Ana səhifə

Avagy: egy rémálom kezdete


Yüklə 83.88 Kb.
tarix15.06.2016
ölçüsü83.88 Kb.

A végzet


avagy: egy rémálom kezdete
Esteledett.
A megsárgult levelek hullását csak néha zavarta meg egy-egy felerősödő széllökés. Még nem volt koromsötét, de a házak ablakaiban már égtek a lámpák.
Az egyik elfüggönyözött ablak mögött egy lány alakja körvonalazódott ki.
Ha valaki belenézett volna a lány szemébe, még ha ismerné is a lányt, biztos megijesztette volna a látvány.
Usagi a múltat fűrkészte, ami tele volt fájdalommal.
Nevek...
Helyszínek
Metallia
A fekete hold
Zirkonia
Galaxia
...Usagi szemében megcsillant egy könnycsepp. Majd végigcsorgott az arcán, anélkül, hogy észrevette volna...
Az Északi - Sark
Tomoe profeszor
a jövőbeli Kristálytokio
és ha igaz, amit a jövőről tud, hamarosan lánya fog születni...
Öt évvel ezelőtt használta utoljára a Sailormoon nevet. Öt éve nem volt szükség a belső körre. A külső kör meg ki tudja merre jár. Lehet, hogy ez az egyik oka, hogy békesség van a földön - futott át hirtelen a fejében. Setsuna az időkapukat őrzi, Harukáék a Naprendszer határát felügyelik. Ilyen védelem mellett nem csoda, ha nem kell nap mint nap a világ megmentéséért harcolni.
Usagi nem sokkal a csillagfények távozása után összeköltözött Mamoruval, és ezt a szülei se akadályozhatták meg.
Minden arra vallott, hogy beköszöntött a béke korszaka.

És még mindig nem tudta magát elképzelni, mint Neo-Queen Serenity.


Nem illett ön-képébe még a nagy-nagy felelősség: egy világ gondja, és egy gyermek nevelése.
Tudta, hogy valami nem stimmel ezzel. Nem úgy kéne lennie a dolgoknak, ahogy vannak.
Hiszen most béke van, nyugalom, Mamoru pedig mellette van, két szobával arrébb. A jövőben pedig -az elméleti jövőben - lassan az örök álom ideje jön el, de még egy keményebb tél nem volt.
Nem történik semmi. És ez a semmi mindig a valaminek az előjele. Egy nagyon rossz valaminek...
-Usako! Mit csinálsz? -zökkentette ki gondolatmenetéből a lányt Mamoru.
-Csak... Elábrándoztam. Nem... nem fontos - nem akarta megzavarni kedvesét sötét feltételezéseivel. Lehet, hogy tényleg béke van, csak már elfelejtette, milyen jó is, ha nem történik semmi különös körülötte.
-Akkor, mehetünk? Sétálni akartál, vagy nem?
-De, persze. Menjünk -mosolygott Usagi, és Mamoruval elindultak, hogy egy kis esti szerelmes sétát tegyenek a parkban, ahogy minden normális huszonéves tenné egy szép őszi estén.
Ezalatt a Hold örökké sötét, az emberi szemektől rejtett oldalán különös események játszódtak le.
Hirtelen mintha feltámadt volna a szél, kavarogni kezdett a por. Hatalmas erejű gonosz energiák szabadultak fel, s a Hold felszínén egy hatalmas épület kezdett materializálódni.
Senki se látta a végzet kezdetét.
Michiru a szobájában gyakorolt a hegedűjén, amikor hirtelen rátörtek a rossz érzések. Kiesett a kezéből a hegedű, és percekig kapkodott a levegő után a közeli fotel karfájának támaszkodva. Azonban amilyen váratlanul érte, olyan váratlanul is múlt el az érzés. Miután ismét levegőhöz jutott, az volt az első tennivalója, hogy a mostanáig szorongatott fotelbe zuhanjon. Pár perce ülhetett ott csukott szemmel, amikor váratlanul felpattant az ajtó, és Haruka rontott be rajta olyan lendülettel, hogyha nem lett volna megerősítve az ajtó, azt is vitte volna magával.
- Valami borzalmas dolog van készülőben – kezdte, miután leheveredett Michiru mellé.
- Tudom. Ilyen erősen még sose háborgott a tenger. Mintha valamilyen erős fájdalomtól vonaglott volna. Rettenetes dolog fog történni.
- És már el is kezdődött - hallotta meg Setsuna hangját a háta mögül.
- Setsuna! Hotaru! Mi szél hozott ide benneteket? - kérdezte Haruka, meglepődöttségét nem is rejtegetve.
- Hatalmas veszélyben van a világ. Összeomlott a jövőbeli kristály Tokio. Egyszerűen megszűnt létezni a jövő, még mielőtt kideríthettem volna, mi történt, az időkapuk beszakadtak. A különböző idősíkok egybemosódtak Teljes a zűrzavar. Még szerencse hogy el tudtam menekülni.
- És mit fogunk most tenni? - kérdezte Michiru rémülten.
- Mi semmit se tehetünk. Egyedül a belső kör képes rá, hogy megakadályozza a világvégét.
De attól félek hogy Sailormoon ereje is kevés lenne ahhoz, hogy megállítsuk a káosz terjedését. Még azt se tudjuk, hogy ki ellen harcolunk, és hogy honnan indult ki ez az egész borzalom. Csak egy biztos. Hamarosan ide is be fog törni. És ha bejut, akkor már nem lehet megállítani.
Usagi és Mamoru lassan, ráérősen sétáltak a parkban.
- Valami baj van, kedvesem? -szólalt meg hirtelen Mamoru.
Mostanában olyan szomorúnak látszol. Nekem igazán elmondhatod, hogy mi nyomja a lelked.
- Aggódok a jövő miatt. Ha minden igaz amit a jövőről tudunk akkor hamarosan be fog köszönteni az örök álom ideje.
Nem akarom, hogy valami megzavarja a mostani békét. Olyan régen harcoltam a gonosz ellen, hogy...
Félek hogy még nem vagyok felkészülve a közelgő megpróbáltatásokra.

Usagi legnagyobb megdöbbenésére Mamoru nem nevette ki.


- Én is sokat töprengtem a jövőnkről. Nemsokára megint össze fog állni a belső kör. Meg fogod menteni a világot az örök álomtól, és fel fog épülni Kristálytokió.
- Nem tudom hogy lesz-e elég erőm mindezt végigcsinálni.
- Én végig melletted leszek.
Csak a telihold fénye világította meg az összeölelkező párt.
A Földtől nem messze valakik a parkban játszódó eseményt figyelték.
- Brrrrrr! Hányingerem van a romantikus jelenetektől! Metallia adhatott volna jobb munkát is!
- Már megint kezded? Nekem meg belőled kezd elegem lenni! Ha teljesítjük a feladatot, kérni fogom Metalliát, hogy többet ne kelljen a nyavajgásodat hallgatnom!
- Oké! Abbahagyom! Inkább a melóra figyeljünk.
- Hamarosan, ahogy sikerül a többieknek energiát szerezni, le fogjuk rohanni a Földet. Már alig várom.
- Türelem! A többiek szerint Metalliának már sikerült összezavarni az időkapukat. Ha ez igaz, akkor az a nyavalyás Sailormoon most megkapja a magáét.

Másnap Usagi egy sikolyra ébredt.


Azonnal kiugrott az ágyból gyorsan felöltözött, magához vette rég nem használt Sailormoon fegyvereit és kiszaladt az utcára.
Odakint a totális káosz fogadta: Az égbõl méretes jégdarabok potyogtak, a járókelõk sikoltozva próbáltak fedél alá menekülni.
Ekkor meghallott egy hangot...
kacagás...
...egy ismerõs hang...
- De hiszen te meghaltál! Nem lehetsz te! Sikoltotta Usagi.
- HE! HE! HE! HE! Örülök, hogy még emlékszel rám vigyorodott el Metallia
Készülj a halálra Sailormocsok!
Usagi lerogyott egy közeli padra. A rémülettõl és a megdöbbenéstõl nem tudott cselekedni.
Fény
Mintha a nap robbant volna fel
Az emberek üvöltve kaptak a szemük elé. Usaginak viszonylag szerencséje volt, mert háttal ült a jelenségnek, de csak viszonylag. Õ is üvöltött a többiekkel, mert leégett a hátáról a ruha a bõrével együtt. Egyszer csak hirtelen elhalványodott a fény. Usagi megfeledkezve a fájdalmáról hátranézett.
Bár ne tette volna!
A háta mögött hatalmas sebességgel egy tûzfal közeledett mindent elégetve ahová elért. Usaginak már átváltozni se volt ideje. A tûz körülölelte õt is.
Hátborzongató látvány volt ahogy a Föld nevû bolygó hatalmas máglyaként égett, majd felrobbant. A lökéshullám gyorsan terjed szét a viágûrben.
Így esett hogy szinte az egész naprendszer elpusztult.
A megmaradt ép részek se voltak hosszú életûek. A Föld helyén keletkezett fekete lyuk megakadályozhatatlanul beszippantotta a megmaradt bolygókat.
Usagi sikoltozva ébredt fel.
A háta ép volt, sehol semmi tûz.
Csak egy rossz álom. Megkönnyebbülten hanyatlott vissza az ágyba.
A nõ átvágott az üres téren, minden lépésénél fekete porfelhõt kavarva fel. Éjfekete bõrmellényt és nadrágot viselt, csizmája szintén a halál színét idézte. Csípõjén ezüst kard hüvelye lógott a fegyverrel együtt. Vörös, hullámos, lapockáig érõ haja lágyan lebegett vállai körül. A "kertben" nem volt se virág, se fa, se egyetlen élõlény. Mindent csak fekete por borított. És hamu.
A nõ felszaladt a lépcsõn és továbbhaladt egy folyosón. Lépéseinek hangjai visszaverõdtek a fekete falakról. Vérvörös palástja rendíthetetlenül csapkodott körülötte.
A folyosó végét egy ajtó torlaszolta el. A nõ még csak le sem lassított. Az ajtóra szegezte tekintetét, mire az kiszakadt keretébõl, a szemközti falnak vágódott és porrá omlott szét. Megsemmisítõje megállás nélkül haladt tovább. Szemmel láthatóan egy csöppet mérges volt.
Az útjába kerülõ mozdítható tárgyak szintén az elõbbi ajtó sorsára jutottak.
A dühös szépség átvágott pár folyosón, felszaladt még néhány lépcsõn mikor végre uticéljához érkezett. Útját egy hatalmas kapu torlaszolta el. Rejtély, mi okból, ezt már kézzel nyitotta ki(illetve rátette a kezét az ajtóra, mire az kinyílt neki.)
Belépett a terembe, melyben néhol ködfoltok gomolyogtak. Tulajdonképpen nem is volt helység, hanem egy másik dimenzió. Egy külön létsík.
A nõ pár másodpercig koncentrált, majd határozott léptekkel elindult az egyik ködfolt felé. Belépett és hirtelen egy másik teremben találta magát. Sötétlila, pici arany pöttyökkel tarkított szemét körbejáratta a helységen.
Egy szerencsétlen youma közeledett a nõ felé olyan mélyen meghajolva, hogy szinte már térden csúszott.
-Úrnõm...-kezdte alázatosan. Ám a királynõ nem volt jó kedvében, s egy szempillantás alatt felrobbantotta. Végül a trón felé vette útját. Közeledtében még felrobbantott húsz youmát, nyolcat tûz emésztett el. Már csak pár lépésnyire volt az ónix trónon ülõ férfitól.
-Chiron!-szólt a nõ halkan, dühtõl remegõ hangon.
A férfi türelmetlenül megrázta a fejét és körbemutatott a termen.
-Ezt meg miért csináltad?
-Beszélni akartam veled. Négyszemközt.
-Kiküldhetted volna õket.
-Túl sok idõt igényelt volna.
-Akkor meg miért nem teleportáltál ahelyett, hogy átsétálsz az egész palotán és szétroncsolod az összes mozdítható tárgyat, ami az utadba kerül?!
-Kell egy kis testmozgás, nem?
-Minden bizonnyal.-morogta a fekete hajú férfi. A nõ láthatólag kezdett megnyugodni társa mellett.
-És halljam Metallia, mi dúlt fel ennyire?
-Az volt a tervben, hogy Plutot kinyírjuk. Meg fog hallni. És tessék! Ha felébreszti a többi kapuörzõt...- itt elharapta a mondat végét, s idegesen megrázta a fejét. Majd elkezdett járkálni.- Túl régóta várok már erre a pillanatra. Végre kiszabadultam a börtönbõl és elég nagy a hatalmam. Nem akarok veszíteni.
-Ugyan, kedvesem! Egyébként, ha minden igaz, Pluto már megkezdte az elõkészületeket és jó úton jár a ...
-MICSODA?!- a nõ megállt és felkapta eddig lehajtott fejét. Arcán döbbent kifejezés ült.
-Ezt nem mondhatod komolyan!... De, akkor õket is bele kell kalkulálnunk a tervünkbe és,...és... Hogy lehetsz ilyen nyugodt?!-csttant a nõ hangja
-Hát, valóban nem számítottunk erre a fordulatra.- sóhajtott a férfi elgondolkodva.- Akkor érvénybe lép a B Terv.
-B Terv?!- vonta föl a szemöldökét Metallia.
-Igen, hugocskám. De ne légy türelmetlen. Majd mindent idõben meg fogsz tudni.
Az úrnõ szemében harag villant.
-Ne merészelj szórakozni velem drágalátos bátyám, mert...
-Ne aggódj! Mindjárt beavatlak.
-Ajánlom is!
-Jut eszembe! Elküldted a kémeket?- váltott témát Chiron.
-Ahogy megbeszéltük.
-Helyes.
-Az attól függ. Mi is az a B Terv?
Chiron és Metallia megbeszélték a további teendõket. Néhol tökéletesen egyetértettek, máshol parázs vitákba bonyolódtak(aminek több bemerészkedõ és a közelben tartózkodó youma látta kárát)
Végül a férfi elégedetten hátradõlt a trónon. A királynõ is kényelmesen letelepedett az ónix karfára.
-Látod, nem is olyan rossz nekünk ez a kis gubanc. Sõt! Hamarosan lecsapunk a földi Sailorokra és utána jöhetnek a többiek!
-Biztos el tudod intézni, hogy eljusson hozzájuk a hír?
-Kicsim, ha Sailor Moonnak baja esik, bajban van vagy eltûnik, az nem marad nagy titok a Galaxisban. És nem telik bele sok idõ Metallia, mi leszünk az Univerzum urai!
-A Sötét Úrnõ kegyetlenül elmosolyodott és magabiztosan bólintott.
-Ez tény. De ideje munkához látnunk.
Metallia megint kezdett feldühödni.
"Nem sikerült megakadályozni az a nyavajás ... hogy is hivják? Ja igen Setsuna
"Gyûlölöm azt a nõszemélyt! Még most is, hogy elvettem tõle az idõkapuk feletti uralmat, még most is veszélyes ellenfél"
Metallia ennél a pontnál nem tudta türtõztetni az indulatait, aminek köszönhetõen egy hatalmas csörömpölés adta tudtára mindenkinek az egész kastélyban, hogy nem úgy történnek az események ahogy azt néhányan elvárnák.
"És ennek tetejébe az az okoskodó Chiron is meg akar gyõzni hogy minden rendben van!"
Metallia már-már elhajította a kezébe kerülõ kristálygömböt, amikor hirtelen remek ötlete támadt. Elõször csak elmosolyodott, de hamarosan nevetésben tört ki. Kezében a kristálygömbbel, kiviharzott a szobájából a trónterem irányába.
A trónterem most üres volt. Chiron már aludni tért, és a halott youmákat is feltakarították már.
De ez most egyátalán nem számít.
Metallia odament a trónszékéhez és megnyomott rajta egy gombot. A szék mögött felnyílt egy titkos átjáró. Ezt a titkos kamra még évezredekkel ezelõtt készült és sok munkás kellett a megépítéséhez. Azok voltak a szép idõk! Személyesen felügyelte a munkálatokat és a kamra elkészülte után saját kezüleg likvidálta a munkásokat. Az átjáró egy mélyen a hold felszíne alatt lévõ csarnokban végzõdött! Metallia megint elvigyorodott Mindenki úgy tudta hogy amikor régen megtámadta a Hold királyságot, azt a Földrõl irányította. Még Selene se tudta hogy már az összecsapás elõtti években gondosan kiépítette itt a felszín alatt a birodalmát. Nem csoda hogy majdnem gyõzött. Ha nem lett volna az ezüstkristály...
És a csarnok közepén ott volt egy több mint öt méter átmérõjû tökéletes gömb alakú fekete kristály. Maga a megtestesült halál!
Metallia megint felnevetett. Még a támadás elõtt készítette ezt a hatalmas fegyvert. Abból a célból alkotta meg a gömböt, hogy gonosz energiát gyüjtsön vele, de Selene keresztülhúzta a számitásait és már nem tudta felhasználni a gyõzelem érdekében. Azóta eltelt ezer év. A gömb kimondhatatlanul sok energiát halmozott fel. Akár az egész világot is elpusztíthatja vele.
De egyenlõre ez még ráér. Elõtte még bosszút akar állni.
"Készülj fel a végzetedre Sailormoon! Mert mindent el fogsz veszíteni ami kedves neked! Annyi kínt és keserûséget szabadítok rád, hogy könyörögni fogsz a halálért! És akkor az enyém lesz a világ!
Az éjszaka nyugodt volt, a csillagok ragyogását egy felhõ sem zavarta meg. Az égbolt apró pislákoló lámpásai visszatükrözõdtek a tenger finoman fodrozódó hullámain. A lány mélyen beszívta a tenger sós illatát. Érezte, hogy kedvese figyeli.
Ezek voltak a legmeghittebb pillanataik. Amikor legkedvesebb elemével, a vízzel, és az általa legforróbban szeretett emberrel, Harukával volt. A békét nem zavarta meg senki.
Michiru elkalandozott. Lelki szemeivel újra a múltat bolygatta, mint már annyiszor az elmúlt öt évben. Tomoe professzor, a Sötétség Úrnõje, Galaxia... Mennyi halál, mennyi szenvedés. Miért?
Haruka megérezte belsõ vívódását. Mint mindig, most is nagyon gyorsan, szavak nélkül megérezték egymás gondolatait. Egyfajta lelki híd alakult ki közöttük.
Michiru érezte, hogy Haruka hátulról átöleli, mintegy vigasztalóan.
-Ne félj. Ne vívódj. Már vége. - üzenték neki a másik gondolatai.
-Igazad van. - sóhajtott hangosan Michiru, és lassan megfordult, hogy õ is átölelje Harukát.
De ekkor történt valami. Michiru megdermedt, pupillái kitágultak. Elvesztette az eszméletét.
Álmot látott. Setsuna jelent meg, egy sötét, földöntúli helyen. Holtsápadt arccal, rá nem jellemzõ félelemmel a szemében, remegõ ajkakkal szólalt meg:
-Segítsetek... Metallia visszatért... a Királynõ... az utolsó esély... a Kristály... Hozzátok ide...Édevis amenah.... erkut doc razamen...

Hideg. Sós. Nedves. Csíp. Michiru érzékei újra felfogták a külvilágot. Haruka egy kevés tengervízzel térítette magához.


-Hála Istennek! Mi volt ez? Nagyon megijesztettél.
-Setsuna... Sailor Moon... Édevis amenah.... erkut doc razamen...
-Michiru még félig az álom hatása alatt volt.
Haruka értetlenül bámult a lányra. De egyben biztos volt. A békeidõnek vége.
Egyszer csak váratlanul valaki felnevetett mögöttük.
Michiru a nevetést hallva azonnal felugrott és Harukával egyszerre fordult hátra.
Metallia egy lámpaoszlopnak támaszkodva figyelte õket, a kezében egy gyanús kinézetû tûzgolyóval.
- Kezdjük egy kis bemelegítéssel - mondta miközben hozzájuk vágta a tûzlabdát.
Haruka simán elugrott a tûzgolyó elõl, de ha nem rántja magával harcostársát, Michiru most már ropogóssá sült volna. A tûzlabda telibe talált egy tengerparti nyaralót, égõ pokollá változtatva azt.
- Uránusz ereje változtass át engem!
- Neptúnusz ereje változtass át engem!
Miután átváltoztak Haruka elõrántotta a kardját, Michiru pedig a tükrét vette kézbe.
- Nem rossz teljesítmény, De jobbat vártam tõletek. Lássuk ezt hogyan véditek ki. - Mondta Metallia miközben elõvett a zsebébõl egy fekete kristályt.
Ekkor felgyorsultak az események. Haruka egy csatakiáltással megrohamozta Metalliát, ezalatt a fekete kristály halvány fénnyel derengeni kezdett. Amikor Haruka a magasba emelte a kardját, hogy lesújtson vele, a kristály erõs fényû izzásba kezdett, elvakítva vele Metallia támadóit. Haruka csak érezte, mint látta hogy a fény hatására a kard elolvadt, súlyosan megégetve vele a fegyvertartó kezét. Michiru még idõben el tudta dobni a tükröt, mert a másik pillanatban az robban fel, üvegszilánkokat szórva mindenfelé.
A harc eldõlt mielõtt még elkezdõdött volna.
- Na most lássuk milyen kemények vagytok! Kacagta Metallia.
Haruka megvakulva végigtapogatta megégett karját, aztán hirtelen visszarántotta a kezét. Csont! Csontot érintett a keze! A hirtelen rátörõ fájdalomtól majdnem elveszítette az eszméletét.
Michiru szintén vakon tapogatózott, bár neki nagyobb szerencséje volt. Õt csak néhány üvegszilánk sebezte meg.
- És most lássunk neki egy komolyabb támadásnak.
Haruka és Michiru nagy nehezen tapogatózva megtalálták, és szorosan átölelték egymást nem törõdve sérüléseikkel. Még hallották ahogy Metallia ismét felkacag. Michirunak még eszébe jutott, hogy nem tudta figyelmeztetni Usagit, de aztán körülvette õket az égetõ fájdalom és véget vetett a kínjaiknak.
Nem fogod elhinni mi történt. - kezdte a mesélést Metallia miután visszatért a palotába.
- A jókedvedbõl ítélve valami jó dolog történhetett.
- Sikerült megszabadulnom a külsõ körtõl.
- Micsoda? Hogyan? - kérdezte Chiron izgatottan
- Egy meglepetésszerû támadással sikerült likvidálnom két külsõst. Mostanra Uránusz és Neptúnusz halott. Plutot csapdába csaltam, õ az egyik cellában élvezi a vendégszeretetünket. Már csak Szaturnusz van hátra.
- Ha jól sejtem õ se lesz nagy gond neked.
- Én is így gondoltam, de más terveim vannak vele. Bár még maga se tudja, de Szaturnusz a leghatalmasabb harcos az egész csürhébõl. Talán sikerül valahogy rávenni hogy áldozza fel akár az életét is a mi ügyünkért.
- Látom jól eltervezted a dolgokat. Ezt szeretem benned.
- Már csak azt kéne kitalálnunk hogy tudjuk-e még hasznát venni Plutonak, vagy inkább likvidáljuk õt is?
- Szerintem öljük meg. Miután átvettük az irányítást az idõkapuk felett, már semmi hasznát nem vesszük.
- Igazad van. Magam gondoskodom róla hogy ne legyen többé az utunkban.
A csendes keskeny sikátorba léptek hallatszottak. egy keketeruhás lány lépkedett végig
a sötét utcán. Gondolatai össze-vissza kavarodtak. "Hol lehetnek most a többiek-
gondolkodott-elég erõs vagyok, hogy, ha vége lesz a békének harcba tudjak szállni?"
Gyenge szellõ futott át a városon és meglibbentette fekete, rövid haját. felnézett az égre,
hátha az majd segít neki.
hirtelen a fejében hangokat hallott. Mintha valahol harcoltak volna. aztán hirtelen elmúlt.
De érezte a nemrég befejezõdött harc súlyos nyomokat hagyott a tündérek életében.
Futásnak eredt .Megtalálta. Igen, a bokrok,fák mind csatáról árulkodtak.
mást nem látott de tudta, a külsõ körrel nagy baj van. Eljött a béke vége, a halállal együtt.
Metallia Setsuna cellája felé igyekezett, miközben a neki szánt halálon töprengett. Nem
tudta eldönteni mennyire kínozza meg. "Talán úgy, mint Uránuszt.Bozalmas lehetett, bár
nem is érdekel. Megérdemelték. Mostmár Szaturnusz is tisztában van azzal hogy 2
társát elveszette."-gondolta, majd felkacagott:" ha tényleg nincs tisztban erejével, már
nem lesz sok ideje gondolkodni." megérkezett Setsunához. Majd fény villant és egy
hosszú sikoly hallatszott. Azután ismét sötétségbe borult minden és Metallia újból
felnevetett.
Idõjárás jelentés következik: Tokioban napközben derült idõ várható, a hõmérséket akár 5-10°C is lehet.
Usagiéknál a szokásos reggeli tevékenységek folytak. Mamoru a konyhában serénykedett, Usagi a tévé elött fogyasztotta reggelijét.
- Szívem, behoznád az újságot? - hallatszott Mamoru hangja
- Hozom. - válaszolt Usagi és felkelt a heverõröl.
A felkelés nem pont úgy történt mint ahogy elképzelte, ugyanis amikor felkelt, hangos csörömpölés jelezte, hogy megfeledkezett a tálcáról.
Miután feltakarította a földrõl a romokat, folytatta útját a bejárati ajtó felé.
Sikeresen magához vette az újságot és miközben elindult vissza a nappaliba, elolvasta a fontosabb híreket. Azonban amikor meglátta az egyik hírhez tartozó képet, a földbe gyökerezett a lába. a keze elkezdett remegni, és elejtette az újságot. Megmozdulni se tudott a döbbenettõl. Mikor nagy nehezen összeszedte magát, a telefonhoz ugrott és gyorsan tárcsázott.
- Halo! Rei? Azonnal elõ kell keríteni a többieket! Azt hiszem nagy baj van. (...) Rögtön indulok én is!
Usagi lecsapta a telefont gyorsan lerántotta a kabátját a fogasról feltépte az ajtót és futásnak eredt. Az ajtó hangos dördüléssel csapódott be mögötte.
Mamoru kiváncsian jött ki a konyhából. El se tudta képzelni, hogy mi történt. A helyére rakta a telefonkagylót, felállította a felborult ruhafogast, és felvette a földrõl az újságot.
Azonnal felkeltette a figyelmét az egyik újságcikk.

Rejtéjes tûzeset a tengerparton: Rejtéjes körülmények között tegnap éjjel kigyulladt egy tengerparti nyaraló, és mielõtt kiértek volna a tûzoltók porig égett. Az illetékes személyek szerint: "ha tele lett volna az egész ház benzinnel, akkor se tudott volna ilyen gyorsan leégni az egész épület. Legalább egy faldarabnak meg kellett volna maradnia!"


Az újságcikk alatt egy kép volt, háttérben a leégett házzal.
A képen egy tûzoltó vizsgált egy talált tárgyat. Erõsen hasonlított egy penge nélküli kardra. A markolaton jól lehetett látni a jelet. Mamoru rögtön felismerte. Uránusz kardja volt.
Hotaru kezdett pánikba esni.
Hiába kereste a külsõ kör többi tagjait, mintha a föld nyelte volna el õket. Már bejárta az egész várost, elment Harukáék lakására is, de hiába, sehol senki. Akkor leült az ajtajuk elé és nem tudta mit csináljon. Már órák óta ülhetett ott, amikor hirtelen támadt egy ötlete.
"Meg kell találnom Usagit! Segítséget kell tõle kérnem! A belsõ kör talán tud segíteni!" Ezekkel a gondolatokkal hirtelen felugrott a lépcsõrõl és futva elindult lefelé. A nagy siettség közben megcsúszott a lépcsõn, a lendülete továbbvitte és a fordulónál felkenõdött a falra. BUMM! sokáig csak csillagokat látott. Percek múltak el mire összeszedte magát, és továbbment. A következõ meglepetés akkor érte amikor leért a földszintre. Úgy emlékezett, hogy az ajó kifelé nyílik. Szép nagy üvegajtó volt. Odakint a járókelõk döbbenten nézték, ahogy hatalmas csörömpölés közepette üvegestül kirobban valaki a házból és megállás nélkül fut tovább. Hotaru kisebbb karcolásokkal megúszta a kalandot és esze ágában se volt megállni. Lehet hogy tõle függ, sikerül e megmenteni Setsunát és a többieket. Valahol legbelül érezte, az egész világ sorsa a kezében van. Ha nem sikerül figyelmeztetni a többieket, minden elveszik.
Már félúton járt amikor megérezte a veszélyt. Aztán megpillantott néhány youmát maga elõtt.
- Szaturnusz ereje! Változtass át engem!
Hotaru épp idõben fejezte be az átváltozást mert a youmák már támadtak.
Egy gyors támadással elusztította õket, de ekkor hirtelen hangokat hallott a háta mögül. Gyorsan megfordult és egy tucatnyi rusnyaságot pillantott meg, akik épp hátba akarták támadni. Megelõzte õket. Miután legyõzte õket, újabb youmák jelentek meg. Most már egy egész sereg. Hotaru hõsiesen küzdött a túlerõ ellen, de tudta, már nem sokáig bírja. A csata hevében egyszer csak fölpillantott és megfagyott a vér az ereiben.
A város eltünt. Akármerre nézett mindenhol youmák százait, ezreit, sõt millióit látta. Lerogyott a földre. Ekkor hirtelen mintha csak erre vártak volna, a youmák abbahagyták a támadást és körülvették a legyõzött harcost. Hotaru, Szaturnusz már nem érzett félelmet. Tudta itt a vég. Mindjár megkapja a kegyelemdöfést. És akkor meghallotta Metallia kacagását a távolból.
Közeledett.
Haruka biztosan bajban van. És Michirunak is vele kell lennie.
- És ahelyett hogy végre csinálnánk valamit már fél órája itt vitatkozunk!
- USAGI! REI! Hagyjátok már abba a veszekedést! - Ami csak egy pillanatra nézett fel a két civakodó lányra, majd visszafordult a hordozható kommunikátorához.
- Aminak igaza van. Fejezzétek már be! - Makoto hangjára Usagiék azonnal lecsendesedtek. Megérezték, hogy nem lenne szerencsés felbosszantani. Makoto szerette Harukát. Nem volt szerelmes belé, de amióta elõször találkozott vele, tisztelte és csodálta õt. És most Haruka eltünt, a kardjának a maradványát a tengerparton találták meg. A pengéje mintha elpárolgott volna. Makoto félt bevallani magának, de érezte, nem a kard az amit a legjobban gyászolni fognak.
Végül Ami törte meg a csendet.
- Semmi. Nem találtam sehol se Harukát, se Michirut. Megpróbáltam megkeresni Setsunát és Hotarut, de õket se találtam meg. Az elõbb feltünt egy jel, de mire beazonosíthattam volna, elhalványult. Nem értem.
- Akkor az lesz a legjobb ha utánnanézünk ennek a nyomnak mielõtt kihûlne. -Minako tettrekészen állt fel.
- Váljunk szét! Jut elég feladat mindenkinek.
Usagi. Te menj el Haruáék lakásához! Ha kell törd be az ajtót! Hátha találunk valami magyarázatot az eltünésükre.
Rei. Te nézz körül a parton ahol megtaláltuk a kardot! Lehet hogy valamit nem vettünk észre.
Ami. Az lesz a legjobb ha itt maradsz és folytatod a keresést a kommunikátorral.
Minako. Vigyél magaddal egy fényképet Michiruról és Harukáról! Jobb ötlet híján kérdezõsködj a városban nem-e látta valaki véletlenül mostanában. Mivel a többieket se találjuk, kérdezõsködj Setsuna és Hotaru után is!
Én megnézem a jel helyét. Mindenkinél legyen kommunikátor, hogy ha találunk valamit, azt közölhessük egymással.
Makoto izgatottan osztogatta az utasításokat. Mivel jobb ötletük nem volt, sok szerencsét kívánva egymásnak mindenki elindult a maga útján.
Akkor még nem is sejtették, ez volt az utolsó alkalom, hogy "békességben" együtt lehettek. Nem sejtették milyen halálos kalandok várnak rájuk.
Sötétség.
Hûvös, nyirkos, sötétség.
Hotaru kezdte visszanyerni az eszméletét, de még nem tért teljesen magához.
"Mi ez a hely? Hol vagyok? Hol van Haruka? Mi történik? Miért?"
A kérdések özönében kezdett összeállni a kép.
Meg akarta mozdítani a lábát, nem sikerült. Fel akart ülni, nem tudott. kinyitotta a szemét. A sötétben lassan egy cella rajzolódott ki a szeme elõtt. Õ egy deszkára kötözve feküdt. A fekvõhelye úgy volt kialakítva, hogy rálátott a cella ajtajára. Amikor kezdett hozzászokni a szeme a sötéthez, az egyik sarokban egy alakot pillantott meg.
Ekkor távoli ajtócsikorgás ütötte meg a fülét. Valaki közeledett. Aztán csönd. Kinyilt a cella ajtaja. A kintrõl beszûrõdõ fény egy pillanatra elvakította, így nem látta ki lép be börtönébe.
- Üdvözöllek a palotámban Sailor Szaturnusz! -Metallia felnevetett
- Biztosíthatlak, hogy életed végéig élvezheted a vendégszeretetemet. Sajnos a szomszédod már nem érhette meg a találkozást. De ne aggódj! Majd néha ideküldök látogatóba néhány youmát. Nekik is kell a szórakozás. És hiába reménykedsz. A barátaid sose fognak ezen az elfeledett helyen rád találni.
Hotaru sokáig hallotta Metallia távolodó kacaját.
Ami merengve nézte a képernyõt."Az elõbb felvillant valami, tehát nincs
minden veszve"-gondolta miközben újra megnyomta a "keresés" gombot.
Végül csak arra sikerült rájönnie, hogy a felvillanó valami valaki a külsõ
körbõl volt és csak remélhetik, hogy még él...

minako az utcákat járta. Kérdezõsködött ,de sohol semmi. Végül megállt


és észrevette a törött ajtóüveget. Megkérdezte egy utcapesrûtõl is feladatát,
õ is azt mondta hogy egy õrült lányon kívül nem látott senkit. Minako
szerencséjére az öreg beszédes volt, így elmesélte az egész történetet és a
lány külsejét is. Minako hálás "köszönöm"-öt mondott majd futásnak eredt.
De nem mehetett haza. A parkban az ellenség várta. Sok-sok youma. Idejé-
ben változott át és küldött félholdakat. De túl sokan voltak. Kacagást hallot,
majd az égen megjelent egy arc. ezt mondta:"Ne keresd Hotarut õ már be
van ide zárva. És ne is próbálkozz védekezni, mert nem fog menn. Majd tûz-
golyót küldött amely követte Minakót akármerre ugrott is. És ekkor elérte õt.
Égõ fájdalom mart a hátába, de nem adta fel. Elpusztította a youmák felét,
de azok így se akartak fogyni. Majd az egyik a háta mögé került és késõn for-
dult. A youma belekarmolt a vállába mély sebet hagyva. Minako sikoltása el-
hallatszott a közei lakásban matató Usagihoz.
Usagi amint meghallotta a sikolyt, futva indult a hangforrás felé. Félúton gyorsan átváltozott, majd belevetette magát a küzdelembe. Épp idõben ért oda. Minakon szakadtan és vérmocskosan lógott a ruha, de rendíthetetlenül védte magát. Usagi odaintett neki, és a két harcos egymás hátát védve folytatták a küzdelmet. Már úgy tûnt, gyõzni fognak. Minako odafordult Usagi felé és elmosolyodott...
...Robbanás! A lökéshullám telibe kapta Usagiékat, de a megmaradt youmák is repültek velük együtt. Usagi kelt fel elsõnek a földrõl, és Körülnézett. Minako nem volt mellette. Õt másfelé röpítette a lökés. Hirtelen megint felhangzott a nevetés. Ekkor vette észre õ is az arcot.
- Nocsak! Nocsak! Hát te is itt vagy Sailormoon?
- Ki vagy te?
- Az akire csak a rémálmaidban számítottál.
- Metallia!
- Eltaláltad. Ugye nem számítottál rám?
- Mit akarsz?
- Amit eddig is. Elpusztítani téged. De elõtte még eljátszadozom veled.
Újabb kacagás. Minako épp fel akart kelni, amikor telibe találta egy újabb tûzgolyó. Élettelen teste visszahanyatlott a talajra.
- MINAKO!! NEEEEEEEEEEEEEE!!!
Usagi üvöltését az egész városban hallani lehetett.

- Jaj ne!


Ami képernyõjén hirtelen felvillant a Minako helyzetét jelzõ pont, aztán kihunyt. Nem sokkal utána meghallotta Usagi kétségbeesett üvöltését. Döbbenten nézett maga elé. Beszélnie kéne Usagival. de nem volt rá képes. A kommunikátor felé nyúlt a remegõ kezével, és leverte. Lehajolt érte, de nem vette fel a földrõl.
Minako a jóbarát.
Minako a harcos.
Minako halott...
Egy könycsepp hullott a földön heverõ kommunikátorra. Több is követte.
Nem sokkal késõbb a négy lány újra együtt volt. Makotot megrázta a hír.
- Én küldtem oda! Az én hibám! Nekem kellett volna mennem! -zokogta
Most már egyikük se tudta it tegyenek. Elveszítették az egyik barátjukat, és úgy néz ki, hogy a külsõ kör is Metallia kegyetlenkedéseinek áldozata lett. Artemisz öszekuporodva feküdt az egyik sarokban. Minako átváltoztató pálcáját nézte. Az asztalon feküdt ketté törve.
- Nem adhatjuk fel ilyen könnyen! Harcolnunk kell! -Rei ezt a pillanatot választotta a kiboruláshoz.
- Le kell gyõznünk Metalliát!
- De hogyan? Legutóbb is balul sült el a próbálkozás. -a többieket nem kellett emlékeztetni, tudták, hogy mire gondolt Usagi. A "Legutóbb" akkor volt, amikor az északi sarkon megpróbálták legyõzni Metalliát. Mire szembe kerülhettek volna vele, már csak Usagi élt, és a gyõzelem ára az õ életét is megkövetelte. Csak a Ginzuishounak köszönhetik, hogy most élnek.
- De a Ginzuishou akkor elveszett, és még ha meg is lenne, nem tudhatjuk, megint számíthatnánk-e rá a kritikus pillanatban. Lehet hogy csak egyszer tudta megcsi... -Most Makoto beszélt, de aztán eszébe jutot, hogy miért vannak most itt, és a torkára fagyott a szó.
Percekig, vagy talán egy órát is ülhettek anélkül, hogy bármelyikük megszólalt volna. Aztán hirtelen Rei felpattant a helyérõl és az ajtó felé indult.
- Nem fogok itt lapulni, miközben Metallia szabadon garázdálkodhat! Ha ti nem csináltok semmit, legyen. De én nem fogok tétlenül ücsörögni. -mire a többiek reagálhattak volna, már csak az ajtócsapódást hallották.
- Szerintem jobb ha utánna megyünk, és megállítjuk. Ez a bolond a vesztébe rohan. -Makoto már indult is.
A három lány útnak indult az éjszakába. Remélték hogy utolérik Reit mielõtt valami butaságot követne el és hamar visszatérhetnek a meleg szobába.

Ezalatt Metallia visszatért a palotába. Chiron már várta.


- Látom jó a kedved. Csak nem történt valami? -kérdezte
- El se hiszed milyen boldog vagyok! Mostanra a külsõ kör megszünt létezni, és gyászos nap a mai a belsõ kör számára is. Sailor Vénusz nem áll többet az utunkba.
Metallia elmesélte Chironnak, hogy mi történt.
- Valamit nem értek. Mért nem ölted meg Sailormoont is? Minden esélyed megvolt hozzá, hogy harc nélkül legyõzhesd.
- Addig nem halhat meg, amíg nem szenvedett eleget! Azt akarom, hogy megváltás legyen neki a halál.
Hotaru mostmár biztos volt benne hogy a csapatból újabb harcos hullott ki. Venus.
Kétségbeesve ült cellája kövezetén, már arra sem figyelt mennyire fázik. Csak ült
görcsösen, a könnycseppek végiggördültek az arcán. Tudta, ha nem tesz valamit
sürgõsen a világ elpusztul. Órák kérdése. De mit tehetne? Semmi sem jutott az eszébe.
Eluralalkodott rajta a nyomor és a szomorúság. Maj négy fény kezdett el körözni kö-
rülötte. Egy kékeszöld, egy vörösesfeketés, egy kék és középen egy narancssárga.
Melegség öntötte el és már nem tudott másra gondolni, hogy a többiek nem halhattak
meg hiába. Igen, Metallia meg fog fizetni. Felállt. Szemében az elszántság az erõ és a
harag tükrözõdött.
Rei a parkba sietett. "Most nincs csata-gondolta-de hamarosan lesz". Leült a földre.
Most jött rá. Minako nélkül már nincs belsõ kör. Felállt, nem adhatják föl. Õ harcolni
fog az élete végéig és tudta a töbiek is. Ekkor megérkeztek. Az éjszakába négy fény
villant és négy kiáltás hallatszott. a belsõ kör maradék része harcra készen állt. De
Metallia sehol. Elindultak. Ami egy pillanatra lemaradt lunával, mert elhagyta a
kommunikátorát. Pár méterrel hátrébb megtalálta, de a többieket nem látta. Futásnak
eredt és bekapcsolta a megtalált készüléket, de azzal valami baj volt. Luna kétségbees-
ve nézett rá föl. Ami megijedt. Nem alaptalanul. Mögötte hatalmas fekete massza
lebegett. És támadott.
Épp idejében ugrott el. De Lunát nagy részben eltalálta. A macska ájultan feküdt a föl-
döny, bár a lényt ez egyáltalán nem érdekelte. Ami buborékaival ködöt csinált. Majd
erõsebben támadott. eredménytelenül. Túl erõs volt. Közeledett a harcos felé.
Luna fél szemmel láthatta ahogy Amit elnyeli a massza. Ami sikítására Luna félig-meddig
felállt, de késõn. A massza felemelkedett majd mielõtt eltûnt kihullot belõle Ami holtteste.
Luna felnyögött majd újra eldõlt. Újabb harcost vesztettek el.
Usagi még mindig nem tudta felfogni a történteket. A megmaradt belsõ kör újra a szobában ücsörgött. Minako és Ami széke üresen állt az asztal mellett. Az asztalon ott hevert Venus kettétört pálcája, és most már Ami kommunikátora is. A épernyõje be volt zúzva.
- Most boldog vagy?! Ha nem ugrálsz annyit Ami még mindig élne.
Rei nem válaszolt, de az arcán lehetett látni, hogy tettét nem tudja feldolgozni.
Hirtelen Usagiban elõbukkant egy kérdés. Hol van az álarcos lovag? Amikor elszaladt otthonról, Mamoru a konyhában tevékenykedett. De mért nem jött segíteni? Az álarcos mindig segített nekik. Most miért nem?
- Sajnálom, de neem haza kell szaladnom! -mondta és már indult is volna
- Hát te hová sietsz?? -Makoto elé állt
- Itt maradsz! Még csak az hiányzik hogy Metallia téged is megöljön!!
- De nekem haza kell mennem!
- Akkor megyünk mi is. Ugye Rei?
Rei nem válaszolt, csak bólintott.
- Akkor induljunk. Rossz érzéseim vannak. Félek hogy történt valami Mamoruval.
- Te is arra gondolsz amire én is? Az álarcosra?
- igen.
- Akkor nincs vesztegetni való idõnk. Indulás.
A hármas újra útmak indult a sötétben. Usagi annyira sietett, hogy Makoto és Rei hiába szedte a lábát, lemaradtak.
- Mozgás Rei! Utol kell érnünk. Nem szabad lemarad...
Hirtelen megpillantotta maga elõtt Usagit. A földön ült a saját háza elõtt, és maga elé bámult.
Ekkor pillantották meg õk is mi történt. A ház, amit Usagi és Mamoru a többiek segítségével építettek fel, eltünt. Helyette most csak romok, elszenesedett faldarabok, és törmelék. Rei megtalálta a macskák kosarát. Luna beköltözött Usagihoz, és Artemisz is gyakran aludt náluk. A mai nap is náluk vendégeskedett. De most se Mamorut, se a macskákat nem találták.
- Itt nem találunk semmit. Jobb ha visszamegyünk hozzánk. Lehet hogy a többiek már ott várnak ránk. -Rei Ami halála óta most szólalt meg elõször.
- Igazad van. Gyere Usagi. Lehet hogy Mamoru már vár rád.
Makoto megfordult, hogy elinduljon, és a földbe gyökerezett a lába. A városból több helyen is füst szállt az ég felé. Innen nem tudta kivenni mi ég, de azt látni lehetett, ez nem természetes tûz. Ez gonosz erõk által gerjesztett tûzvihar volt. Amikor felfedezték, már lecsendesedõben volt. Épp hogy csak pislákoltak a lángok. A három lány rohanva tette meg az utat a templomig. Ott is csak romokat találtak. Rei hiába hívogatta a nagyapját, senki se felelt.
- Usagi! Rei! Mi folyik itt? -Amikor megfordultak, Lunát és Artemiszt pillantották meg.
- Szörnyû dolgok történtek -kezdte Usagi- De most és itt nem lenne biztonságos beszélnünk róla. Az lenne talán a legjobb ha itthagynánk Tokiót, és egy idõre keresnénk egy biztonságosabb helyet.
- Nem messze innen a hegyekben van egy ház. -szólalt meg hirtelen Makoto
- A szüleimé volt, és én megörököltem a kulcsot. Azt mondták róla, hogy szép hely, de én még nem jártam ott.
Hirtelen kinyílt a cella ajtaja. Hotaru a fénytõl elvakulva inkább csak érezte mint látta, hogy Metallia belép a börtönbe.
- Jó hírem van. Mostantól nem leszel magányos.
Hamarosan youmák jelentek meg és becipeltek valakit. A falhoz láncolták, és kimentek.
- További jó szórakozást! -az ajtó becsukódása után sokáig hallotta még Metallia kacagását.
Mikor Hotaru szeme újra hozzászokott a sötéthez, szemügyre vette a jövevényt. Azonnal felismerte. Mamoru volt.
Fény. Béke. Nyugalom.
Michiru szeme csukva volt, arcán kedves mosoly játszott. Lebegett valamiben. Hogy miben, azt pontosan nem tudta. Mindenesetre jó volt csak úgy létezni, semmivel sem törõdni. Semmivel. Csak hallgatni azt a békés, földöntúli zenét... Ellazulni... Egy kéz gyengéden végigsimított az arcán. Michiru kinyitotta a szemét. Álmosan pillantott Harukára. Társa fölötte lebegett, arcán gyengéd mosollyal. Testén egyszerû, fehér tógát viselt, bõre, karja sértetlen volt.
- Ébresztõ, hercegnõm.
- 100 éves álomra kárhoztattak, nem látod?- felelte durcásan. De azért kinyújtotta kezét a szõke lány felé. Ujjaik félúton találkoztak, szorosan tartották egymást. Mintha ezzel az érintéssel stabilizálták volna magukat: megszûnt a kellemes lebegés. Lábuk alatt ismét szilárd talajt érezhettek. Márha a fehér fényt szilárd talajnak lehetne nevezni.
- Hát nem gyönyörû?- kérdezte ábrándosan Michiru. Kecses ujjaival kisöpört és a füle mögé simított egy kósza tincset.
- Valóban. Ezen a helyen kételkedés nélkül mindent elhiszek. Hogy minden a legnagyobb rendben folyik, nincs háború, az emberek szeretik egymást, béke van a galaxisban, virágzik a rét.
- És ez így is van.- mondá Michiru bólogatva, teljes komolysággal, meggõzõdéssel, ellentmondást nem tûrõ hangon. Haruka szeme elszomorodik. Tenyerébe fogja Michiru egyik kezét, majd halkan belekezd mondandójába:
- Kérlek...
- Nem!- társa elhúzódik az érintéstõl. Majd hozzáteszi.- Illetve: Igen, Igen, Igen, Nem.
- Mi "Igen, Igen, Igen, Nem" ?- kérdezi Haruka kváncsian.
- Igen, tudom, hogy meghaltunk. Igen, tudom, hogy a hercegnõ veszélyben van. Igen, emlékszem az eskümre. De nem, nem akarok menni.
- Ez nem akarás-nem akarás dolga.
- De... itt olyan jó!-két karjával körbemutat.- Hát nem érzed?
- Dehogynem.- helyesel Haruka.
- Akkor minek?
- Tudod.
- Naná, hogy tudom!- toppantott mérgesen. Majd idegesen játszani kezdett a hajával. Halkan megkérdezte:- Muszáj?
- Uhm.
- Tényleg ennyire súlyos a helyzet?
- Pont TE kérdezed?!
- Jól van, na!- pár perc csönd.- Igazad van. Nem bújhatok el. Az esküt is letettem. És...
- Megbántad?- szakította félbe Haru.
- Nem! Hová gondolsz?! Soha!
- Akkor meg?
- Félek. Félek, hogy kudarcot vallunk.
- Nyugi. Nem fogunk. Senki nem tudja ezt rajtunk kívül. Csak a papnõ, meg a királynõ. Õk már halottak.
- És Metallia...?
- Õ sem.- majd fanyarul hozzáteszi.- Legalább is, remélem. Nézd. Szent esküvel megfogadtuk, hogy védelmezni fogjuk a Hercegnõnket. Plusz még halálunk után is vigyázni fogunk rá, ez a másik. Amit csak MI fogadtunk. És ne feledd, csakis akkor léphetünk közbe, ha tényleg nincs semmi remény.
- Csak akkor mehetünk el a Földre! De nem várhatunk itt ítéletnapig! Addig is segítenünk kéne Neki valahogy, nem?
- Persze, persze.
- És?
- Értesítjük a többi harcost.
- Galaxiát, Kakyuuékat?
- És akit még lehet.- mélázott Haruka.
- De hogyan?! Egy évezred, mire...
- Nincs neked egy tükröd?
- Me...
- Halálon túl semmi sem lehetetlen.- vág vissza.
- Rendben. Megpróbálom.
Két kezét elõre tartotta, szemét összehúzva koncentrált. Tenyerei közt kékeszöld energialabda látszott növekedni, majd felvette Michiru tükrének alakját.
- Sikerült!- kiáltotta. Arcán elégedettség tükrözõdött.
- Remek! Rajta!
- És Te?
- Álmokon keresztül. Víziókon.
- Csodás. Lássunk hozzá.
- És ha nem sikerül?- kérdezte félénken Michiru.
- Akkor csak mi. Remélem még idõben odaérnek.- mormogja Haruka magában. Majd mindketten eltûntek a fehérségben.
Milyen messze van az a ház? -Lunát kiváncsivá tette az elbújdosás gondolata
- Vonattal kell menni, aztán az állomástól kb 10-20 km az erdõn át.
- Remélem tisztában vagytok vele, hogy mostantól álruhában kell tevékenykednünk. Nem sejtheti meg az ellenség ideje elõtt a menekülésünket. Fõleg azt nem, hogy hol leszünk.
- Most már egy szót se értek! -Luna kezdett kifakadni
- Makoto menekülésrõl beszél, Rei, te meg azt mondod, hogy álruhában meneküljünk az ellenség elõl. De ki az ellenség? És hol vannak a többiek? Mondja már el valaki! Mi folyik itt? -Luna most már könyörögve nézett Usagira
- Az ellenségünk nem ismeretlen elõtted sem. Metallia tért vissza. És hogy hol vannak a többiek? Minako és Ami... -Usagi zokogni kezdett- ... MEGHALTAK!! METALLIA MEGÖLTE ÕKET! ÉS A KÜLSÕ KÖRT SE TALÁLJUK SEHOL!!
- Kérlek Usagi! Nyugodj meg! -Ez volt az a pillanat amikor Makoto szükségesnek látta a közbelépést.
- Minako meghalt?? -Artemisz most kezdte csak felfogni mit mondtak az elõbb. Kétségbeesve fürkészte a három lány arcát, de mindegyikben csak a gyászt látta. Most õ borult ki
- Nem! Az nem lehet! Csak vicceltek! Minako nem halhatott meg!
- Most nincs erre idõnk. Azonnal elkell hagynunk Tokiót mielõtt még nem késõ! -Rei szavaira végre észhez tértek a többiek.
Szerencséjükre Usaginál volt a bankkártyája így egy automatánál kivették az összes pénzt róla. Aztán betértek egy ruhaüzletbe. Rövid nézelõdés után mindannyian kiválasztottak két teljes ruházatot. Kifizették, és még mielõtt elhagyták volna az üzletet, gyorsan átöltöztek és a macskákat egy a boltban vásárolt táskába rejtették. Megegyezés szerint egyesével hagyták el a boltot, majd egy nyilvános wc felé vették az útjukat. Ott átöltöztek a másik ruhájukba. Végül a pályaudvaron megint találkoztak. Mindegyikük ugyanarra a vonatra váltott jegyet, de fõ az elõvigyázatosság, néhány állomással tovább mint ameddig kellett menniük vele, majd felszálltak a vonatra. Már hajnalodott amikor leszálltak. Innentõl Makoto vezette a társaságot. Az állomáson vásároltak egy térképet, és útnak indultak. Mire a nap elsõ sugarai megvilágították a tájat, már meg is érkeztek a házhoz. A zár rozsdás volt ugyan, de sikerült kinyitni. Amikor beléptek, egy szépen berendezett otthon tárult eléjük. A tisztaságról nem lehetett ugyanezt elmondani. A házat már évek óta nem használta senki, így mindent belepett a por. Elsõ teendõként kiengedték a macskákat a táskából, majd letakarították az asztalt és kipakolták az élelmet. Makoto nem tudta megmondani, van-e áram, így konzerveket és sokáig elálló élelmet hoztak magukkal. Aztán munkához láttak és estére kitakarították a házat.

Ezalatt Tokióban


- Most már biztos. Megszöktek elõlünk. Betértek ebbe az üzletbe, de nincsenek odabent.
- Ez is miattad történhetett meg. Mert mindig máson járt az eszed. Ha ezt Metallia megtudja, nekünk befellegzett.
- Ne óbégassál már annyit. Veled ellentétben én legalább mindenkit megfigyeltem, aki bement abba a boltba, és azokat is akik kijöttek onnan.
- És mire jutottál azzal a nagy tudományoddal?
- Lehet hogy neked nem tûnt fel, de ugyanannyian mentek be, amennyien kijöttek. És én pont három személyt láttam kijönni, akik be se mentek oda.
- Tudhattam volna! Álruhában voltak.
- És mostanra már akárhol lehetnek. Jelentenünk kell a kudarcot. Ha nem tesszük meg, akkor biztos nem kegyelmez. Így talán egy kisebb büntetéssel megússzuk.
Metallia tombolt dühében
- MI AZ HOGY MEGSZÖKTEK?! IDIÓTÁK!! FÉRGEK!!
A két youma az utolsó pillanatban ugrott félre egy tûzgolyó elõl. Mostanra Metallia kezdett lenyugodni.
- Eddig kivétel nélkül jó munkát végeztetek. Szemmel tartottátok az összes harcost, megfigyeltétek hol laknak, kikkel találkoznak. Bár nagy hibát követtetek el, kaptok még egy esélyt.
- Ó hatalmas fenség! Köszönjük bizalmadat, és azon leszünk, hogy ne legyünk méltatlanok rá. -a két youma mélyen meghajolt Metallia elõtt.
- Hát most megkapjátok a lehetõséget. Hívjátok össze a haláloszatog, és ha kell romboljátok le az egész várost, de addig ne kerüljetek a szemem elé, amíg meg nem találjátok õket. Ha sikerrel jártok, megbocsátok, de ha nem, jobb ha vissza se jöttök. -Metallia ekkor felált a trónról
- És most tünés! Mert még meggondolom magam.
Usagi a ház elõtti padon üldögélt. Miután elmesélték Lunának és Artemisznek a történteket, nem bírta tovább elviselni a bezártságot, és kimenekült ide a ház elé. Most, hogy besötétedett, vette csak észre milyen jól rá lehetett látni innen a városra. Tokió fényei megnyugtatóan világítottak az éjszakában.
- Nem zavarok?
- Dehogy. Csak kezdett egy kicsit nyomasztó lenni a bezártság.
- Szép a kilátás. -Luna kényelmesen befészkelõdött Usagi ölébe
- Tudod Luna, engem megnyugtat a város látványa. Hogy látom, még nincs veszve minden. De közben félek is. Tudom, hogy hamarosan elkezdõdik a pusztítás. És nem vagyunk elég erõsek. Nem fogjuk tudni megmenteni az embereket.
- Usagi! Megrémítesz! Ne mondj ilyeneket! -Luna hátán felált a szõr
- Nem akartalak megijeszteni, de ez az igazság.
- Csatlakozhatunk? -Rei és Makoto letelepedett a padra Usagi mellé. Artemiszt most Rei babusgatta.
- Lunával éppen arról beszélgettünk, hogy vajon milyen megpróbáltatások várnak ránk.
- ÚRISTEN! MI FOLYIK OTT? -Makotot még sose látták ennyire megrémülve
A város fölött különös lények köröztek. Néha az egyikük zuhanórepülésbe kezdett, és ahová lecsapot, lángnyelvek törtek fel az égig.
- Bombáznak! Ostrom alá vették a várost! Metallia minket keres. -Rei döbbenten nézte a jelenetet. Mostanra az egész város lángolt. A fénye megvilágította az egész környéket.
- Mama! Shingo! Momoko! -Usagi a könnyeivel küszködött
- Nem hagyhatjuk, hogy ez így folytatódjon -Rei az öklét rázta
A három lány macskástul beszaladt a házba. Elõvették az átváltoztató pálcáikat, a kommunikátorukat és az asztalra rakták õket.
- Három választási lehetõségünk maradt. -Rei hangja ijesztõen érzelemmentes volt
- Vagy itt maradunk és bevárjuk a sorsunkat, vagy felvesszük a harcot az ellenséggel, és csatában halunk meg, de van egy harmadik, egy kockázatosabb lehetõség is. Talán van egy kis esély rá, hogy megtaláljuk a ginzuishout. Ha mázlink van, még mûködni is fog.
- De hiszen az rég elveszett! Ottmaradt az...
- Az északi sarkon. És még mindig ott kell lennie.
- Õrült vállalkozás, de kevésbé õrültebb, mint az elsõ ketõ. -Usagi az esélyeket latolgatta
- De ha a harmadik lehetõséget választjuk, kénytelenek leszünk álruhában ténykedni. Ha Metallia megsejti, hogy a ginzuishout keressük, lõttek a tervünknek. És amúgy se biztonságos az utcán mászkálni.
- Igazad van. Még a kommunikátorokat is csak végszükség esetén szabad használni. Ebben a helyzetben az átváltozás felér egy öngyilkossággal.
- Ne feledkezzetek meg Usagi hajáról se! -Luna felugrott az asztalra
- Errõl teljesen megfeledkeztünk! -Makoto a homlokára csapott
- Kénytelenek leszünk levágni a hajad, hogy ne legyél annyira feltûnõ.
- Még csak az kéne! Eszedbe ne jusson belevágni a hajamba! -Usagi kiöltötte a nyelvét, így egy pillanatra a régi önmaga lett, majd újra elkomorodott
- Hát jó. Úgyis változtatni akartam már a frizurámon. -mondta beletörõdve
A gyorsfodrászat után a biztonság kedvéért még befestették Usagi haját barnára, és a macskák is kaptak egy kis festéket, hogy eltakarják vele a fehér holdat.
- Most már mehetünk.
A lányok összepakolták a szükséges felszerelést, majd a hajnal közeledtével útnak indultak. Makoto szomorúan búcsúzott a háztól.
- Pedig már kezdtem megszeretni. Jut eszembe! Mégis hogy fogunk eljutni az északi sarkra?
- Teleporttal nem mehetünk, mert rögtön lebuknánk. Vezetni egyikünk se tud, így kénytelenek leszünk gyalog menni. Legalább is nem repülve fogjuk megtenni az utat.
Így hát a kis csapat gyalog kezdett neki a veszélyekkel teli utazásnak, és csak reménykedhettek, hogy a ginzuishou elõkerül, és használni is tudják majd.


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©kagiz.org 2016
rəhbərliyinə müraciət