint ez a tarifa-különbözet 1926 és 1929 között 5 milliárd koronát tett, és ezt szlovákiai ipar fizette ki (Arató 1977). A gazdasági élet fentiekben áttekintett három fontos területe (ipar, pénzügyek, közlekedés) esetében eddig nem differenciáltunk nemzetiségi szempontból Szlovákián belül. Ennek oka az volt, úgy véljük, hogy a fentebb ismertetett diszkriminatív cseh gazdaságpolitika egyformán sújtotta az „államalkotó” szlovákokat és kisebbségi magyarokat.13

A mezőgazdaság esetében mindenféleképpen meg kell mutatnunk a Szlovákián belüli nemzetiségi differenciát, mivel a Prágából irányított agrárpolitika – különösen a földreform – egyértelműen a szlovákiai magyarságot sújtotta és bizonyos szlovák érdekeket szolgált.




  • Mezőgazdaság

Az 1919. évi 215. számú törvény – az ún. lefoglalási törvény –, zárolta az ország összes nagybirtokát, meghatározta a földbirtok felső határát (150 illetve 250 hektár) és több mint 4 milliónyi hektár mezőgazdasági területet az összes területek 29 %-t foglalta le földreform céljaira.14

A nagybirtokok felosztásában jól megragadható a nemzeti elem. A történeti fejlődés következtében a nagybirtokosok döntő része cseh országrészekben német, míg a Felvidéken magyar volt, azaz a csehszlovák politikai elitnek nem a saját földjeit kellett kiosztania. Sőt a csehszlovák politikai elit a csehországi esetben nyíltan kimondta, hogy a földreform célja „megtorlása és jóvátétele” azoknak a vagyon-elkobzásoknak, melyek a fehérhegyi csata után következtek be. Szlovákia esetében a földreform egy csapással megszüntette a felvidéki magyar nagybirtokot. Gondoljunk bele, hogy a Pálffy-birtok 105 ezer, az esztergomi érseki és káptalani birtokok 47 ezer, a Coburgi-birtokok 83 ezer az Andrássy-birtokok pedig 79 ezer hektár kiterjedésűek voltak 1918 előtt (Szarka 1993).

A másik nem kevésbé jelentős nemzeti motívuma a földreformnak a cseh és szlovák kolonizáció volt. Ennek lényege: szlovák, cseh vagy morva családok betelepítése magyar etnikai területre. Végrehajtója az Állami Földhivatal kebelében létesített Telepítési Ügyosztály volt, de a kormány engedélyezte az ún. magán jellegű telepítéseket is, mint például a Szlovák Liga akcióját.

Ölvedi János szerint Szlovákia magyarlakta területein 325 ezer hektár szántó és erdőterület került kisajátításra. Ebből a helybeli őshonos magyar szegényparasztság alig kapott többet, mint 20-21%-ot. A kiosztott terület 78-80 %-át a cseh és szlovák telepesek kapták (Ölvedi 1985). Hantos László szerint Szlovákia magyarlakta területein 130 280 hektár területű földbirtokot sajátítottak ki (zömében szántót). Ebből a magyar igénylők 26 873 hektárt, vagyis alig 20%-ot kaptak (Hantos 1993.) Vadkerty Katalin szerint a magyarok 22 320 hektárt kaptak (Vadkerty 1993).

A magyarok részesedésére vonatkozó adatok némileg eltérnek egymástól, de abban valamennyi szerző megegyezik, hogy a magyarok jóval kevesebb földhöz jutottak a földreform során, mint amennyi járt volna nekik (Haltenberg 1993).

A kolonizáció eredményében viszont valamennyi szerző között összhang van, eszerint: Szlovákia magyarlakta területein 2054 telepes birtok létesült, összesen 22 473 hektár területtel (Ölvedi 1985, Arató 1977, Haltenberg 1993)

A kolonizáció célja az összefüggő magyarlakta vidék szétszabdalása, nemzetiségileg egységes jellegének megváltoztatása volt. Nem tekintjük véletlennek, hogy a legnagyobb kolóniák a színtiszta magyar Csallóközben és a Tiszaháton létesültek. Érsekújvártól Ógyallán át valóságos telepes-láncot hoztak létre egészen a Dunáig. Magában a Csallóközben huszonkettő telepes falut hoztak létre.

Külön ki kell emelnünk, hogy a telepes-községeket csakis jó minőségű, bőséges és egészséges ivóvízkészlettel, megfelelő úthálózattal rendelkező vidékekre telepítették, lehetőleg a vasútvonal és a járásban lévő piacok közelébe. A csehszlovák kormány a telepeseket 33 év alatt visszafizetendő alacsony kamatú hitellel, kedvező részletfizetési feltételekkel, gazdasági felszerelésekkel, házi állatok vásárlásakor állami dotációval támogatta. Falvaikban állami költségvetésből építették fel a középületeket, templomokat, kultúrházakat, sportlétesítményeket (Vadkerty 1993).

A mezőgazdasággal foglalkozó gondolatmenetünk befejezésképpen azt mondhatjuk, hogy az agrárpolitikai – különösen a földreform –, kiváló eszköz volt Prága kezében a magyar kisebbség ellen. A földosztás és az ezt kísérő kolonizáció jelentősen megváltoztatta a Csehszlovák Köztársaság megalakítása előtt szinte tiszta magyar –1918 után dél-szlovákiai –, határvidék nemzetiségi arculatát.
Összefoglalva a gazdasági élet négy legfontosabb szektoráról (ipar, a mezőgazdaság, a pénzügyek és a közlekedés) elmondottakat tanulságként megállapíthatjuk, hogy a cseh polgárság – a prágai kormány hathatós támogatásával – saját politikai és gazdasági érdekeinek megfelelően mintegy belső gyarmatként kezelte Szlovákiát, ennek során nem csupán a magyar kisebbség, de a szlovák nemzet érdekeit is semmibe vette.

3. Konklúziók

Fejezetünk elején abból indultunk ki, hogy az első Csehszlovák Köztársaságot megalapító és működtető csehszlovák politikai elitet – az emblematikus figurák Masaryk és Benes –, egy olyan kihívás érte, mely arról szólt, hogy képesek-e az új állam regionális különbségeit kezelni. Képesek-e a különféle régiókból egységes államot teremteni, avagy a centrifugális erők szétszakítják államukat. Véleményünk szerint a csehszlovák politikai elit előtt – az államalapítás után – három feladat állt:




  1. Megoldani a csehszlovákizmusból hivatalos ideológiává válásából fakadó szlovák-kérdést, azaz a szlovák autonómia törekvéseket oly módon kezelni, hogy az ne fenyegesse az új állam egységét.

  2. Politikai és gazdasági eszközökkel biztosítani a kisebbségek, azaz németek, a magyarok és a lengyelek lojalitását a csehszlovák államhoz.

  3. Integrálni az eltérő gazdasági fejlettségű tartományokból/régiókból álló államot. Ahhoz, hogy ezek a régiók gazdaságilag integrálódjanak egy olyan gazdaságpolitika kidolgozása és végrehajtására lett volna szükség, mely lehetővé tette volna a hagyományosan ipari, illetve agrár dominanciájú régiók közötti organikus gazdasági kapcsolatok kiépítését és a regionális egyenlőtlenségek kompenzálását.

Véleményünk szerint a három feladatból egyet sem sikerült a csehszlovák politikai elitnek megoldania.




  1. A csehszlovák nemzetegység ideológiájához a prágai politikai elit mereven, szinte államvallásszerűen ragaszkodott. Ennek jegyében valamennyi szlovák követelést, amely az autonómiára irányult és valamiféle elmozdulást jelentett a centralisztikus állam felöl a föderalisztikus állam felé, elutasított. Ennek következtében a két államalkotó nemzet konfliktusa permanenssé vált. Ez odavezetett, hogy a 30-as években megjelent az a szlovák politikai irányzat – násputisták –, mely kétségbe vonta a csehszlovák állami keretek jogosultságát és önálló államiságot követelt.

  2. Az erőszakkal bekebelezett, idegen nemzetrészek (németek, magyarok, lengyelek) ellenséges érzülettel viseltettek a Csehszlovák Köztársaság iránt, nem tekintették azt saját államuknak. A németek egy része csak ideiglenesen vállalt vele politikai közösséget (lásd az aktivizmus jegyében német miniszterek a kormányban), illetve a magyarok körében az aktivizmus csak elenyésző hívet szerzett. Így a kisebbségek legfontosabb politikai célkitűzésévé a köztársasági államkeretből való kiszabadulás vált.

  3. Nem történt meg a regionális különbségek kiegyenlítése. A Monarchia keretei között megizmosodott cseh polgárság a csehszlovák államon belül – a prágai kormány hathatós támogatásával – belső gyarmatként kezelte Szlovákiát. A gazdasági élet minden területén (gyáripar, pénzügyek etc.) fölényre törekedett és saját – azaz cseh –, gazdasági érdekeinek megfelelően cselekedett. Prága gazdaságpolitikája – esetleg írhatnánk regionális politikát is – a nyers cseh érdekérvényesítés jegyében zajlott.

  4. Mivel a cseh ország részek és Szlovákia közötti különbségek nemzetiségi differenciálódásként is megjelentek, kijelenthetjük, hogy a csehszlovákizmus fikciója nem csupán az ideológiai mezőben, hanem a gazdasági élet területén is megbukott. Az államalkotó szlovákokat a cseh polgárság gazdasági téren is maga alá gyűrte.


Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a prágai kormány mind a politikai, mind a gazdasági mezőben állandó harcban állt az „államalkotó” szlovákság többségével, illetve az ország nemzeti kisebbségeivel. Ráadásul ezek a centrifugális tendenciák a kisebbségek megléte miatt összekapcsolódtak a versaillesi békerendszer összeomlásával, így a csehszlovák állam bukása törvényszerű volt.

IRODALOMJEGYZÉK

Arató Endre (1977): Tanulmányok a szlovákiai magyarok történetéből. Budapest. Magvető Könyvkiadó.

Berend T. – Ránki György (1987): Európa gazdasága a 19. században. Budapest. Gondolat Kiadó.

Berend T. – Ránki Györg (1976): Közép-Kelet Európa gazdasági fejlődése 19-20. században. Budapest. KJK Kiadó.

Gulyás László 1996): Egy sikeres emigráció anatómiája. Eduárd Benes első világháború alatti emigrációjának néhány momentuma. Aetas 1996/2-3. 103-139.old.

Gulyás László (2000): „Zúzzátok szét Ausztria-Magyarországot” avagy a Masaryk-Benes-féle csehszlovák emigráció érvrendszerének első szintézise. Limes 2000/4. 35-51. old.

Gyönyör József (1992): Határok születtek. Pozsony Madách Kiadó.

Gyurgyík László (1993): A csehszlovákiai magyarság a népszámlások tükrében. Id. mű Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből. Szerk. Gyurgyik és tsai Pozsony Kalligram Kiadó. 7-31.old.

Illés Iván (2002): Közép- és Délkelet-Európa az ezredfordulón. Átalakulás, integráció, régiók. Budapest-Pécs Dialóg Campus

Hantos László (1993): Gazdasági életünk húsz éve. Id. mű Vagyunk és leszünk. A szlovenszkói magyarság társadalmi rajza. Szerk. Fazekas József. Pozsony Kalligram Könyvkiadó. 127-141.old.

Haltenberg Imre (1993): A parasztság. Id. mű Vagyunk és leszünk. A szlovenszkói magyarság társadalmi rajza. Szerk. Fazekas József. Pozsony Kalligram Könyvkiadó. 151-160.old.

Lengyel György (1980): A csehszlovák fejlődés néhány vonása a két világháború között. Budapest MTA Világgazdasági Kutató Intézet.

Ölvedi János (1985): Napfogyatkozás. Magyarok Szlovákiában. New York. Püski.

Pálesch Ervin/szerk./: Cseh-szlovák törvények és rendeletek. 1 kötet 1918-1919. 1921. Presov (Eperjes)

Z. P. Pryor (1973): Czechoslovakia.economic development in the interwar period. Id. mű: A history of Czechoslovak Rebublic 1918-1948. Ed. Victor S. Mamatey and Radomir Luza. New Jersey. Princeton University Press. 188-216.old.

M. Rechcigl (1968): Czechoslovakia. Past and Present. Vol. I. Paris. The Hague.

Romsics Ignác (2000): Magyarország története a a XX. Században. Budapest. Osiris Kiadó.

Rónai András (1993): Közép-Európa Atlasza. Hasonmás kiadás. Budapest. Szent István Társulat-Püski Kiadó.

Joseph Rothschild (1974): East Central Európe between Two World Wars. History of East Central Europe Volume IX. Seattle-London.University of Washington Press.

R. Seluczky (1964): The economic equalization of Slovakia with the Czech Lands. Czechoslovak Economic Papers 3.

Szarka László (1993): A szlovákok története. Budapest Bereményi Kiadó.

Vadkerty Katalin (1993): A Csehszlovák Köztársaság gazdaságtörténete 1918-1938. Id. mű Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből. Szerk. Gyurgyik és tsai Pozsony. Kalligram Kiadó. 175-217.old.)

Ziedler Miklós (2001): A revíziós gondolat. Budapest. Osiris Zsebkönyvtár.

Márta Romportlová (1988): A kereskedelmi politika helye a két világháború közötti csehszlovák-magyar kapcsolatokban id. mű: Békétlen évtizedek. 1918-1938. Tanulmányok és dokumentumok a magyar-csehszlovák kapcsolatok történetéből a két világháború között. Szerk. Szarka László. Budapest. 25-43.old.


JEGYZETEK

1. Lásd erre vonatkozóan Illés Iván számításait. Illés Iván: Közép- és Délkelet-Európa az ezredfordulón. Átalakulás, integráció, régiók. Dialóg Campus. Budapest-Pécs 2002. 42. old. 6. számú táblázat.

2. A táblázat megszerkesztéséhez felhasználtuk Joseph Rothschild id. mű adatait.

3. A táblázat megszerkesztéséhez felhasználtuk Rónai András: Közép-Európa Atlasza. Hasonmás kiadás. Szent István Társulat-Püski. Budapest. 1993.

4. Az 1921-es népszámlálás esetében több adatsor ismeretes, melyek kisebb nagyobb mértékben eltérnek egymástól. A német és a magyar szerzők szinte minden esetben megkérdőjelezik a csehszlovák adatok hitelességét. Jelen táblázatot Joseph Rothschild: East Central Európe between Two World Wars. History of East Central Europe Volume IX. University of Washington Press, Seattle-London 1974. művéből vettük át.

5. A cseh és szlovák nemzet elkülönítését Gyurgyik László végezte el, lásd Gyurgyík László: A csehszlovákiai magyarság a népszámlások tükrében. Id. mű Fejezetek a csehszlovákiai magyarság történetéből. Kalligram Kiadó. Pozsony 1993. 21. old. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy Joseph Rothschild és Gyurgyík László adatai között mind az 1921-es mind az 1931-es népszámlálást illetően eltérés fedezhető fel. Ez alapvetően abból a tényből fakad, hogy mindkét népszámlálás esetében több végleges, különböző kritériumok alapján összeállított adatsora ismeretes.

6. A táblázat megszerkesztéséhez felhasználtuk Gyurgyík László id. mű 21.old.

7. Itt jegyezzük meg, hogy Benes: Détruisez L’ Autriche-Hongrie. La Martyre des Tcehegoslovaques a travers histoire (Paris 1916.) könyve először magyar nyelven a Pándi Lajos (JATE-BTK) által szerkesztett DOCUMENTA HISTORICA sorozat 5. köteteként (Szeged 1992 jelent meg és jelen disszertációszerzője rendezte sajtó alá.

8. Benes: Détruisez L’ Autriche-Hongrie. DOCUMENTA HISTORICA 5. 12. old.

9. Szövegét közli Gyönyör József: Határok születtek. Madách Kiadó. Pozsony 1992. 129. old.

10. Ennek érzékeltetésére két adat: 1. A malomipar 1920-ban 65 millió mázsa őrlőkapacitással rendelkezett, viszont a trianoni országhatárok közötti szántó területek a legjobb esetben sem biztosíthattak többet mint évi 20-28 millió mázsa gabona. 2. Nagybánya, Körmöcbánya és Selmecbánya elcsatolásával megszűnt a magyar arany, ezüst, réz, horgany és mangán bányászat. Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története a a XX. Században. Osiris Kiadó. Budapest. 2000. 152. old.

11. Az adatsort Vadkerty Katalin: A Csehszlovák Köztársaság gazdaságtörténete ,206-210.old. R. Seluczky: The economic equalization of Slovakia with the Czech Lands…7-31. old., Z. P. Pryor: Czechoslovakia.economic development in the interwar period… 211-212.old adatait felhasználva készítettük el.

12. Az adatsor elkészítéséhez a 11-es lábjegyzetnél felsorolt irodalmakat használtuk fel.

13. Kimondottan a kisebbségi magyarság gazdasági helyzetéről lásd Hantos László: Gazdasági életünk húsz éve. Id. mű Vagyunk és leszünk. A szlovenszkói magyarság társadalmi rajza. Kalligram Könyvkiadó. Pozsony 1993.



14. A törvényt szövegét közli Dr Pálesch Ervin/szerk./: Cseh-szlovák törvények és rendeletek. 1 kötet 1918-1919. 1921. Presov (Eperjes)


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©kagiz.org 2016
rəhbərliyinə müraciət