Ana səhifə

Mégis, a hivatkozott művekben is megszokottak az alábbi rövidítések


Yüklə 174.55 Kb.
səhifə3/4
tarix17.06.2016
ölçüsü174.55 Kb.
1   2   3   4

Az itt és később említendő eposz-írókat az irodalomtörténeti kézikönyvek megfelelő módon tárgyalják.

36. lap A Vergilius verseiből való jóslásnak külön neve van (sortes Vergilianae) és e jelenséget a költő monográfusai is megemlítik. Nyilván ez is hozzájárult ahhoz, hogy Dante alvilági vezetője is ő (aki egyébként az Aeneis VI. énekében bemutatja az alvilágot és tudatosan utal a „szibillák” jósló verseire, és akinek IV. Eklogáját egyenesen Krisztus megszületésére vonatkozó próféciának tekintették.

36. lap Az osztrák—zsidó Hermann Broch (1886—1951) először még az Anschluss előtt egy elbeszélésben írta le a hazatérő Vergiliust. Már Amerikában készült el a Der Tod des Vergils (1945), amelyben a meghalni hazatérő költő végigveszi élete és művészete legfontosabb tényeit. A modern technikájú regény nemcsak Vergiliusnak és műveinek kiváló, szakmai és pszichológiai szempontból is helytálló elemzését adja, hanem a művész-sors jelképének is volt szánva.

38. lap Ovidiustól mind az ünnepi naptárnak (Fasti), mind az eredetmondák gyűjteményének (Metamorphoses) több pontos, jó, olykor költői fordítása van – ám ezek kommentárok nélkül mégis érthetetlenek a mai (és nem latinul) olvasó számára. Ezért mindenkinek jól kommentált kiadás olvasatát ajánlhatjuk. Átváltozások (Metamorphoses). Bp. 1982. Európa Könyvkiadó. Devecseri Gábor fordítása, Szilágyi János György tanulmányával. -- Római naptár. Fasti. Bp. 1986. Helikon Kiadó. (Prométheusz könyvek 12.) Gaál László fordítása, a jegyzeteket Bollók János írta.

38. lap Az Enzyklopädie des Märchens egyébként kitűnő és részletes címszavakat ad az ókori folklórról, irodalomról (szerzőkről, művekről, műfajokról stb.) – ha ennek értelmét látja.

40. lap „Természetes”, hogy a szovjet ókortudomány megfeszített érdeklődéssel fordult a rabszolgák felé. Kiválóságai (már Zsebeljov, majd a hivatalos rabszolgafelékelés-kutató Misulin) ide vágó műveket is írtak. Köztük Misulin művei a legalaposabbak: Szpartakovszkoe vossztanie. Moszkva, 1936. Szocekgiz —Revoljucija rabov i padenie rimszkoj reszpubliki. Moszkva, 1936. Szocekgiz. Később ezeket csak népszerűsítették, vulgarizálták. A voltaképpen a vallási eszmék történetével foglalkozó Jelena Stajerman disszertációjában (Moral i religija ugnetjonnüh klasszov Rimszkoj imperii – Moszkva, 1961) szélesebb társadalmi keretben vázolta fel a problémát. A „Tanulmányok a rabszolgaság történetéhez az ókori világban” című könyvsorozatban megjelent áttekintése: Paszcvet rabovladelcseszkih otnosenij v rimszkoj reszpublike. – Moszkva, 1964. Nauka – ugyan a forrásokat pontosan kiaknázó történeti áttekintés, van azonban a könyvben külön fejezet a „rabszolgák ideológiájá”-ról és az osztályharcról is. Ezekben azonban a külső forrásokra kellett támaszkodnia. És a szerző is panaszkodik, milyen kevés megjegyzés vonatkozhat maguknak a rabszolgáknak a nézeteire. Találó módon igyekszik korrigálni kollégáinak elsietett megjegyzéseit.

A magyar olvasó a legegyszerűbben a Maróti Egon által készített szöveggyűjteményből (Rabszolgák az ókori Rómában. Bp. 1969. Gondolat – az Európai antológia. Róma sorozatban) tájékozódhat, amely bemutatja a nemzetközi szakirodalmat is. A mű a városi és vidéki rabszolgák életére vonatkozó szemelvényeket ad és záró fejezetében a szicíliai rabszolgafelkelésekről, meg, természetesen, Spartacus mozgalmáról idéz rövid szövegrészleteket. Egyetlen folklór-adat sincs benne. Pontosabban van egy átokfelirat (szövege a 164. lapon), amelynek szerzője többszörösen elátkoz egy rabszolganőt:

„Ahogyan az a halott, akit itt temettek el, sem megszólalni, sem beszélni nem tud, úgy Rhodine, M.- Licinius Faustus rabszolganője haljon meg és se megszólalni, se beszélni ne tudjon …”

És még itt sem, a rabszolga hiedelméről, hanem egy őrá más által mondott átokról van szó!

Népszerűsítő munka: Auguet, Roland: Kegyetlenség és civilizáció. A Római Játékok. Bp. 1978. Európa Könyvkiadó. (Tóth István pannoniai vonatkozású kiegészítéseivel.)

44. lap Kardos Tibor: Az Árgirus-széphistória. Bp. 1967. Akadémiai Kiadó.

A későbbi ünnepek antik előzményeinek kutatásában klasszikus munka Usener, Hermann: Das Weihnachtsfest. Bonn, 1969. H. Bouvier u. Co. Verlag. (Ez a harmadik kiadás. Az első kiadás 1888-ban jelent meg.)

A magyar folklorisztikában az ókortudományról és az antik hagyományról többeknek „hivatalból” is volt fogalma. Marót Károly klasszika-filológus volt, Honti János ezt is tanulta, még Ortutay Gyula is görög—latin szakosként indult. Régebben hazánkban a görög és római irodalom, mitológia adatait minden művelt embernek ismernie illett. Ám az utóbbi fél évszázadban egyedül Dömötör Tekla volt az, aki közvetlenül szerezhetett ilyen felismeréseket, és az ókortudomány újabb áramlatairól is tájékozódhatott. Maga is tartozott a Kerényi Károly körébe, ahová későbbi férje, az egyiptológus Dobrovits Aladár (és annak iskolai osztálytársa, Honti János) vezette be. Nem is egyes tanulmányai, vagy következtetései, hanem szokás- és szövegelemzései egészükben tanúsítják ezt. Ösztövér, ám legjobb könyve A népszokások költészete. (Bp. 1974. Akadémiai Kiadó) ilyen szempontból is érdekes olvasmány: mit vesz át, mit nem magyar elődeitől és a nemzetközi irányzatokból az antikvitáshoz kapcsoló ötletekből.

45. lap Tacitus sorait Szabó Árpád fordításából idéztem.

46. lap Filológiailag pontos és részletes tudománytörténetet ad az „antik etnográfiáról” : Müller, Klaus E.: Geschichte der antiken Ethnographie und ethnologischen Theoriebildung. Teil I. – Teil II. Wiesbaden, 1972 – 1980. Franz Steiner Verlag. (Studien zur Kulturkunde 29, 52.) Ezért ezt nekem nem is kell részleteznem.

Tolsztoj, I. I.: Sztatji o folklore. Moszkva – Leningrad, 1966. „Nauka”. A kötetet V. Ja. Propp rendezte sajtó alá. Lásd még ISMERTETÉSEM

47. lap Frejdenberg, O. M.: Mif i literatura drevnoszti. Moszkva, 1978. Glavnaja redakcija vosztocsnoj literaturi.

Frejdenberg, O. M.: Poetika szjuzseta i zsanra. Moszkva, 1997. „Labirint”

Pavić, Milorad: Hazarski rečnik , regény, 1983. Magyarul: Kazár szótár. Százezer szavas lexikonregény. Újvidék, 1987. Forum.

49. lap Az idézetek Frejdenberg (1978) 11. és 15. lapok.

50. lap Az alább említett írókról is kézikönyveink tájékoztatnak, műveiből gondos fordításokat ajánlhatunk.

Az „igaz történet” = éppenséggel hajmeresztő kitalálás témával foglalkozó tanulmányomban (Why do People Lie? Origins of the Biographical Legend Pattern –- in: Hofer, Tamás – Niedermüller, Péter ed.: Life History as Cultural Construction/Performance. Bp. 1988 A Magyar Tudományos Kutató Csoportja, 212-246.) idéztem Lukianosz művét is.

Lukianosz Összes Művei (Bp. 1974. Magyar Helikon) számára tőle megszokottan kitűnő tanulmányt írt Szilágyi János György (ott: 714—798), amely olvasható tanulmánygyűjteményében is: Paradigmák. Tanulmányok antik irodalomról és mitológiáról. Bp. 1982. Magvető (itt: 129-216, 318-320). Megemlítem, hogy nemcsak az antik források, hanem a magyar hivatkozások is némileg eltérő formákban is szokták idézni Lukianosz munkáit. Ez általában nem szokott zavart okozni.

51. lap Apuleius valóságos könyv-terjedelmű védőbeszéde magyarul is olvasható egy kis kötetben: A mágiáról. Virágoskert. Bp. 1974. Magyar Helikon, 5-124. a kötet végén jegyzetekkel és Szepessy Tibor (nem filológiai jellegű) utószavával.

Az „Aranyszamár” kitűnő magyar fordítása többször is megjelent.

52. lap Nem az első (és nem is a végső) monográfia e mesetípusról: Swahn, Jan-Öjvind: The Tale of Cupid and Psyche. (Aarne—Thompson 425 & 428) Lund, 1955. C W K Glerup.

Újabban nem szokás említeni Walter Anderson úttörő jelentőségű könyvét, amelyben az ókorból származó mesei motívumok kalandos sorsával foglalkozik: Roman Apuleja i narodnaja szkazka. Kazan, 1914. Imperatorszkij kazanszkij universzitet.

53. lap Lásd: Révay József: Petronius és kora. Bp. 1927. Franklin. (Részletes, az utókorra is kitekintő munka.)

54. lap Az aquincumi viziorgonáról több múzeumi kiadvány is beszámol. Jelentőségét a nemzetközi kutatás is elismeri. Lásd például Walcker-Mayer, W.: Die römische Orgel von Aquincum. Stuttgart, 1970. Musikwissenschaftliche Verlagsgesellschaft.

Riegl, Alois: A későrómai iparművészet. Művészet és elmélet. Bp. 1989. Corvina Kiadó. Jó, sokoldalú, esztétikai és művészettörténeti jellegű kommentárokkal. A fémtárgyakról a 141-154. lapok között ír. Ám a mű egésze fontos olvasmány.

56. lap Jung, C. G.: Aión. Adalékok a mély-én jelképiségéhez. Bp. 1993. Akadémiai Kiadó. (Az eredeti: Aion. Beiträge zur Symbolik des Selbst. Olten, 1976. Walter-Verlag. (Későbbi kiadásokban is.)

A jungiánus mesekutatást bemutatja az Enzyklopädie des Märchens több, megfelelő címszava (például „Jung, Carl Gustav”, „Psychoanalyse”, és az egyes mesekutatókról szólók).

57. lap Frazer legfontosabb művei

Balogh Károly: Antik bronztükör. Bp. 1940. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda.



Móra Ferenc regénye (életében utolsó, nagyszabású munkája) 1932-ben jelent meg. Amennyire meg tudom ítélni, a műnek nem volt (akkor) klasszika—filológus ismertetője.

5. Középkor – feudalizmus (hűbériség)
64. lap A modern („új”) vallásokról könyvem (A vallás megnyilvánulásai. Bp. 2006. Timp Kiadó) hosszú fejezetében (a 157-203. lapokon) írtam. A mai felfogásokról európai országonkénti bontásban tájékoztat: Barna Gábor ed.: Ethnology of Religion. Chapters from the European History of a Discipline. Bp. 2004. Akadémiai Kiadó. (Studies in Ethnology 1.) – Egy nemrég nálunk rendezett nemzetközi vallásszociológiai konferencia anyaga : Church and Religious Life in Post-Communities Societies. Edited by Edit Révay – Miklós Tomka. Budapest – Piliscsaba, 2007. Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK Szociológia Intézet.

65. lap Vėlius, Norbertas sud.: Baltų religijos ir mitologijos šaltiniai. III. Vilnius, 2003. Mokslo ir Enciklopedijų Leidybos Institutas, 711-712.

66. lap Bojtár Endre id. mű 173-254. Mindezideig nálunk ez nemcsak a legjobb, hanem a leghosszabb áttekintés is egy „nem-klassszikus” mitológiáról.

Egy fontos téma kapcsán foglalkoztam ezzel a forrásanyaggal: Comparing Baltic and Balto-Finnic Lists of Gods. In: Red. kom. D. Kuolys etc.: Senosios raštijos ir tautosakos sąveika: kultūrinė Lietuvos Didžiosios Kunigaikštystės patirtis. Vilnius, 1998. 13-27., amely -- érthető módon – nálunk ismeretlen maradt.

67. lap Jókai forrásanyagához LÁSD

68. lap Pasqualino, Antonio: I pupi Siciliani. Gibellina, 1982. Nando Tusso editore. (További irodalommal.)

69. lap Numelin, Ragnar: The Wandering Spirit. London, 1937. Macmillan. A témát külön érintettem „Vallás és vándorlás” c. tanulmányomban, lásd A vallási élmény története 189-207, további, válogatott szakirodalommal.

70. lap Attiláról és a hunokról a legutóbbi, éles elméjű áttekintés, további jó, főként régészeti szakirodalommal: Bóna István: A hunok és nagykirályaik. Bp. 1993. Corvina. Ezért nem is kell minden adatra külön hivatkozni.

73. lap Az utóéletről az egyik újabb, tanulmánygyűjtemény (hivatkozással más művekre is): Bäuml, Franz H. – Birnbaum, Marianna D. ed. by: Attila. The Man and his Image. Bp, 1993. Corvina.

74. lap a mai Attila-rockzene terméke: Szörényi – Bródy


75. lap Kézai krónikáját (illetve a minket érdeklő részleteket) több modern kiadás közli. A Képes Krónika vonatkozó illusztrációi is több modern kiadványban megtalálhatók. Oláh Miklós nálunk készült modern kiadása: Nicolaus Olahus Hungaria – Athila. Ed.: Colomannus Eperjessy et Ladislaus Juhász. Bp. 1938. K. M. Egyetemi Nyomda.

76. lap Réthy László: A svájci „hunnok”. Ethnographia I (1889) 98---104.

A boszniai történeti folklórt különböző területeken végzett terepmunkájával tárta fel Vlajko Palavestra. A mindenféle ősnépekről szóló hagyományokat doktori értekezése (Belgrád, 1965) tárgyalta. Ez nyomtatásban is megjelent: Narodna predanja o starom stanovništvu u našim dinarskim krajevima. Prilog poznavanju naše narodne tradicije. Sarajevo, 1966. Zemaljski Muzej.

77. lap Bošković-Stulli, Maja: Narodna predaja o vladarevoj tajni. Zagreb, 1967. KIADÓ. Ugyanő írta a Märchenenzyklopädie vonatkozó címszavát „Midas”, Band 9, Lieferung 2. 633-641. hasáb, amely 1998-ban jelent meg.

Solymossy Sándor a rokon jellegű „Jávorfácska-mese” (AaTh, ATU 780) témájával foglalkozott, lásd tőle: A Jávorfa-mese és a Midás-monda. Ethnographia 36 (1925) 105-129.

78. lap Attila sírjáról lásd Bóna id. mű főként 187-190.

80. lap Liebers, Claudia: Neolithische Megalithgräber in Volksglauben und Volksleben. Frankfurt am Main – Bern – New York, 1986. Verlag Peter Lang. (Artes Populares 9.) – Sartori, Paul: Der Heidenkönig im goldenen Sarge. Westdeutsche Zeitschrift für Volkskunde 31 (1934) 21-33.

-- Két tanulságos (rövid) szöveg, rövid kommentárokkal: Petzoldt, Leander hrsg.: Historische Sagen. Band I. Hohengehren, 2001. 20. szám Attilas Grab, 21. szám Die drei Särge des Hunnen, 20-21. lapokon, jegyzetek a 298. lapon.

81. lap A magyarok lankadatlan Attila-tiszteletét ezer adattal bizonyíthatnánk. Thierry, Amadé: Attila. Történeti kor- és jellemrajz. (Pest, 1855. Geibel Armin) munkája Szabó Károly fordításában és kiegészítéseivel a kor magyar köztudatát formáló mű lett. Legutóbb reprintben is megjelent (Bp., 2002. Anahita-Ninti Bt.), egy furcsa sorozatban (”A magyar múlt eltitkolt évezredei VII.”). Thiery második kötetét (Attila-mondák. Pest, 1864. Pfeifer) az alább említendő szerző is kiindulópontként használta. A sok magánkiadvány közül csak egy sokszorosított munkát említek: Radnai Mikes: A dombegyházi Attila-hagyomány új megvilágításban. Békéscsaba, 1981. Békés megyei Tanács VB Művelődésügyi Osztálya, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Békés megyei Szervezete. Ő természetesen a címben szereplő helyen tudja Attila sírját (ezt évszázadok óta mások is állították, illetve cáfolták) és hisz a szóbeliség sok évszázadot átölelő erejében.

85. lap Duby, Georges: L’ an Mil. ADATOK MAGYARUL?

86. lap Fukuyama, Francis: A történelem vége és az utolsó ember. Bp. 1994. Európa. (Az eredeti: The End of History and the Last Man. New York – Toronto, 1992. Free Press. (Vagyis a könyv korábbi, mint most gondolnánk.)

87. lap Nostradamus magyarul is sok zugkiadásban olvasható, természetesen hiteltelen, nem az eredetiből készült fordítással. Kivétel Süpek Ottó fordítása ADATOK

Az Annales-iskoláról többen is írtak nálunk. Ezt is bemutatja Benda Gyula utószava: Bloch, Marc: A történész mestersége. Bp. 1996. Osiris, 201-217.

88. lap Bloch, Marc: A gyógyító királyok. Bp. 2005. Osiris. (Az eredeti: Les rois thaumaturgiques. Étude sur le caractère surnaturel attribué à la puissance royale particulièrement en France et en Angleterre. Strasbourg, 1924. Faculté des Lettres. Újra kiadva: Paris, 1961. Armand Colin. A most használt kiadás, Jacques Le Goff nagy bevezető tanulmányával: Paris, 1983. Gallimard.) Ilyen művekből érezzük, hogy a „fiatal” Bloch személyes ismeretsége a néprajzi tematikát modernizálni kívánó André Varagnac-kal, vagy a francia folklór egészét nyolckötetes, gigantikus összegezésben bemutató Arnold Van Gennep-pel milyen irányban érvényesült.

Bloch egyéb, magyarul olvasható művei:

Le Roy Ladurie, Emmanuel: Les Paysans du Languedoc du XVe au XVIIIe siècle. Paris, 1966.

Magyarul is olvasható: Montaillou

Perrot, M.: Les Ouvriers en grève, de 1871 à 1890. Paris, 1971. Mouton.

Igen meggyőzően tájékoztató kis áttekintésükben (Ethnologie de la France. Paris, 1986. Presses Universitaires de France – Que sais-je? 2307) Jean Cuisenier és Martine Segalen nem is annyira a francia néprajztudománynak az Annales-iskolával való személyes kapcsolatait, hanem az ennek következtében megváltozott új felfogást mutatják be.

90. lap Gyenis Vilmos halála után kiadott könyvében: Hermányi Dienes József /1699—1763/ Budapest, 1991. Akadémiai Kiadó (Irodalomtörténeti Füzetek 124.) a kötet végén (a 126-130. lapokon) olvasható írásainak jegyzéke, amiből az is látszik, milyen irányban hatott rá a „francia iskola”. Amelyet csak nála ismertek meg tanítványai, köztük Küllős Imola, S. Sárdy Margit is.

91. lap Persze, nem előzmények nélkül, a „nyugati” orientalisztikában, főként a franciában a „keleti feudalizmus” gondolata B. Ja. Vlagyimircov révén vált közismertté. Ő 1934-ben, Leningrádban tette közzé Obscsesztvennij sztroj mongolov. Mongolszkij kocsevoj feudalizm c. könyvét. Ennek filológiailag igazán kitűnő fordítása (B. Vladimirtsov: Le régime social des Mongols. Le féodalisme nomade. Paris, 1948. Adrien-Maisonneuve) az Annales-iskolát is befolyásolta.

Nálunk ez a „kelet—nyugati” világtörténelem felfogás főként a zseniális japanológus, a történelem elmélete iránt mélységesen érdeklődő orientalista és kiváló komparatív irodalomtörténész (!), Nyikolaj Joszifovics Konrad révén bukkan fel az 1960-as évek elején. Arnold Toynbee-val való „levélváltása” és ennek nyomán kis magyarnyelvű kötete (A történelem értelméről. Válogatott tanulmányok a Zapad i Vosztok c. tanulmánykötetből. Bp. 1977. Magvető Kiadó) ám még ízelítőt sem ad Konrad érdeklődése sokféleségéről, adatokban gazdag munkáiról. A tiszteletére kiadott ünnepi kötetek, nagy bibliográfiája, vagy akár a több kiadást megért elméleti—módszertani tanulmánykötete (Zapad i Vosztok. Sztatji. Moszkva, 1972. Glavnaja redakcija Vosztocsnoj Literaturü – ez a második, javított kiadás) megismerése sem pótolja életműve további részeinek áttekintését. Az említett tanulmánykötetben is mintegy harmadrész a régi történelemmel, másik harmadrész a reneszánsz korával kezdődő jelenségekkel, a záró harmadrész pedig japán témákkal foglalkozik.

92. lap A feudalizmus kornak három korszakra osztása közhely. Nálunk ezt népszerűsíti Makkai László is: Az európai feudalizmus jellegzetességei. Bp. 1987. Tankönyvkiadó. Ez a munka, noha a püspökfi szerző aligha volt ős-marxista, igen tanulságos módon jelzi, miben tanulságos, miben kidolgozatlan a marxi feudalizmus- elmélet. Tőkei Ferenc viszont ezt is a tőle megszokott „elméleti” szinten (mások szerint dogmatikus és marxológiai, nem pedig társadalomtörténeti szempontból) tárgyalja: Antikvitás és feudalizmus. Bp. 1969. Kossuth Kiadó (később is újra közölve). Jellemző, hogy soktucat Marx- (és egy-két Hegel- meg Lukács- ) idézet mellett egyetlen (!) történészt vagy történelmi eseményt sem említ. Pontosabban mondva, minthogy felhívták a figyelmét arra, hogy létezik a francia feudalizmus-kutatás (amelynek klasszikusai kitűnően ismerték Marx idevágó nézeteit is!), könyvének elején egy jegyzetben ezt rögzíti is. Ám hogyan?! Bloch nagy, kétkötetes feudalizmus-áttekintését (La société féodale. 1939-40, ahol a két kötet a függőségi viszonyokkal, a társadalom rétegződésével és az uralmi rendszerrel foglalkozik) „a francia szociológiának bizonyos szempontból csúcsteljesítményének” nevezi. Mégha a magyar akadémikus kézbe sem vette a könyvet, akkor is -- Bloch halála után immár negyed századdal – tudhatta volna, hogy az említett szerző történész volt.

93. lap Egyszerűen túl hatalmas az a szakirodalom, amely az európai középkor gazdaságtörténetét, technikatörténetét, jogtörténetét tárgyalja. Még akkor is, ha csak a valóban összehasonlító jellegű ilyen munkákat tekintenénk át – akkor is sok-sok oldalon át sorolhatnám az olyan műveket, amelyről tudomást szerezhettem. Ezekben nemcsak a tények bemutatása, vagy azok értelmezése tanulságos, hanem az is, ahogy a kiváló szakemberek egymás műveire reagálnak, azokat korrigálják. Például a malmok vagy a lovaglás és a lovas szállítás mikéntje igen sok ilyen, elméleti szempontból is tanulságos vitát váltott ki. Magam meg sem tudom állapítani, kinek van „igaza” a földművelés (két- vagy három-nyomásos) rendszerének, vagy a különböző települések (pl. irtásfalvak) létrejöttének disputáiban. Nem is térek ki ilyen kérdésekre.

94. lap „Ottar/Ottár”/Othere utibeszámolója különböző tudományterületek művelői számára érdekes. Az óangol irodalomban és társadalomtörténetben csakúgy helye van, mint a norvég társadalom történetében, a lappokat és általában a korai finnugor népeket vizsgálók között, és az orosz történészek is hamar felismerték jelentőségét.

Nálunk a nemzetközi finnugrisztika hagyományait követve először Zsirai Miklós említette a Finnugor rokonságunk kézikönyv (Első kiadása Bp., 1937., hasonmás kiadása, pótló függelékkel: Bp. 1994. Trezor Kiadó) I V., tudománytörténeti részének elején (474-476. lapok). Ő latinul (!) idéz pár bekezdést Rafn Antiquités Russes c. forráskiadványának (Koppenhága, 1850. II. kötet, 459-462) alapján. Zsirai nem olvasta végig Othere szövegét, mivel akkor más érdekes részeket is idézett volna belőle. E korban ugyanezt a kiadást használták a skandináv történészek is, csak ők nem a latin fordítást, hanem az I. kötetben hozott eredetit használnák. A lappokkal foglalkozó magyar finnugristák nem tartották szükségesnek, hogy e kérdéssel külön foglalkozzanak. A finnugor népek korai történetére vonatkozó források összegyűjtése során Klima László végre új forrást használt, és ebből magyarra fordíttatta a megfelelő részeket: Finnugor történeti chrestomathia. Bp., 1999. ELTE Finnugor Tanszék. (Budapesti Finnugor Füzetek 12.) 37-44. A fordításhoz adott bevezetőt és némi megjegyzéseket is. Ő V. I. Matuzova könyve: Anglijszkie szrednevekovie isztocsniki IX-XIII. vv. Tekszti, perevod, komentarij. (Moszkva, 1979. Nauka) alapján dolgozott. A fordítás pedig oroszból (!) készült. Szerencsére ő megemlíti Nagy Alfréd művének angliai kiadásait (B. Thorpe, London, 1853, amely 1900-ig négy kiadásban is megjelent – J. A. Giles, London, 1858, ennek van egy 1969-es, new-yorki reprintje is.

Sajnos, sem Klima, sem Matuzova nem látta a jó szövegkiadást: Bately, Janet: The Old English Orosius. London, 1980. És szemmel láthatóan a finnugristákat nem érdekelték az Alfrédra és művére vonatkozó „óangol” szakmunkák. Megjegyzem, hogy éppen a minket érdeklő ó-angol szövegrészletet egyébként az ELTE BTK negyedik emeletén is lehetett olvasni. Rot Sándor Old English c. egyetemi tankönyvében (Bp. 1982. Tankönyvkiadó), amelynek szöveggyűjtemény közli ezt (lásd a 438-441. lapokat). Ebből kiderül, hogy az óangol Orosius-fordításnak két főbb kézirata maradt ránk. Az egyikben épp ott van szövegkiesés, ahol Bjarmiáról van szó, itt a másik kézirat szövegének részletét közlik (Henry Sweet 1883-as londoni kiadása nyomán, és nyilván a moszkvai nyelvész-professzor, A. I. Szmirnyickij még 1939-es, angolnyelvű tankönyvének figyelembevételével). Rot és Klima „szövege” nagyjából azonos, ám a magyarból mondatok hiányoznak, illetve máshol vannak. És Klima (és már nyilván Matuzova is) nem különböztetik meg egymástól „Ōhthere” és „Wulfstan” útibeszámolóinak szövegét. Minthogy összesen is csak pár oldalról van szó – lehetne nálunk végre az eredeti szöveg jó kiadása alapján készített fordítást közzétenni! Ennek annál kevesebb akadálya van, mivel mindmáig az óangol nyelvet tanulók kötelezően első szöveggyűjteménye Henry Sweet 1876-tól mindmáig megjelenő Anglo-Saxon Reader in Prose and Verse c. könyve. Ennek negyedik szövege (kezemben a C. T. Onions által 1948-ban, Oxfordban kiadott kötet van, ebben a 16-22. lapon) „The Voyages of Ohthere and Wulfstan” címen mondatra egyezik Rot szemelvényével. Persze, nekünk Sweet klasszikus kiadását kellene használni!

95. lap A fornaldarsaga műfajáról a nemzetközi szakirodalom, illetve magyarul a Világirodalmi Lexikon megfelelő címszavai tájékoztatnak.

96. lap A Bjarmia--kérdést általában vizsgálja Vászolyi Erik: Zürjének, Perm, Bjarmia. Nyelvtudományi Közlemények 69 (1967) 283-311.

1   2   3   4


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©kagiz.org 2016
rəhbərliyinə müraciət