Ana səhifə

1Ökumené 2Ökumenikus negyedéves folyóirat


Yüklə 306.95 Kb.
səhifə4/6
tarix19.06.2016
ölçüsü306.95 Kb.
1   2   3   4   5   6

PÁRHUZAMOS TÖRTÉNETEK A VILÁG ÉS BENNE A FÖLD KIALAKULÁSÁRÓL
A meglepő cím onnan ered, hogy a létező világ keletkezésének hihető történetére ma csak két változat létezik: egyik a kb. 2500 éves zsidó bibliai könyv, a Genezis, a másik pedig az, amelyet a természettudománynak a 20. század végi eredményei nyújtanak. Nem kevesebbet állítok, mint azt, hogy ez a két történet (bizonyos megfontolásokat szem előtt tartva) lényegében párhuzamos egymással.

A 20. század elején egy francia katolikus pap azt nyilatkozta, hogy papi életének legnagyobb kínszenvedése a Mózes I. könyve szerinti Őstörténet hirdetése. Ezt Jáki Szaniszló, a tudomány történeti munkásságáért Templeton – díjjal kitüntetett bencés fizikatanár közölte, és azt a következtetést vonta le belőle, hogy ezen elbeszélésnek egyedüli érvényes mondanivalója a zsidóság nagyon jelentős meggyőződése, a hét hetedik napjának szigorúan Istennek szentelése. Jáki szerint az elbeszélés többi mondanivalója használhatatlan.


Én az újabb tudományos ismeretek fényénél egészen más véleményen vagyok.

Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy itt a Bibliában olyan irodalommal van dolgunk, amely vallási jellegű, ezért himnikus és szimbolikus elemek nagy bősége jellemzi, -ez a 2500 évvel ezelőtti ember számára egészen természetes volt. Ilyen elem a hatnapos teremtés burkolt párhuzamba állítása a heti hat munkanappal és a rá következő pihenőnappal, -ez az értelmezés Izrael népét méltán tette büszkévé, lévén a zsidóság által először megvalósított életritmus, és hitük megtartását segítette annak megszentelése. A másik elem a teremtő Isten dicsőítése minden egyes "nap" után. (A "nap" természetesen szimbolikusan értendő; lényegében egy-egy földtörténeti korszakot jelöl.)

Ha eltekintünk ezektől az elemektől, akkor az elbeszélést meglepően jól lehet a mai tudományos ismeretekkel párhuzamba állítani. Hogy ezt bemutassam, idézem a Genezisből a "természettudományosan kezelhető" állításokat, és összevetem azokat a Földről (meg a Földről szabad szemmel látható égitestekről), mint a Bibliában érdekelt területekről érzékelhető folyamatokkal.

Következzenek a Teremtés könyvéből vett idézetek, állításaikat párhuzamba állítva a tudománynak a Föld egy-egy földtörténeti korszakot jelentő állapotára vonatkozó állításaival:



Genezis 1,1: "Kezdetkor teremtette Isten az eget és a Földet." - A tudomány megállapításai szerint ez a mondat 8-9 milliárd évet ölel fel az Univerzum életéből. Anélkül, hogy állást foglalnánk a különböző kozmogóniai elméletek közül valamelyik mellett, az bizton állítható, hogy nagyjából ennyi idő alatt már kialakulhatott a mai naprendszer többé-kevésbé a bolygóival egyetemben.
A Genezisben több állítás nem is foglalkozik az Univerzummal, csak a Földdel meg az innen szemmel látható égi környezetével.
Genezis 1,2: „A Föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek felett.” -Tudomány: a Föld megszületése utáni időknél tartunk, amikor a Földet gyarapító üstökösök, meteoritok ágyúgolyó módjára száguldottak a Nap irányába, de még elég messze tőle ahhoz, hogy sötétség borítsa a mélységeket, -és ez nagyon fontos: VÍZ volt rajtuk, a későbbi élet alapfeltétele, -bár ez akkor még valószínűleg jég volt. [A tudósok ma feltételezik, hogy a Földet kezdetben nagyon sok üstökös és meteorit becsapódása érte, és valószínű ezek szállították ide a sok vizet.] A Földre nemcsak érkezett víz, de meg is maradt rajta, nem úgy mint a többi bolygón, amelyeken (pl. a Marson) csak a nyomát látjuk. A víz az ÉLET előfeltétele, és így a kezdetektől biztosította a Föld kiemelkedő szerepének lehetőségét.

Genezis 1,3: " Legyen világosság! És világosság lett, és az Isten elválasztotta a nappalt az éjszakától.”- Tudomány: A Föld elég közel került a Naphoz, hogy tengely körüli forgása következtében egyszer sötétséget, másszor világosságot "lásson" (nappalokat és éjszakákat), mint most is. A Földet körülvevő "őslégkör" még tele volt vízgőzzel, és gázokkal (metán, ammónia, széndioxid, foszfor- és kéndioxid és a magasabb régiókban hidrogén), ezért nem látszott a Nap, mint még most is rendszeresen előfordul pl. ködös téli nappalokon.

Genezis 1,6-8: "'A vizek közepén keletkezzék.. boltozat...És elválasztotta a felső vizeket az alsó vizektől.....A boltozatot égnek nevezte.” - Tudomány: A Földet körülvevő gázburok tele volt vízgőzzel. A Föld lehűlése következtében ennek egy része kicsapódott eső formájában, a maradék feljebb húzódott, és felhőket alkotott az égbolton. (Ez is ismert meteorológiai jelenség kiadós nyári felhőszakadások után.)

Genezis 1,9-10: "'Az égbolt alatti vizek gyűljenek egybe, és emelkedjék ki a száraz”...A szárazat földnek nevezte, az összefolyt vizeket pedig elnevezte tengernek. - Tudomány: Megjelent a ma már a tankönyvekből is ismert Pangea, az Ősföld, mely később feltöredezett kontinensekre, és a világ-óceán.

Genesis 1,11:-"Teremjen a föld zöldellő növényeket!" - Tudomány: Megjelent a növényzet, köszönhetően a fotoszintézisnek. Itt találkozunk az élet tömeges megjelenésével, igaz, hogy ez csak növényi élet, de ennek nagyon jelentős elsőbbségét igazolják a korabeli kövületek.

Genezis: 1,14-15: "Legyenek világító testek az égbolton, s válasszák el a nappalt az éjszakától, és a kisebb világítók is, hogy jelezzék az évszakokat és az éveket! " . Tudomány: A Földet körülvevő légréteg átlátszóvá vált, köszönhetően a mikroorganizmusok, majd a növényzet elterjedésének. A Földet körülvevő atmoszféra ugyanis eredetileg olyan volt, mint a szmog, a sok gáz által megkötött igen sok vízgőzt tartalmazott. De a földi élet kezdetleges formái ezeket a vegyületeket elfogyasztották, hogy sejtjeiket felépítsék. Ez a folyamat eredményezte az elemi nitrogénben és oxigénben dús légkört, -mely ezen az úton (nagyrészt) megszabadult a széndioxid, kén, foszfor és ammónia alapú vegyületektől- és a fény számára átlátszó lett. Ezután már nemcsak a Nap látszott, hanem a Hold, a bolygók és egyes csillagok is. Ezek segítségével érzékelhetővé váltak az évek, évszakok és a hónapok is.

Genezis 1,20: "A vizek teljenek meg nyüzsgő lényekkel, és repüljenek madarak a föld felett! " - Tudomány: Megjelentek a vízi állatok és a madarak. Ezt lehetővé tették a vízben élő igen apró és szapora plankton szervezetek, valamint a víznek elegendően nagy oldott oxigén tartalma. (A tekintélyes testtömegű lények nagyon sok oxigént fogyasztanak, különösen mozgáskor, -bár vízben kevesebbet, mint a szárazföldi állatok, és testük felépítése is jóval egyszerűbb azokénál.)

Genezis 1,24: " Hozzon elő a föld élőlényeket, fajuk szerint! " - Tudomány: Elterjedtek a szárazföldi állatok, ezt lehetővé tette a sok növényi táplálék, meg az elegendő oxigén, továbbá a szárazföldi mozgáshoz szükséges végtagok kifejlődése, a fejlett idegrendszer, s az ugyancsak fejlett érzékszervek.

Genezis 1,26, 28: " Készítsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá! ", és szól hozzájuk: "Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá." - Tudomány: Megjelent az ember, amikor minden szükséges feltétel megvolt ehhez a természetben. És valóban uralma alá vonta fokozatosan a természetet.

Felmerül a kérdés: mit kapott az ember indulásképen a kimondottan szerény testi adottságain kívül, ami mára már oly naggyá tette? Miben lett Isten képére és hasonlóságára teremtve? Mit jelent a bíztatás: "Szaporodjatok, töltsétek be a Földet, és hajtsátok uralmatok alá”?

Hogy az utolsó mondásnál kezdjem, számomra ez mindig a két mondatrész - a szaporodás, illetőleg a Föld nyújtotta lehetőségek kiaknázása - közötti egyensúly megteremtésének kérdése volt: Ezeknek nagyjábóli egyensúlyát időről időre meg kell teremteni. Ezáltal lehetett a 'paradicsombeli emberpárból' mára már több mint 6 milliárdot kitevő emberiség.

A válaszom arra, hogy mit kapott az igen esendő ember az Istentől, valami efféle lehet:

Isten az emberiséget szánta arra, hogy Õ maga nevelgesse, tanítsa, szűnni nem akaró módon kihívásoknak tegye ki. Mindezek hatására az ember kezdettől fogva hitte, hogy van fölötte valaki, akiben hinnie és bíznia kell.

Ezen közben megtanulta, hogy nem egyedül a maga egyedi csekély tapasztalatát, hanem az egész emberiség tapasztalatát gyűjtse össze, az idők kezdetétől fogva. Egyidejűleg a tudásnak ezzel a felhalmozásával megkezdődik az emberek specializációja is. Már nem mindenki vadász, gyűjtögető, pásztor, sőt nem is mindenki földműves, hanem sok ezer foglalkozás van, amelyeknek egyre kisebb hányada termelő foglalkozás, egyre nagyobb része pedig a szellemi, lelki igényeinket ébreszti fel és tartja életben.

Erre Istentől kaptunk bíztatást, amikor olyan igénnyel lépett föl népével szemben, hogy különítsenek el embereket, akik kezdetben nagyon egyszerű körülmények között bemutatott primitív áldozatokkal, majd szimbolikus eszközök segítségével (frigyláda, "Isten nevének lakhelyéül" emelt pazar templom, a szertartás gazdagítása zenével, zsoltárokkal, igehirdetéssel, stb) végezzék az Ő imádását.

Ezt a képességet lehet úgy értelmezni, hogy mindennek az eredete az Istennel (más népeknél az istenekkel) folytatott párbeszédekben volt. Ezt a Teremtőtől kapott, eltanult csodálatos és gyönyörű képességet az ember nem mindig fordította jóra.

De ez már a megváltáshoz kapcsolódó gondolatkör.

Irodalom:

- A Genezis-ből származó idézetek a Szentírás 1996-os, 2. kiadásából valók (Szent István Társulat kiadása),

- a természettudományos magyarázatokat

*Föld történetére vonatkozóan: a Fizikai Szemle és a Természet Világa című folyóiratokból vettem,

*az élet eredetére vonatkozókat: Thaxton-Bradley-Olsen: Az élet eredetének rejtélye című könyvből,

*a Pangea és a mai összetételű légkör kialakulására (és benne a mikroorganizmusok jelentőségére) már a felső tagozatos általános iskolai tankönyvekben is van utalás, -ebből látszik, hogy most van esélye annak, hogy a fiatalok szemében is összekössük a Genezis állításainak lényegi részét a mai természettudománnyal.

[A természettudományos ismeretek még fognak változni a technikai feltételek rohamos javulásával, de azért itt már érdemes egy kicsit megállni, és szétnézni, hogy mit is sugall már ma az amit tudunk. Pl. azt, hogy ez a bolygó, a Föld, úgy lett megteremtve, a Naprendszeren belüli helye megválasztva, hogy a törékeny emberi életet el tudja hordozni.]


VICZIÁN ISTVÁN

És nyomaid nem látszottak meg” (Zsolt. 77,20)


A 77. zsoltárban egy tengeri vihar kitörésének és elcsendesedésének a leírását találjuk (Zsolt. 77,17-20). Itt is úgy történt minden, ahogyan Babits Mihály olyan szépen leírja a Jónás könyvében:

„Az Úr azonban szerzett nagy szelet

és elbocsátá a tenger felett…”

(majd miután elmúlt a vihar:)

…”s a messzeségben föltűnt a szivárvány.

A víz simán gyűrűzött, mint a márvány”.

Ez a zsoltár két dolgot mond el Isten jelenlétéről a természetben. Az egyik az, hogy ami történik, az közvetlenül az Ő munkája: a vizek az Ő látásától megfélemlettek, a mélységek megrendültek, az Ő nyilai voltak a villámok, az Ő „mennydörgése zúgott a forgószélben”. Olyan volt minden, mintha az Úr maga vonult volna végig a víz színén: „Utad a tengeren volt, és ösvényed a nagy vizeken”. A bibliai Jónás könyve is ezt mondja (1,4): „Az Úr pedig nagy szelet bocsáta a tengerre”. Hatalmát a vihar felett a hajósok is elismerik (1,14): „Te, Uram, úgy cselekedtél, amint akartad”. Ahogy a Reformátusok Lapja 2008. május 25-i számában levő Kálvin-idézet kifejezi: Isten „éber, állandó cselekvésben tevékeny mindenhatóság”, … „míg gondviselésével az eget és a földet igazgatja, mindent úgy tart kezében, hogy semmi sem történhet az ő elhatározása nélkül”.

A másik azonban, amit elmond ez az ige, az, hogy miután elmúlt a vihar, ebből semmi nem látszott meg: elsimult a víz, „és nyomaid nem látszottak meg”. Ugyanúgy nem marad az Úr elvonulásának nyoma, mint ahogy az elvonuló hajó után összecsapnak a hullámok. Ahogy Agur bölcs mondásai mondják, a világon az egyik „megfoghatatlan dolog … a hajónak nyoma a mély tengerben” (Péld. 30,19), tudniillik a hajónak nem marad nyoma a vízben.

Ennek a zsoltár-résznek a mondanivalóját tehát úgy foglalhatjuk össze, hogy Isten közvetlenül jelen van a természet jelenségeiben, minden természeti jelenség közvetlenül az Ő munkája, a természeti folyamatok az „Ő ösvényei”, de számunkra nem marad ennek félreérthetetlen nyoma, Ő maga rejtve marad. „Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van. Tenger takarja lábnyomát…”, ahogy egyik szép énekünk mondja.

Hasonló gondolatot találunk Jób könyvében is: a természetben minden az Ő műve, az Úr a földet a „semmiség fölé függeszti fel”, felhőket köt össze, vihart, majd derűt támaszt, de „elrejti királyi székének színét felhőjét fölibe terítvén”, és ezért „az Ő hatalmának mennydörgését ki érthetné meg?” (Jób 26,7-14). Amit magunk előtt látunk, az csak az Ő munkájának eredménye, de Ő maga titok marad: „a te Atyád titkon van” és „megfizet neked nyilván” (Máté 6,6).

A fentiek azzal kapcsolatban jutottak eszembe, hogy a természettudományos eredményekkel foglalkozó hívő irodalomban állandóan érzek egy olyan bizonyítási kényszert, hogy a szerzők természeti jelenségekben Isten munkájának kétségtelen bizonyítékát szeretnék felfedezni, és ennek érdekében minden erővel igyekeznek kimutatni olyan jelenségeket, amelyeknek – úgymond – nincs tudományos magyarázata. Ekkor ugyanis azt lehet mondani, hogy lám, ezek a dolgok nem „maguktól”, hanem Isten munkája révén álltak elő. Különösen gyakori ez az un. „evolúció”-val foglalkozó írásokban. Erre jó példa egy most megjelent könyv, John Blanchard: Evolúció – tény vagy elképzelés? című műve, amelyet az Evangéliumi Kiadó adott ki (Budapest, 2008).

A kis könyvecske viszonylag tájékozottan sorolja fel azokat a vitatott kérdéseket, amelyekre szerinte a tudomány mostani állása szerint nincs magyarázat. Ezek közül különösen részletezi az un. „hiányzó láncszem” kérdését, amely arra mutat rá, hogy legtöbbször nem ismerjük a leszármazási sorok tagjai közötti átmeneti alakokat (pl. a hüllők és a madarak, vagy a majom és az ember között). Ebből arra következtet, hogy az új faj megjelenésének oka csak Isten teremtő munkája lehet. Leszámítva azt, hogy kissé tendenciózusan és nehezen ellenőrizhető módon idézi a paleontológusok erre vonatkozó véleményét, sok igazság van a megállapításában: valóban viszonylag ritkák az átmeneti alakok. Bár a könyv nem idézi, ezt már Teilhard de Chardin is megállapította, amikor azt mondta, hogy az állatvilág törzsfája egy olyan fához hasonlít, amelynek csak „sűrű lombú emeleteit” ismerjük, de az azokat összekötő ágakról „csak az egyre növekvő hiányok tanúskodnak” (Az emberi jelenség, Gondolat Kiadó, Budapest, 1973, p. 173). A törzsfa hiányos ismerete mellett a könyv kitér a többi, általánosított értelemben szintén hiányzó láncszemnek tekinthető kérdésre az evolúcióval kapcsolatban: kezdve az ősrobbanás feltételezésének bizonytalanságán, az élet eredetének megoldatlanságán, a génekbe rejtett információ forrásának rejtélyén át egészen az emberi tudat kialakulásának megmagyarázhatatlanságáig. Hogy ez a gondolkodásmód nem korlátozódik csak a keresztyén világra, arra jó példa egy másik, közelmúltban megjelent könyv, amelyben a török szerző, aki hitvalló módon Mohamed próféta híve, lényegében ugyanezt a gondolatmenetet hozza fel Isten munkájának úgymond „tudományos” bizonyítására (Harun Yahya: Az evolúciós csalás. – Kornétás Kiadó, Budapest, 2006.).

Miért van szükség mindezekben a kérdésekben a tudomány tehetetlenségének kimutatására? Mert ezek a szerzők úgy gondolják, hogy ahol még nem találtunk természeti okot, oda bejöhet magyarázatnak Isten. Például új fajok kialakulását nem tudjuk megmagyarázni, itt tehát szükséges Isten közreműködését feltételezni. De ha az egyes ember kialakulását az orvostudomány jóvoltából most már nagyon is pontosan ismerjük, és meg tudjuk magyarázni, akkor a saját eredetünk magyarázatához már nincs szükségünk Istenre? Valóban van sok kérdés, amelyre ma még nincs megnyugtató válasz, de azért a kép ott sem annyira sötét, mint ahogy ezek a könyvek sugallják. Az is lehet, hogy egyes kérdésekre később lesz világosabb magyarázat, persze az is lehet, hogy nem. Ezt előre nem tudhatjuk. De az előbb ismertetett bibliai gondolatok fényében ez nem is lényeges. Az Isten világot kormányzó munkájában való hit nem függhet attól, hogy a tudomány mit tud ebből megmagyarázni, és mit nem. Hiszen mind a két tétel igaz marad, akár meg tudjuk magyarázni ma vagy később az adott jelenséget, akár nem:

− egyrészt így is, úgy is, bizonyos, hogy a természet működése teljes egészében Isten közvetlen munkájának eredménye,

− másrészt az is bizonyos, hogy a tudomány segítségével csak a jelenségek természeti okai ismerhetők meg, de maga a világ Ura nem.

Egyrészt azért, mert „aki mindent elkészített, az Isten az” (Zsid. 3,4), mindent, tehát nemcsak az általunk megmagyarázhatatlannak tartott dolgokat. Másrészt, azért, mert „Az Istent soha senki nem látta” (János 1,18), mi csak a teremtésben létrejött „látható” dolgokat láthatjuk, de „ami látható, a láthatatlanból állott elő” (Zsid. 11,3).

Az, hogy a természet vizsgálata önmagában még nem elég Isten megismeréséhez, szépen kifejeződik a 19. zsoltárban. Az első versek szerint, bár az egek, a napok és éjszakák váltakozása szavak nélkül is folyamatosan az Ő dicsőségét zengik, ez a bizonyságtétel valahogy mégis néma marad: „Nincs szó, sem beszéd, hangjuk sem hallatszik, mégis eljut hangjuk az egész földre, szavuk a világ végéig” (Zsolt. 19,4-5, új fordítás). Isten megismeréséhez nem elég a természetben adott kijelentés, hanem szükségünk van a Szentírás kijelentésére is, amely ezt a néma bizonyságtételt a számunkra érthetővé teszi. Kálvin szerint a Szentírásban „Isten, hogy egyházát oktassa, nemcsak néma tanítókat használ fel, hanem a maga legszentségesebb ajkait is megnyitja”. Ezért folytatódik szerinte a zsoltárban a természet bizonyságtételének leírása Isten Igéjének dicséretével: „…Az Úrnak bizonyságtétele biztos, bölccsé teszi az együgyűt…” (Institutio 1.6.1 és 1.6.4).

Tehát csak egy mód maradt, ahogyan a Teremtő személye biztosan megismerhető: az Ige kijelentése, mégpedig a tulajdonképpeni Ige, maga Jézus által. „Az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt” (János 1,18). Jézus a szemmel látható és kézzel fogható kijelentés Istenről (I.János 1,1). Ne az emberi megismerés sötét foltjaiban keressük Őt, hanem a Jézus által adott kijelentés világosságában! Jézus lába nyoma itt a földön világosan felismerhető, és azt követve biztosan el is lehet jutni a mennyei Atyához.


Lengyel Györgyi

Szentendre éjjel nappal nyitva!

Részt vettem az évente megrendezett „öttemplom” sétán

Augusztus utolsó péntekén, kisvárosi fesztiválhangulatú forgatag volt a Bükkös patak partján. Itt, az evangélikus templom tornyának árnyékában nyitott szívvel gyülekeztünk közel százan, hogy Szentendre öt keresztény templomát végiglátogassuk. Első állomásunk az evangélikus templom volt.

A háború előtt a kisszámú evangélikus gyülekezetnek imaháza volt, már megvásárolták a téglákat templomuk építéséhez, amikor a világháború idején „kölcsön” kérték a téglákat óvóhely létesítésére, de azt soha nem kapták vissza, hallhattuk a templom történetét. A 2003-ban kiírt építészeti pályázatot az Ybl-díjas Kocsis József nyerte el Barnabás és Gáspár fiával, és Kutasi Attila kollégájával. Megtudtuk, a templom a korai hagyományoknak megfelelő keletelő tájolásban épült. A szikár falak közé lépve az apszis keresztje szinte lebeg a falak éteri kék és a padló vöröses fényjátékában. A templom Kocsis testvérek tervezte padjaiban ülve bizonyosságot nyert: Erős vár a mi Istenünk!

A római katolikus Péter Pál (Ciprovacka) templomba a kommün alatt vértanú halált halt Kucsera Ferenc káplán nevét viselő utcán haladva érkeztünk, útközben a történelmi időkre emlékeztünk. A török 1690-ben visszafoglalta Belgrádot, és a török ellen harcoló, a császárt támogató balkáni népeknek otthonukból menekülniük kellett. Közel 6000 embert, többségükben szerbeket telepített le ekkor Lipót császár Szentendrén, és kiváltságokkal látta el őket. Az így Szentendrére települő opováci, csiprováci, pozsareváci és belgrádi szerbek, valamint görögök és dalmátok külön városrészeket, mehalákat alakítottak ki. A családjaiknak házat, otthont, az Úrnak templomot építettek. Kezdetben mindegyik közösség - a hazatérés reményében, ideiglenes jelleggel - magának külön-külön fatemplomot épített, de az 1699. évi karlócai béke a hazatelepülésüket meghiúsította. Így a XVIII. század elején a fatemplomok helyén szép, barokk kőtemplomok sora épült. Ez a magyarázata annak, hogy miért van hét templom Szentendre belvárosának.

Szentendre ma a tornyok városa, a keresztek városa. Az itt maradott betelepülők megőrizték ősi szokásaikat, nyelvüket, hitüket és szertartásaikat. Az ortodox egyház szobrot nem állít, de sok szép kereszttel emlékezteti a ma emberét a több száz éve itt élt kereskedők, szőlőművesek élő hitére.

A Péter-Pál templomban Blanckenstein György plébános fogadott minket a templom történetével, az egyházközség jelenével. E templom helyén is kis fatemplom állt, a Ciprovácból érkezett szerbek építették. Kétszáz évvel ezelőtt nem bonyolították agyon a templom bővítését: a fatemplomot szépen körbeépítették, és amikor a vörös márvány copf kapu utolsó díszét is készre faragták, a körbefalazott fatemplomot bent szépen lebontották és kihordták. Így a híveknek az építkezés ideje alatt is volt saját templomuk. Később, az 1920-as években sokan visszatelepültek hazájukba, a templom elhagyatott lett, majd azt a Katolikus Egyház vásárolta meg. Ma az egykori ikonosztáz helyét jelezve modern ikonkereszt öleli át a templomba betérőket. Rövid orgonakoncert élményével és ajándék „mézeskalács Péter-Pál templom”-mal folytattuk utunkat a sikátorokon át, fiatalok és idősek, családosok és magányosok, turisták és tősgyökeres szentendreiek.

A katolikus templom meglátogatása után visszatértünk a Bükkös patak jobb partjára, a Szent Mihály és Gábor arkangyalok tiszteletére szentelt, kőfallal körülvett Pozsarevacka ortodox templomba, amit a Pozsarevácból Szentendrére menekültek építették. Itt az Ortodox Egyházművészeti Múzeum munkatársától az ortodox templombelsőről, a liturgiáról, a máig élő családi tradíciókról hallottunk. Szentendrén ebben a templomban található a legrégebbi, bizánci hagyományokat követő ikonfal. Az itt élő szerbek, ha az ősi nyelvüket már nem is beszélik, de vallásukat gyakorolják. A pravoszláv kórus (igaz, magnóról hallgatott) lélekemelő éneke zsongott fülünkben, míg átértünk református testvéreinkhez.

A református templomban dr. P. Tóth Béla vezető lelkipásztor fogadta a látogatókat. Elmondta, hogy egyházközségükről 1620 óta vannak írásos feljegyzések. 1913-ban Jordán István pomázi kereskedő végrendeletében minden vagyonát a református egyházközségre hagyta, ebből tudták megvásárolni a romos és már száz éve használaton kívüli ortodox templomot, melyet az Opovácból menekült szerbek építettek, mint a többi templom történetében is hallottuk, fából majd kőből. A templom közepén fa nőtt, teteje nem volt, így került a református egyház tulajdonába. A templomot ma egy gondosan karbantartott, a repedéseket megállító több tonna erővel bíró pánt tartja össze, a gyülekezet hite, Isten gondviselése virágoztatja. A bővülő Református Gimnázium, a most induló óvoda bizonyítéka az Úr áldásának, a szentendreiek békességének. Az énekeskönyvből együtt énekeltünk egy 16. századi éneket: az Úr elvezeti hajónkat, vigyáz ránk, óv minket.

A sétánk befejezéseként meglátogatott baptista templom bizony kicsinek bizonyul a testvéreknek, amikor istentisztelet van, mondta el Dani Zsolt baptista lelkipásztor. Szíves vendéglátásban részesültünk a lelkes fiatalokból alakult zenekar Istent dicsérő, tanúságtevő énekei után. Terveiket, hogy a templom mellett otthonra találjanak óvodások, mozgás-korlátozottak, esetleg drogmegelőző központ jöjjön létre, segítse mindannyiunk Gondviselő Mennyei Atyja!

A templomokban a szeretetteljes fogadtatás, egymás isten-házába való bepillantás felidézte gyerekkoromat, amikor az utcáról a kis udvarokba „behajló” dalmátok, szerbek „ Szbogom” köszönése számomra különös idegenséget, de együvé tartozást is jelentett. Gyermekfejjel is természetes volt, hogy a szerbeknél „máskor van” húsvét, hogy a papjuk szakállas, megközelíthetetlen, hogy a szerb búcsúban a templom előtt kólót jártak tambura zenére, ha mint gyerekek, beálltunk táncolni, kinyílt a kör és befogadtak. Ugyan a szomszéd Szvetkó bácsi szerbül beszélt, nagyanyám pedig dalmátul, de jól megértették egymást.

Így jártuk végig az öt templomot, „Szbogom”-mal - Istennel, vallásosak és keresők, szkeptikusok és erős hitűek, evangélikusok, katolikusok, reformátusok, németek, szerbek, dalmátok, görögök, magyarok leszármazottai, mi magyarok, testvérek Krisztusban.

Besötétedett, viharos esőben ért véget az „öttemplom”-járás. Péntek este volt. A burgundiai Taizé ökumenikus szerzetes közösségében ebben az órában kezdődött az esti ima, majd a francia, német, holland, román, angol, magyar és ki tudja hány nemzet református, katolikus, evangélikus, anglikán, ortodox, hívő és kereső fiataljainak éjfélbe nyúló hódolatával zárult a nap az ikon-kereszt előtt.

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldás Békesség! Erős vár a mi Istenünk! Szbogom!

1   2   3   4   5   6


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©kagiz.org 2016
rəhbərliyinə müraciət