Ana səhifə

Geszer káN, a tíz viláGTÁj ura kalandregény fordította és az utóSZÓT Írta lőrincz L. LÁSzló tartalom


Yüklə 1.03 Mb.
səhifə1/20
tarix10.06.2016
ölçüsü1.03 Mb.
  1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   20
GESZER KÁN,
A TÍZ VILÁGTÁJ URA


KALANDREGÉNY

FORDÍTOTTA ÉS AZ UTÓSZÓT ÍRTA
LŐRINCZ L. LÁSZLÓ


TARTALOM

I.
GESZER IFJÚSÁGA

II.
GESZER ÉS A TIZENKÉT FEJŰ SÁRKÁNY

III.
GESZER ÉS A SÁRGA FOLYÓ HÁROM KÁNJA

UTÓSZÓ



I.
GESZER IFJÚSÁGA


Valamikor réges-régen, még mielőtt Sigemüni1 buddha elmerült volna a nirvánában, megjelent előtte Kormuszda2 isten, hogy bemutassa neki tiszteletét. Amikor az isten leborult a buddha előtt, Sigemüni így szólt hozzá:

- Ötszáz év múlva nagy bajba kerül a világ. Eredj most szépen haza, de ha elmúlik ötszáz év, küldd el egyik fiadat, hogy átvegye az uralmat az élőlények felett. Szükség is lesz rá nagyon, hiszen a hatalmasok kizsigerelik a gyengéket, a vadállatok pedig egymásra támadnak és felfalják egymást. Küldd el három fiad közül azt, amelyik uralkodásra termett! Ötszáz évig szórakozz csak kedvedre, de akkor aztán kívánságomnak megfelelően cselekedj!

- Legyen parancsolatod szerint - mondta Kormuszda isten, megfordult és hazabandukolt.

Hazatérése után azonban annyira belefeledkezett az örömökbe, hogy kirepült a fejéből a buddha parancsa, és hétszáz hosszú évig csak az időt múlatta.

Akkor történt - jó hétszáz év elmúltával -, hogy az istenek lakóhelyének, Szudaraszun palotá­jának a nyugati oldalfala tízezer mérföld hosszúságban beomlott. Kormuszda s a harminc­három isten kezébe kapta fegyvereit és oda rohant, ahol a baj esett.

- Ki dönthette be a kerítést, hiszen ellenségünk sincs... Talán az aszurik3 voltak, vigyázat­lanságukban - kiáltozták egymásnak a megzavarodott églakók.

Ahogy aztán közel mentek a repedéshez, észrevették, hogy a fal bizony magától omlott be, anélkül, hogy valaki is hozzányúlt volna. Kormuszda és a harminchárom isten akkor törni kezdte a fejét, hogy vajon mitől dőlhetett le a fal, s a főistennek hirtelen eszébe ötlött réges-régen tett ígérete.

- Mielőtt még Sigemüni buddha elmerült volna a nirvánában, elmentem hozzá, hogy be­mutassam neki tiszteletemet... Én meghajoltam előtte, ő meg azt a parancsot adta, hogy ötszáz év elmúltával három fiam közül az egyiket küldjem le a földre. Azt is hozzátette, hogy nagy bajba kerül a világ: a hatalmasok kizsigerelik a gyengéket, a vadállatok pedig egymásra támadnak és felfalják egymást. Sajnos megfeledkeztem a buddha parancsáról, így aztán nemcsak ötszáz, hanem hétszáz év is elmúlott azóta...!

Kormuszda és a harminchárom isten ekkor lakomával vidított lázas tanácskozásba kezdett, melynek végén Kormuszda követet szalajtott három fiához.

A követ elindult s először a legidősebbhez, Amin Szakigcsihoz, az Élet Oltalmazójához ment, s átadta neki az isten üzenetét:

- Kedves, szeretett uram! Apád, Kormuszda isten küldött engem, hogy átadjam az üzenetét. Menj le a földi világba, s légy az emberek uralkodója!

Amin Szakigcsi, az Élet Oltalmazója azonban kelletlen képet vágott, és egyre szabódott:

- Való igaz, hogy Kormuszda isten fia vagyok... De hát mi jó származna abból, ha lemennék a földre? Nem vagyok én képes rá, hogy betöltsem a földi világ urának tisztét! És ha nem tudnám betölteni, nemcsak a saját nevemre, hanem apáméra is szégyent hoznék. Azért, ha most visszautasítom e megtiszteltetést, nem azért teszem, mintha fütyülnék apám parancsára, hanem inkább, mert nem érzek magamban elég erőt a feladat végrehajtására!

A követ meghallgatta a választ, útra kerekedett, s Üjle Bütügekcsihez, a Dolgokat Elvégzőhöz ment:

- Kedves, szeretett uram - kezdte, s bátorítóan rámosolygott -, apád, Kormuszda isten küldött engem, hogy átadjam az üzenetét. Menj le a földi világba, s légy az emberek uralkodója!

A Dolgokat Elvégző is csak a vállát vonogatta:

- Én Kormuszda isten fia vagyok, az élőlények pedig, akik az Aranyszínű Föld hátán járnak-kelnek, ők emberek, vagy nem? Hiába is ereszkednék le közéjük, úgysem tudnék uralkodni felettük... Mi jó származna hát belőle, ha én mennék? Ott van a bátyám, az Élet Oltalmazója, neki több joga van rá, hogy a földi trónusra üljön. Vagy az öcsém, Tökéletes Fényességű, hátha neki kedve támad végrehajtani a parancsot?

A küldönc akkor a legfiatalabb testvérhez, Tegüsz Csogtuhoz, a Tökéletes Fényességűhöz ment, és elismételte neki Kormuszda szavait. Tökéletes Fényességű így válaszolt:

- A dolog nem engem illet, hanem két idősebb fivéremet... És egyáltalán, mi közöm az egész­hez? Menjen csak az Élet Oltalmazója vagy a Dolgokat Elvégző... Ha lemennék és kudarcot vallanék, nem vetne-e rossz fényt vajon drága szüleim hírére-nevére?

Így válaszolt a követnek Kormuszda három fia. A küldönc akkor megfordult, és visszasietett a gyűlésező istenekhez. Odaállt Kormuszda és a harminchárom isten elé, s elmondta, amit hallott.

- Ezt üzenték hát a fiaid - mondta.

Kormuszda rövid ideig hallgatott, majd parancsot adott, hogy hozzák eléje három fiát. S amikor azok sorjában megjelentek, így szólt hozzájuk:

- Feltártam előttetek a világ nyomorúságos állapotát, nem azért adtam parancsot, hogy ereszkedjetek le a földre, mintha kényem-kedvem akarnám tölteni rajtatok. Azért küldelek benneteket, mert maga Buddha parancsolta így. Azt hittem, hogy a fiaim vagytok, én meg az apátok... De most már arra gyanakszom, hogy tévedtem: ti vagytok az apa, én meg a fiatok! Hát akkor gyertek, üljetek ide a trónomra, és teljesítsétek az uralkodó minden kötelességét. Majd megtudjátok, jól jártatok-e!

Kormuszda haragos kifakadására a három fiú lekapta süvegét, sietve letérdelt, le is borult a trónszék lábához:

- Ó, jaj nekünk, istenek uralkodója, Kormuszda, miért gúnyolsz bennünket?

Tovább azután már csak az Élet Oltalmazója merte folytatni:

- Ki tagadhatná meg isteni apja parancsát... Teszem azt, én is lemehetnék a földre... De nézzük csak meg alaposan a dolgot. Mondjuk, hogy lemegyek, és nem sikerül megszereznem a földi uralmat. Mit mondanának akkor az emberek? Nagy gúnyosan ezt kiabálnák: „Nézzétek csak, lejött közénk Kormuszda isten fia, az Élet Oltalmazója, és nem sikerült neki semmi!” Nem vetne-e vajon rossz fényt ez reád és a többi istenre? Még azt találnák mondani, hogy ha a legidősebb istenfiú ilyen tehetetlen, akkor milyen lehet a többi? S különben sem akarom, hogy fiatalabb testvéreim háttérbe szoruljanak miattam... Itt van például öcsém, a Dolgokat Elvégző, aki, úgy tetszik, végre is hajtja, amivel megbízzák... Vegyük csak, teszem azt, a versenyeket, amelyeket a tizenhét isten szokott rendezni az eszruák4 közül. Ki szokta megnyerni a nyíllövést? Hát persze hogy a Dolgokat Elvégző, és nincs senki sem, aki hozzá fogható volna. Vagy amikor a harminchárom isten méri össze erejét nyilazásban és birkó­zásban. Ki szokott győzni? Megint csak a Dolgokat Elvégző! Vagy amikor a sárkányok kánjai rendeznek nyíllövő és birkózóversenyt. Mondanom sem kell, hogy minden alkalommal a Dolgokat Elvégző kerül az első helyre... Birtokában van minden cselnek és rejtett képes­ség­nek, amit csak el tudtok képzelni... Elismerem, hogy ostobaság lenne mást küldeni a földre, mint egy istenfiút... De ha már küldünk egyet, akkor ne azért küldjük, mert istenfi, hanem mert képes is rá, hogy végrehajtsa a rábízott feladatokat! Menjen hát a Dolgokat Elvégző!

A harminchárom isten összedugta a fejét:

- Amit az Élet Oltalmazója mondott, színtiszta igazság... Mi sem vagyunk akárkik, de ha versenyre kelünk a Dolgokat Elvégzővel, akár nyíllövésben, akár birkózásban, különbnek bizonyul valamennyiünknél. Bizony, amit az Élet Oltalmazója mondott, az színtiszta igazság!

Amikor a harminchárom isten befejezte a tanácskozást, Tökéletes Fényességű is szaporán bólogatott:

- Ami engem illet, csak azt mondhatom, hogy csatlakozom az előttem szólókhoz. Más mondanivalóm nincs!

Ekkor Kormuszda mindenkit türelmetlenül elhallgattatott:

- Na, fiam, Dolgokat Elvégző, hallottad, hogyan ítéltek rólad... Mit szólsz hozzá?

Dolgokat Elvégző megrántotta a vállát:

- Mit szólhatnék? Ha apám és parancsolóm azt mondja, hogy menjek, megyek! De még előbb... Kormuszda isten, szerető atyám! Add nekem kékesfekete páncélodat, amelyen úgy csillog a napfény, mint a harmatcseppeken, add nekem vállvértedet, amely villámokat szór! Ajándékozz meg sisakoddal, amelyre a holdat és a napot vésték! Add nekem harminc fehér nyílvessződet, melyek rovátkáiba drágakövet ültettek a mesterek! Add fiadnak fekete íjadat is! Add ajándékba háromöles szablyádat, amelynek természetfeletti ereje van! Add aranyos, híres és nevezetes Süvöltő nevű lasszódat... Ajándékozz meg kilencvenhárom csin5 súlyú, acélból készült, nagy harci bárdoddal s melléje add hatvanhárom csin súlyú, kisebbik harci bárdodat, mely ugyancsak acélból készült! Add vassal erősített, kilencabroncsú árkányodat! S kérlek, hogy amit nekem ajándékozol, küldd utánam a földi világba, ha már megszülettem!

- Adom, adom! - morogta megkönnyebbülve Kormuszda, de a Dolgokat Elvégző tovább folytatta:

- Add mellém a harminchárom isten közül három égi nővéremet, s engedd, hogy velem együtt, ugyanazon anyától szülessenek a világba! Adj mellém egy védistent is, hogy alakomba változhassék s ő legyen földi bátyám, akihez bajomban fordulhatok. Add társamul harminc kísérődet, hogy odalenn a vitézeim legyenek! S tudd meg azt is, nem azért kérem őket, hogy nagyravágyásomat és kapzsiságomat csillapítsam, hanem azért, mert félek... Félek, hogy ha én, Kormuszda isten fia, lemegyek a földre, és át akarom venni az engem megillető hatalmat, nem leszek rá képes... Hogy az emberek legyőznek... Ha így lenne, szégyent hoznék a nevedre... De ha megölöm a démonokat, és örömet viszek a földi embereknek, dicsőségére válik ez a te nevednek is, igaz-e?

Kormuszda és a harminchárom isten mind egyszerre sietve helyeseltek:

- Semmi sincs a beszédedben, Dolgokat Elvégző, ami ne tetszene nekünk... Mi is azon vagyunk, hogy sikerrel járjon a küldetésed. Amit csak akarsz, veled adjuk!

- Köszönöm, istenek - mondta a Dolgokat Elvégző. - Ezenkívül... Mivel bátyám, Élet Oltalmazója és öcsém, Tökéletes Fényességű elutasították kérésteket, és kifogásokat kerestek a földi élet ellen, az legyen a büntetésük, hogy én követem majd atyámat az égi trónon. Természetesen csak akkor, ha már befejeztem földi küldetésemet, és mindent elvégeztem az emberiség javára.

Az istenek beleegyezésük jeléül ismét bólintottak.

- Apám! Add még nékem bronzból öntött, kemény, éles szablyádat!

- Adom! - felelte türelmetlenül az apa.

- S ha már megszülettem odalenn, küldjél egy olyan paripát is, amelyet senki nem tud meg­előzni a földi lovak és lovasaik közül!

- Jól van, jól! Mindent vihetsz, amit csak akarsz! - hangzott megadóan Kormuszda isten dörmögése.

Ezek után a földi világra súlyos bajok szakadtak. A nehéz időkben összegyűltek a földlakók a Kívánságok Dombján, de nemcsak az egyszerű emberek jöttek el, akiket feketefejűeknek hívnak, hanem a madarak is, és sok más élőlény, úgyhogy mintegy háromszázféle nyelven folyt közöttük a szó.

Szerencsére részt vett a gyűlésen a fehér bőrű istennő, Árja Alamgari is, aki minden nyelvet tudott, így az ő segítségével megértették egymás beszédét. Ott volt a három híres jós és sámán is: Moa Güsi, a híres Dangbo és a hegyek kánja, Oa Gündcsid, készen rá, hogy jóslatot mond­janak.

A fehér istennő, Árja Alamgari kezdte a beszédet:

- Három híres-nevezetes jósok! Lássatok hozzá, kémleljétek jeleiteket, amelyek értelmét csak ti tudjátok, s igyekezzetek kifürkészni belőlük, hogy születik-e hamarjában olyan dicsőséges kán, aki legyőzi és kordában tartja a gonoszt, vagy talán hiába várunk megmentőre?

Elsőnek Moa Güsi vetett jóslatot, megvizsgálta, és így szólt:

- Hamarosan meg fog születni Boa Dongcsing Garbo, akinek a teste tiszta szép hegyi kristály, fogai fehérek, mint a frissen esett hó, feje nem emberi fej, hanem a madarak kánjáé, Garudáé. Aranyosan csillog göndör haja, s hajszálainak végét mintha vízililiom szirmaival hintették volna be. Ha megszületik, ő lesz az istenek világának uralkodója!

- Jól van, jól - örvendezett Árja Alamgari. - Következzék hát a második jóslat!

Ekkor Dangbo lépett elő és vetett jóslatot. Megvizsgálta, majd így szólt:

- Hamarosan a világba születik Árja Avalori Udgari, a vörösesbarna arcú és fényességes isten. Felsőteste emberé, alsóteste mint a kígyóé vagy inkább mint a vízisárkányok kánjáé. Ha megszületik, ő lesz a vízben lakó sárkányok uralkodója!

- Jól van, jól - örvendezett a sámán-istennő, Árja Alamgari. - Gyerünk, hegyek kánja, Oa Gündcsid. Most te következel! Vess jóslatot tüstént!

A hegyek kánja engedelmeskedett, és nekilátott a jóslásnak. Megvizsgálta a jeleket, azután ezt mondta:

- Hamarosan a világra jön a fehér bőrű, fényességes istennő, Dzsamco Dari Udam, akinek fényessége beragyogja a világ tíz táját. Ő lesz majd, ha megszületik, az égi tündérek uralkodója!

Árja Alamgari azonban elégedetlen volt.

- Vessen még valaki jóslatot közületek - parancsolta türelmetlenül. Erre mindannyian el­vetették jósszerszámaikat, megvizsgálták a jeleket, és így szóltak:

- Úgy látszik, hogy nemsokára a világra születik Geszer Szerbo Donrub is. Felsőteste minden jellel teljes lesz, amit csak a tíz világtáj buddhái viselnek, testének közepén a négy nagy maharadzsa-isten jelei lesznek láthatóak, alsótestén pedig a négy vízisárkánykán jelei. Ha megszületik, ő lesz a földi világ ura, Geszer kán, a jótevő, a tíz világtáj uralkodója.

Árja Alamgari ekkor tovább folytatta a kérdezősködést:

- Ha a világra jönnek, ahogy megjósoltátok, vajon ugyanazon apától és anyától születnek-e, vagy különböző helyeken keressük őket? Ha egy helyen születnek, ki lesz az anyjuk és ki lesz az apjuk?

A jósok ekkor ismét elvetették jóseszközeiket, megvizsgálták a jeleket, és így szóltak:

- A születendő uralkodók apja Oa Gündcsid lesz, a hegyek kánja, aki itt van közöttünk... Anyjuk pedig Gagsa Amurcsila, Günek, a Gazdagnak a lánya!

A sámánnő elgondolkozott:

- Egy apától és egy anyától születnek hát... Minden bizonnyal azért, hogy jobban segíthessék egymást... Azt már tudjuk tehát, hogy ki lesz földi apjuk és anyjuk, de vajon kinek az újjászületései ők... Melyik isten költözik földi testükbe?

A jósok erre csak habozva válaszoltak:

- Nem titok előttünk, hogy Kormuszda isten fia közénk születik majd, hiszen Buddha parancsára le kell ereszkednie, ha a világ nagy bajba jutott... De hogy négyük között lesz-e, arra bizony nem tudunk válaszolni... Ahhoz kevés a mi jóserőnk...


Ebben az időben az ország lakossága három nemzetségből tevődött össze: Tusza, Dongszár és Lig volt a nevük. Tusza uralkodója Szenglün, Dongszáré Csargin, Ligé pedig Csotong volt.

Csotong arról volt nevezetes, hogy kitűnő lovai voltak. Volt például egy aranyderese, amely gyorsabban vágtatott, mint a hegyről lezúduló vízesés, volt egy almásszürke paripája, amelyet leggyakrabban rókavadászaton használtak, hiszen olyan sebesen futott, hogy még a leg­gyorsabb róka sem tudott elmenekülni előle. Aztán volt egy hókája, amely a keresztül-kasul futkározó antilopokat is utolérte, sőt elébük vágott.

Nos, a három rokon nemzetség egyszer elhatározta, hogy rátámad Güre, a Gazdagra, és kirabolja.

Csotong azonban, aki született áruló volt, már előre irigyelte a többiektől a zsákmányt. Leg­gyorsabb lovára kapott, Gühöz, a Gazdaghoz vágtatott, s elárulta neki a támadás tervét. Sőt úgy tett, mintha Tusza, Dongszár és Lig egyesült seregei már a közelben lennének.

Günek a lánya, Gagsa Amurcsila, amikor meghallotta a közeledő támadás hírét, fejét vesztve menekült. Futás közben a befagyott folyóra tévedt, elcsúszott a jégen, és ott is maradt fekve. Csotongnak így már gyerekjáték volt elfognia.

Nagy volt azonban az áruló bánata, amikor észrevette, hogy értékes és szépséges zsákmánya nyomorék: esés közben megsértette csípőcsontját és megbénult!

„Aj, jaj! - bánkódott a gonosz Csotong -, mit fognak majd mondani rólam, ha mindenféle rablott gazdagság helyett egy béna lánnyal térek haza? Hová lesz a jó hírem? Jobban teszem, ha odaajándékozom valakinek... Hát persze... Odaajándékozom a bátyámnak, Szenglünnek... Végül is, ha meggondolom a dolgot, tőle bármikor visszavehetem!”

Úgy is tett, ahogy kigondolta. Kényszerítette Szenglünt, hogy fogadja el a lányt. Szenglün nem utasíthatta vissza az ajándékot. Meggyógyította Gagsa Amurcsila lábát, s a leány még sokkal szebb lett, mint volt annak előtte!

A gonosz Csotong, amikor legközelebb meglátta a lányt, dúlt-fúlt féltékenységében:

- Micsoda nehézségek árán tettem szert ilyen gyönyörű asszonyra... Most meg, azt beszélik, valamiféle jósok megjósolták, hogy nem is akármilyen fiút fog szülni. Eddig még, szeren­csére, se híre, se hamva a megjósolt gyermeknek. Az viszont nagyon is lehetséges, hogy a fiú helyett bajt és szerencsétlenséget hoz a világra!

Gonosz, borús gondolatait elsorolta az összegyülekezett népnek is, majd így folytatta:

- Az lesz a legokosabb, ha a bajt megelőzendő, Szenglünt és feleségét, Gagsa Amurcsilát messzire űzzük erről a vidékről, Szenglün vagyonát elkobozzuk, mindenétől megfosztjuk, feleségét és gyermekeit pedig magunkhoz vesszük.

Úgy is tettek, ahogy megbeszélték. Nem hagytak mást Szenglünnek, mint egy foltos tevét foltos csikajával, egy foltos kancát foltos kiscsikójával, egy tarka tehenet tarka borjával, egy tarka juhot tarka bárányával és egy tarka szukát tarka kölykével. Adtak neki még egy fekete, szakadozott jurtát is, és elkergették arra a helyre, ahol a három folyó összeömlik, hogy ott töltse napjait keserű száműzetésben.

Az öreg Szenglün, hogy a száműzetés unalmát elűzze, míg aprócska nyája a közelben legelé­szett, azzal foglalatoskodott, hogy üreginyulaknak állított csapdát. Egyik nap tíz nyúl esett a csapdájába, a másik nap meg hét-nyolc nyulacska. Gagsa Amurcsila ezalatt tüzelőt gyűjtött a környéken.

Egyszer aztán, amikor Gagsa Amurcsila ismét tüzelőért ment, meglátott egy üldögélő héját, amint merőn bámult rá. Döbbenten vette észre, hogy a madár felsőteste madártest, alsóteste pedig emberé.

Gagsa Amurcsila meglepetten felkiáltott:

- Miért vagy te félig ember, félig madár? Csak nem hozol rosszat ránk?

A madár egyet-kettőt tollászkodva megnyugtatta az asszonyt:

- Azt kérded, hogy miért madártest a felsőtestem? Hát azért, mert még nem ismerem azt, akitől a világra jövök. S hogy miért emberi test az alsótestem? Azért, mert már lassan le kell vetnem égi formámat, s emberként kell újjászületnem. Az égi istenek parancsára szálltam le a földre, hogy megfelelő asszonyt keressek, aki majd a világra hoz. Csak akkor születhetek meg, ha jó anyát találok. Ha nem lelek ilyet, maradok az égben! - azzal elrepült.

Másik alkalommal, éppen a hold első negyedének nyolcadik éjszakáján, amikor Gagsa Amurcsila tüzelővel a hátán hazafelé igyekezett, hirtelen egy óriás bukkant fel előtte. Az asszony a félelemtől a földre zuhant és elájult. Sokáig feküdt eszméletét vesztve, majd magához tért és hazafutott. Reggel aztán, amikor felébredt, látta, hogy az éjszaka friss hó esett, s hazafelé tartó útjának nyomai megmaradtak a hóban. Óvatosan követte a nyomokat s hamarosan meglátott mellettük egy egészen friss csapást is: egy óriás lába nyomát. Egyetlen lépésének a hossza meghaladta a fél ölet is.

„Ki lehet vajon az óriás, aki ekkorákat lép?” - töprengett Gagsa Amurcsila, és követte tovább a nem mindennapi csapást. Lassan, óvatosan lépkedett: egy közeli hegy barlangjához vezetett az útja. Odalopakodott a barlang szájához és belesett. Szeme-szája elállt a csodálkozástól: egy emberre esett a pillantása, egy óriásra, aki aranyos trónusán ült, kezében tarka tigris bundájából készült zászlót tartott. Fáradtan könyökölt aranyos trónusának karjára, tigrisbőr köntösbe burkolódzott, fejéről nem vette le tarka tigrisbőr sapkáját, lábáról nem húzta le tigrisbőr csizmáját.

Csak ült és simogatta tigristarka bajszát és szakállát:

- Hű, hogy elfáradtam ezen az éjszakán - morogta, és csak üldögélt fáradtan.

Gagsa Amurcsilát pedig ismét elfogta a félelem, megfordult és lélekszakadva hazafutott.

Ezalatt az összegyülekezett élőlények, akik háromszáz különféle nyelven beszéltek, szét­széledtek. A fehér bőrű istennő, Árja Alamgari felemelkedett az égbe, a két jós, Moa Güsi és Dangbo viszont a Kívánságok Dombján maradt, s figyelték, beválik-e a jóslatuk.

Azután abban a reményben, hogy minden jóra fordul, ők is fölkerekedtek.

Gagsa Amurcsila azután, hogy hazaérkezett a barlangból, egyre gömbölyödött, végül már olyan terebélyes volt, hogy sem ülni, sem állni nem tudott. Éppen a hónap tizenötödik napján történt, hogy az öreg még hajnalban magához vette pányváját, és el akart indulni, mint rendesen, hogy meglegeltesse állatait, amikor Gagsa Amurcsila ingerülten ráripakodott:

- Csak nem akarsz ma is elmenni? Mintha gyerekek zsivajognának a hasamban... Úgy félek az egyedülléttől! Mi lenne, ha ma velem maradnál?!

Az öreg Szenglün azonban csak megcsóválta a fejét:

- Ha nem teszek mást, csak a szoknyádat őrzöm, vajon ki fogja meg helyettem az üregi­nyulakat, és ki őrzi helyettem a nyájat? Ha nem fogom meg a nyulakat, felkopik az állunk! - Hátra sem fordult, csak ment a dolgára.

Ahogy aztán kivetette csapdáit, hamarosan hetven üreginyulat fogott. Hátára dobta őket, s meg sem állt, míg csak a jurtájukhoz nem érkezett. Ott lehajította a nyulakat, és örvendezve dörzsölte a kezét:

- Ahhoz képest, hogy eddig mennyit fogtam, a mai nap igazán nem múlott el szerencse nélkül. Alighanem valaki megáldotta a jurtámat! - Azzal ismét útnak indult.

Késő délután, amikor közeledett már az este, Gagsa Amurcsila hasából énekszó szűrődött ki, éppen olyan, mintha egy kisgyermek dalolt volna odabenn.

- Hamarosan megszületek én, Boa Dongcsing Garbo. Testem hegyi kristály, fogaim hó­fehérek, fejem a madarak kánjának, Garudának a feje. Göndör hajam aranyosan csillog, hajszálaim végét mintha vízililiomok szirmával hintették volna be. Nemsokára megszületek én! Születésem után én leszek az égi istenek kánja!

Rögtön ezután egy másik gyermekhang válaszolt az énekesnek:

- Nemsokára én is megszületek, Árja Avalori! Arcom vörösesbarna és fényességes. Felső­testem emberé, alsótestem mint a kígyóé vagy inkább mint a vízisárkányok kánjáé. Születé­sem után én leszek a vízisárkányok uralkodója!

Nem kellett sokáig várni a harmadik hangra sem:

- Hamarosan én is a világra jövök, Dzsamco Dari Udam Udgari. Bőröm fehér, fényességem beragyogja a világnak mind a tíz tájékát. Ha megszületek majd, az égi tündérek uralkodója leszek!

Végül megszólalt egy negyedik hang is:

- Én is megszületek hamarosan, Geszer Szerbo Donrub. Felsőtestem minden jellel teljes lesz, amit csak a tíz világtáj fénylő buddhái viselnek, testemnek közepén a négy nagy maharadzsa-isten jelei lesznek láthatóak, alsótestemen a négy vízisárkánykánéi! Születésem után én leszek a földi világ ura, Geszer kán, a jótevő, a tíz világtáj uralkodója!

- Jaj nekem, jaj! - rémüldözött Gagsa Amurcsila. - Hogyan foganhatott volna meg bennem egy isten magja, hogyan szülhetnék buddhákat a földre, amikor egy közönséges halandó elég volt ahhoz, hogy gőgjében a három folyó torkolatához száműzzön? Jaj nekem, jaj! Dehogyis szülök én buddhákat! Biztosan démonsarjak lármáznak bennem! - Aztán így folytatta: - Szerencsétlen apátok, a vén Szenglün, még arra sem ér majd rá, hogy bölcsőt csináljon nektek, hiszen ha nem megy ennivaló után, valamennyien felfordulunk. Én szerencsétlen! Hogy tudlak majd felnevelni benneteket ebben a rongyos, fekete jurtában, amely alig akkora, mint egy madárfészek, amikor jómagam is gyakran korgó gyomorral hajtom álomra a fejemet. De várjatok csak... Majd kitalálok valamit, hogy hová tegyelek benneteket!

Azzal felkapott a földről egy jó kilencölnyi hosszú vasszerszámot, amellyel vadon nőtt gumókat szokott kiásni a földből, s lázasan munkához látott: négy gödröt ásott a földbe, szorosan egymás mellé. Éppen csak befejezte a munkát, amikor hirtelen földöntúli kiáltás töltötte be a jurtát:

  1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   20


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©kagiz.org 2016
rəhbərliyinə müraciət